Mindaz, amit az előző cikkekben átgondoltunk, főként a Maddison-féle statisztikák alapján, valamint Cristobal Young vallás és gazdasági növekedésre vonatkozó kutatásai nyomán, világosan bizonyították a transzatlanti protestáns országok elképesztő gazdasági termelési eredményei hátterében a protestáns munkaetika, s a hitbeli értékek kölcsönhatásának pozitív összefüggéseit. Persze felmerül a kérdés: valóban ilyen tartós, egyértelmű és „a határ a csillagos ég” benyomást tevően a happy-fejlődés? Nyilvánvalóan nem. Mégis vannak az utóbbi két évtizedben olyan kutatások, felismerések, melyek alátámasztják azt a véleményünket, hogy mind a materiális, mind a poszt-materiális teljesítményben és értékképzésben a hitnek, a vallásosságnak jelentős felhajtó ereje van.
Jólét és/vagy jóllét? Mit jelez az Easterline-paradoxon? A pénz nem feltétlenül boldogít
Valóban, komoly kérdés: a gazdasági jólét automatikusan magával hozta-e a jóllétet, a megelégedést, a boldogságot is egyéni s nemzeti szinten? A gazdagok tényleg boldogabbak, mint a szegények? Vagy éppen a szegénységben lelhetőek fel olyan poszt-materiális értékek, melyek megelégedéshez, boldogsághoz vezetnek? Általánosságban megállapítható: ma már semmi sem olyan egyértelmű, aminek gondolná az ember. De nézzük csak a konkrétumokat!
Richard Ainley Easterlin (szül. 1926) amerikai gazdaságkutató, egyetemi tanár. Munkásságának súlypontjai: boldogság és életminőség-kutatás, demográfia és gazdaságtörténet. Kiváltképpen sokat és folyamatosan foglalkozik a boldogság, valamint a gazdasági növekedésnek az összefüggéseivel mind az egyéni, mind a közösségi élet területén, mind hazájában, az USA-ban, mind pedig nemzetközi kitekintéssel. Nevét világszerte az a cikk tette ismertté, amit 1974-ben publikált „A gazdasági növekedés boldogabbá teszi az emberi sorsot?” címmel. Nemzetközi összehasonlító kutatásokat végzett, ezekben azt kutatta, hogy a II. világháború vége és az 1970 közötti időszakban a szubjektív boldogság és a növekvő gazdasági teljesítmény, több GDP, az arányos teljesítmény emelkedése következtében növekszik-e a szubjektív elégedettség vagy boldogság. Arra az eredményre jutott, hogy a viszonylag átlagos bevételek és az elégedettség összefüggései ellentmondnak a nagy bevételek és az elégedettség, boldogság összefüggésének. Másképpen fogalmazva ugyanezt: egy adott ország GDP-jének növekedésével nem növekszik együtt a szubjektív elégedettség vagy boldogság szintje. A hazai irodalomban nagyon jó összefoglalását nyújtja a témának Fromann Richárd: Nemzetek boldogsága és annak forrása az Easterlin-paradoxon tükrében c. tanulmánya. A különböző grafikonok azt mutatják, hogy a növekvő gazdasági jólét és a szubjektív jóllét milyen összefüggésben állnak egymással. A vizsgált időszak 1946-1989, az országok: USA, Franciaország és Japán. (Kettő keresztyén többségű, a harmadik keleti vallások többségét mutató ország). S mi látható? Tökéletesen az a paradoxon, amit Easterline-paradoxonnak nevez a szakirodalom: a jövedelmek rohamos és nagy léptékű növekedésével nem hogy nem járt együtt a szubjektív elégedettség, a jóléttel a jóllét, hanem stagnált, sőt fordított arányban: csökkent.
Vannak olyan felmérések is, melyek az elégedettség és a gazdasági teljesítmény közötti kifejezetten ellentétes viszonyról tudósítanak (pl. Robert Lane kutatásai az USA-ban, aki 2001-ben „A boldogság elvesztése a piaci demokráciákban” címen írt könyvet). Vannak, akik kutatásaik alapján „plafon-hatásról” írnak. Azaz: a létfenntartáshoz szükséges javak megszerzéséig, alacsonyabb jövedelmi szinten még erős az összefüggés az anyagi helyzet és a szubjektív elégedettség, boldogság között, de egy bizonyos anyagi szint fölött ez a kapcsolat erősen meggyengül. Van, aki azt állítja, hogy 10 000 dollár/év bevétel fölött a pénz boldogságnövelő ereje már nulla.
