Van esély arra, hogy ellenzéki pártok is támogassák az egyházügyi törvény módosítását

Forrás: MTI

A Fidesz frakcióvezetője szerint van arra esély, hogy a Jobbik és az LMP is támogassa az egyházügyi törvény módosítását. Kósa Lajos a tervezetről tartott ötpárti egyeztetés után hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hatályos törvény miatt több egyház is Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely igazat adott nekik, de más nemzetközi testület is bírálta a jogszabályt. Emlékeztetett arra, hogy kétharmados törvényről van szó. Az egyeztetésen az LMP és a Jobbik úgy nyilatkozott, hogy előremutatónak látják a javaslatot, amelynek támogatásától sem zárkóztak el megfelelő kompromisszumok mellett. A kormánypárti politikus azt mondta, nem értik az MSZP, miért maradt távol az egyeztetéstől.

Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes közölte, remélik, hogy a törvénymódosítás mind a finanszírozási, mind a státussal kapcsolatos, mind a eljárási kérdéseket orvosolja. Közölte, kedden nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényjavaslatot. Értékelése szerint alapvető változást jelent az eddigi szabályozáshoz képest, hogy a bírósági nyilvántartásba vétel az egyházi elismerés része lesz. A politikus közölte, a vallásszabadság mindenkit megillet, és a szervezeti formák között megmarad a vallási egyesület. Ha valakinek három évre visszamenőleg legalább négyszáz szja-felajánlása van, akkor nyilvántartásba vett egyházként működhet, a nyilvántartásba vételről a bíróság dönt. Gulyás Gergely ismertetése szerint ha valakinek öt éven keresztül átlagosan több mint négyezer szja-felajánlása van, akkor bejegyezett egyházként működhet. Hangsúlyozta, mind a nyilvántartásba vett, mind a bejegyzett egyház kiegészítő egyszázalékos támogatásra jogosult, továbbá a hitéleti támogatást kapnak mindenféle különbségtétel nélkül. Mint mondta, nem tartja visszalépésnek ezt a javaslatot a korábbihoz képest, szerinte nem volt hiábavaló az egyházügy újraszabályozás, hiszen elképesztő visszaélések voltak ezen a területen. Közölte, ezeket a visszaéléseket sikerült megszüntetni. 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!