Schengen összeomlása végzetes gazdasági hanyatlást okozhat

Forrás: MTI

A belső EU-határellenőrzést megszüntető schengeni rendszer összeomlása rendkívüli károkat okozna az Európai Uniónak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilapnak.

„A schengeni övezet lebontása vagy megsemmisülése olyan súlyos gazdasági kárral járna, hogy nem is tudom, Európa hogyan tudná ezt kezelni" – idézi a hétfőn megjelent interjúban Szijjártó Pétert a brit lap.

A külgazdasági és külügyminiszter a The Daily Telegraph idézete szerint kifejtette: Schengen két elemre épül. Az egyik az, hogy a nincs belső ellenőrzés, a másik pedig a külső védelem. Ha a második konszenzust nem tartják be, az nagyon könnyen az első lebomlásához is vezethet – tette hozzá.

Szijjártó Péter bírálta Görögországot, mivel szavai szerint az Európai Unió déli határa védtelen a migránsok beáramlásával szemben. „Ha Görögország nem tesz eleget a schengeni előírásoknak, akkor másik védelemre van szükségünk" – fogalmazott.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Brüsszelnek mindenáron meg kell őriznie a schengeni zónát, annak érdekében, hogy elejét lehessen venni Európa „végzetes gazdasági hanyatlásának" a többi erőközponttal folytatott globális versenyben. „Az Egyesült Államok nagyon erős, Kína extenzív gazdaságpolitikát folytat, az arab államok erősödnek, mi európaiak pedig mélyen belesüppedtünk saját problémáinkba" – mondta Szijjártó Péter a brit napilapnak.

A The Daily Telegraph az interjúhoz kapcsolódóan adatokat közöl a schengeni zóna esetleges megszűnésének gazdasági hatásairól. Idézi a francia kormány által finanszírozott, Stratégie nevű kutatóintézet becslését, amely szerint Schengen felszámolásának gazdasági költsége egy évtized alatt elérhetné a 110 milliárd eurót; ennek fele a kieső turisztikai forgalomból eredne, de a kereskedelmi forgalom értéke is 10-20 százalékkal visszaeshetne.

A nemzetközi közúti szállítási szövetség (International Road Transport Union, IRU) adatai szerint évente 57 millió kamion összesen 2800 milliárd euró értékű árut továbbít a schengeni országok között, és az európai közúti fuvarozó cégek 3 milliárd euró bevételkieséssel számolhatnának Schengen megszűnése esetén – áll a brit lap cikkében.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!