A boldogság bibliai, teológiai meghatározásai – Pauli paradoxon Easterlin előtt 2000 évvel!
Nem kell sokat töprengeni ahhoz, hogy a bibliai teológiai boldogság meghatározás milyen. Elég Jézus Hegyi Beszédére (Máté 5,3-11) utalnunk. Ennek bármelyik boldogság-Igéjét vesszük szemügyre, az a boldogság, amiről az evangélium beszél, nem hogy poszt-materiális érték, hanem egyenesen transz-materiális, azaz anyagiakon túli, meg merem kockáztatni, így is igaz: pre-materiális érték, ami még az anyagiak szűkössége közben is a megelégedettség maximumát képes biztosítani. A bibliai-újszövetségi, első renden páli megelégedettség locus classicusai, klasszikus igehelyei között szerepel a Filippi 4,11 és következők, ahol az apostol elmondja: „Én megtanultam, hogy elégedett (autarkész görögül, sufficiens latinul) legyek azzal, amim van.” Az ókori görög erkölcsfilozófiában, Jézust megelőzően, de az ő idejében is a megelégedettség, amit a modern teológia az önkorlátozás (Selbstbegrenzung), önvisszafogás (Selbstzurücknahme), önmérséklet kifejezéssel ad vissza, az egyik legnagyobb erény volt! Ezért dicsérte például a sztoikus Diogenész Szókratészt, hiszen ő megelégedett és kegyes férfiú volt. Aki megelégedett – így a görög gondolkodás –, az képes függetleníteni magát a körülményektől. És a megelégedettség ebben az értelemben tanítható/tanulható (melyik hazai iskolában tanítják, mit beszélek! Egyáltalán hol, milyen szinten említik meg ezt?!). Ezért fogalmaz így Pál: „Én megtanultam...tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt” (Fil 4,12). A körülményektől való függetlenedés azt jelenti, hogy a szükségletek megelégítésének van egy bibliai-spirituális, teológiai, transzmateriális dimenziója, amit lejjebb az apostol így fejez ki: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségleteket (paszan khreian hümón görögül, omne desiderium vestrum latinul) az ő gazdagsága szerint” (Fil 4,19). Ezt nevezhetjük az igazi paradoxonnak, paradoxon Pauli-nak, kétezer évvel megelőzve Easterlin paradoxonát!
Más helyütt a megelégedést Pál nagy nyereségnek, nagy lelki profitnak, nagy haszonnak (poriszmosz megas görögül, quaestus magnus latinul) nevezi, ami a pietásnak, a kegyességnek, a hitnek a tulajdonsága, velejárója (1Tim 6,6). A boldogság teológiai, bibliai értelemben mindenképpen a hit velejárója, ami a megelégedettségben ismerhető fel az emberek között. Tehát nem pénzfüggő, nem GDP függő, nem karrierfüggő, hanem transz-materiális érték, hitfüggő, Isten-függő nem materiális érték. (Az Újszövetségben, az evangéliumokban a megelégedettség szó tizenegyszer fordul elő. Az ezzel összefüggő boldogság = makariosz szó több, mint 50x!). Az Újszövetség így akár a transz-materiális vagy pre-materiális boldogság manifesztumának, a megelégedés kiáltványának, Manifestum Pauli-nak is tekinthető.
A boldogság 20. századi, nem teológiai meghatározásai
Mindez a rövid teológiai kitekintés annyiban volt szükséges, hogy belássuk: milyen elképesztő konszonanciák, évezredeket áthidaló, összekapcsoló hasonlóságok, sőt egyezések vannak a különféle boldogság-értelmezések között. Az egyéni és nemzeti boldogságnak többféle meghatározása létezik. Legismertebb, s talán legáltalánosabban elfogadott meghatározása az SWB rövidítés mögött rejlő „Subjective Well-Being”, azaz egyéni jóllét. Az amerikai Edward F. Diener (szül. 1946) és munkatársai voltak azok, akik kutatták a személyes jóllét értelmi és érzelmi feltételeit. Szerintük az boldog, az egyénileg megelégedett, aki kielégítőnek találja az életét, pozitív érzelmeket gyakran, negatív érzelmeket ritkán él meg. Szondy Máté (szül. 1979) magyar klinikai szakpszichológus szerint az egyéni jóllét három összetevője: 1) elégedettség az élettel, 2) a pozitív érzelmek magas szintje, 3) a negatív érzelmek alacsony szintje. Van, aki két fogalomra bontja a boldogságot (Wattermann, Ryan-Deci). Az eudémonikus boldogság az, amikor a tevékenységek okoznak örömet. A hedonikus boldogság az, amikor a szükségletek kielégítése okoz örömet.
