Kötelező a honvédelmi ismeretek oktatása

Forrás: MTI

A Nemzeti alaptantervben megjelent a honvédelmi ismeretek kötelező oktatása, folytatódik és szélesedik a  Katona-suli program, a civil szakközépiskolákban pedig katonai ismeretek elnevezéssel a tanrend részeként, fakultatív érettségi tantárgyként szerepel – mondta   Hende Csaba a Tranzit - Fesztivál a határon rendezvénysorozat keretében. Hangsúlyozta:  a honvédség az önkéntesség elvén működik, ugyanakkor a most induló katonai középiskolába tízszeres, a tisztképzésre pedig hat-nyolcszoros a túljelentkezés. A középfokú nyelvvizsgával, jeles érettségivel rendelkezők, kiváló fizikai pszichikai adottságú gyerekek között lehet válogatni - ismertette.

 Szólt arról is, hogy a honvédelmi ismeretek kötelező oktatásának formáit, a honvédelmi nap megrendezésétől a honvédelmi szakkörök működéséig az oktatási szakembereknek kell kidolgozniuk.

 Hende Csaba arról is tájékoztatott, hogy az idei tanévben Debrecenben elkezdődik a képzés az első katonai középiskolában. A bentlakásos, katonai nevelést nyújtó intézményben a hivatásos katonai pályára, tiszti és altiszti pályára készítik fel a fiatalokat. Átalakították a tiszti rendfokozat alatti - korábban tiszthelyettesi - képzési rendszert is, és felállították az altiszteket képző intézményt Szentendrén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!