Szijjártó Péter: még soha nem voltak ilyen eredményesek a kínai-magyar kapcsolatok

Magyarország és Kína között még soha nem volt olyan hatékony és eredményes az együttműködés, mint most – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium ünnepélyes megnyitóján, Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Hajdu László, a XV. kerület polgármestere, Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete, Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium avatásán Budapesten, a XV. kerületi Neptun utcában 2016. november 10-én. (MTI Fotó: Marjai János)


Szijjártó Péter a felújított, idén gimnáziumi képzéssel bővült XV. kerületi intézményben arról beszélt, hogy mostanában úgy érezhetjük, a világ kezd kifordulni a sarkaiból, ezért nyugodt és biztonságos helyeket keresünk. Magyarország pedig akkor tud nyugodt helyre kerülni, ha képes a világ legdinamikusabban növekedő gazdaságával rendelkező országgal, a Kínai Népköztársasággal jó stratégiai együttműködést kialakítani.

Nagyon sok nagy ország versenyez azért, hogy Kína kiemelt partnere lehessen, a magyarok viszont kitűnnek abban, hogy érdeklődnek Kína, a kínai kultúra és nyelv iránt is – mondta, hozzátéve: a kormány ezért úgy döntött, hogy oktatási és kulturális alapon építi tovább a Kínához fűződő kapcsolatot.

A kínai és a magyar kormány októberben írt alá egy oktatási együttműködésről szóló megállapodást, amelynek értelmében a kínai kormány nyelvkönyveket, tankönyveket biztosít és pénzügyi támogatást nyújt az iskolának, vendéglektorokat küld, magyar tanárokat fogad szakmai gyakorlaton Kínában, valamint kínai táborozási lehetőséget biztosít az itt tanuló diákoknak. Azok pedig, akik az ELTE kínai tanári mesterszakán tanulnak, illetve a pekingi egyetemen magyar nyelvi képzésben vesznek részt, ebben az iskolában végezhetik a szakmai gyakorlatot – ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: a XV. kerületi iskola egyedülállóvá vált a Közép-Európában azzal, hogy huszonnégy diák részvételével gimnáziumi szinten is elindult idén ősszel a kínai nyelvű oktatás, ezzel az első osztálytól egészen a diplomáig lehetővé vált tanulás kínai nyelven.

Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete úgy fogalmazott, a kínai-magyar barátság reménye és szimbóluma az iskola, amely a magyar kormány támogatásának köszönhetően fejlődhetett tovább. Mindez azt mutatja, hogy a magyar kormány és az emberek fontosnak tartják a baráti kapcsolatot Kínával – tette hozzá.

László Tamás (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy az ebben az iskolában tanuló magyar gyerekek a magyarság követei a kínai kultúra, gazdaság és társadalom felé, a kínai diákoknak pedig ugyanez a feladatuk a magyar társadalom felé.

Hajdu László (DK), a XV. kerület polgármestere azt mondta, az intézményben folyó oktatás szellemi befektetés a jövőbe.

A rendezvényen negyedik alkalommal adták át a Kínai-magyar barátságért kitüntető díjat. Elismerést vett át Jen Csien-su, az Air China magyarországi képviselője, valamint a magyar borász szakma nevében a Takler pince, az Egri Korona Borház, a Fritz Borház, a Wunderlich Pincészet és a Mészáros Borház és Pince képviselője.

A tizenkét éve alapított magyar-kínai két tanítási nyelvű iskolába már csaknem négyszáz diák jár, akiket negyven tanár oktat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!