Nemzetek boldogságszintjei – vezetnek a protestáns országok, de hazánk a 84!
Az adatok 1995-ből származnak! A szubjektív boldogság-elemzés mellett nagy irodalma, még inkább jelentősége van a nemzetek boldogságszintjének, megelégedettségének, tehát belső kiegyensúlyozottságának, teljesítményeinek, esetleg robbanásveszélyes konfliktusainak. Ezek a kutatások még inkább alátámasztani látszanak az Easterline vagy a Páli Paradoxont, (közvetve ismételten nagy cáfolatát hozva az évtizedeken át sulykolt kommunista ideológiai demagógiának, mi szerint a lét határozza meg a tudatot. Abszolút nyilvánvalóvá téve, hogy a tudat határozza meg, befolyásolja döntően a létviszonyokhoz történő emberi viszonyulást, a magatartás formáit!). A nagyvilágban folyó értékkutatások egyik jelentős nemzetközi központja, a World Values Survey 2006. évi felmérése szerint a világ legboldogabb országai: Puerto Rico és Mexikó, majd utánuk következik néhány klasszikus protestáns ország: Dánia, Izland, Svájc, ill. Észak-Írország, Írország. Az Easterlin-paradoxonnak megfelelően, mintegy alátámasztásként, a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb országai nincsenek az első tízben! Az USA a 15., Nagy-Britannia a 25., Németország és Franciaország a 26-27. helyen áll. Az sem véletlen, hogy a klasszikusan protestáns skandináv országok, de a katolikus Latin-Amerika egyes országai is az elsők között találhatók. Egy másik, az élettel való elégedettség 10 fokú skáláján meglepően, de az Easterline és a páli koncepciónak megfelelően az első helyen Costa Rica áll (8,5 pont), utána a protestáns Dánia következik (8,3), majd az ugyancsak protestáns Izland (8,2), és a túlnyomóan még mindig protestáns Svájc (8,0). Döbbenetes, és komoly vizsgálódás kérdését képezheti: hazánk 5,5 pontos elégedettségi mutatóval miért foglal helyet a „boldogtalanabb” nemezetek sorában, a 84. helyen – 1995-ben?!
Posztmateriális értékek – ismét protestáns „vezetés”
A mellékelt ábra az 1995. évi nemzetközi anyagi helyzet és a történelmi örökség alapján vázolja fel a világtérképet. Ugyanis az egyéni és a nemzeti szintű boldogságkutatással foglalkozó vizsgálódások azt mutatták ki, hogy nem a gazdasági, hanem a kulturális, nem az anyagi, hanem a szellemi javak és értékek dimenziójában kell keresni a boldogság meglétének vagy hiányának az okát.
Az sem véletlen, hogy éppen a holland protestáns alapítású egyetem, a Michigan University nagyszerű professzora, Ronald F. Inglehart (szül 1934) és munkatársai kezdték el a poszt-materiális értékek kutatását. A világ országait ők a kulturális aspektusok alapján külön csoportokba foglalták, a gazdasági és a szubjektív jólléti értékek alapján. Kutatásaik világosan mutatják, hogy a történelmi örökség és az anyagi helyzet alapján élesen elkülönülnek egymástól a volt szocialista országok és a történelmileg protestánsként nyilvántartott országok: USA, Svájc, Hollandia, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Észak-Írország, Izland, Britannia, Németország, de itt van a már sokkal vegyesebb Új-Zéland, Ausztrália, Kanada is. Szorosan hozzájuk zárkózik fel Itália, Franciaország, Japán, Ausztria…
(Folytatjuk az Inglehart-féle értéktengellyel, ami a világ országainak az elhelyezkedését mutatja az értéktérképen, részben világvallások szerinti elosztásában, majd a hazai helyzet rövid áttekintése következik.)
Írta: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi tanácsadója
