Folytatjuk Dr. Alvin Plantinga (1932-), a holland-amerikai származású református filozófus, a keresztyén filozófia 20. századi legnagyobb szabású alkotója lelki önéletrajzát. Plantinga 2017-ben kapta meg a Nobel-díjnál is több pénzzel (1,1 millió angol fonttal) dotált Templeton-díjat. Nehéz, olykor nagyon elvont filozófiai műveinek a bemutatása helyett ezúttal a vallomásos, szubjektív műfaj mellett döntöttem. A következőkben egész sorozatban ismertetjük meg a Kedves Olvasóval az 1992-ben keletkezett Spiritual Autobiography/Lelki önéletrajz részleteit. Ezek révén egyúttal egy-egy fontos mű megszületésének genezisébe is bepillanthatunk. A sorozat végén térünk rá az 1992 óta eltelt időszak legfontosabb alkotásainak, és Plantinga további életének, munkásságának a bemutatására.
Azok a szép napok – ifjúkori évek
Legutóbb önéletrajzában követtük Plantingat gyermekkorába, a nyári holland nyelvű istentiszteletek látogatásainak emlékei közé. A forró éghajlatú Wisconsin Állambeli farmon töltötte a nyarakat. De miről is beszéltek leginkább az ottani református prédikátorok, főként a hollandok? A válasz: mi másról, mint a TULIP-ról, azaz a holland kálvinizmus történelmi jellegzetességéről, az öt alaptanításról. Azért nevezik T.U.L.I.P.-nak, mert az öt tétel angol kezdőszavainak első betűje adja ki ezt a szót, amit akár holland kálvinista tulipánnak is nevezhetünk. Az öt tételt az arminiánus tanításoktól történő elhatárolódásként dolgozták ki. Az üdvösséget érintő tételek megfogalmazását az tette szükségessé, hogy 1610-ben megalakult az arminiánus Holland Egyház, amely kidolgozta a maga öt pontját. Az 1618-1619. évi dordrechti zsinaton dolgozták ki az öt ellenpontot. Ezek:
Total Depravity (eredendő bűn) – totális romlottság
Unconditional Election – feltétel nélküli kiválasztás
Limited Atonement – korlátozott engesztelés
Irresistible Grace – ellenállhatatlan kegyelem
Perseverance of the Saints (az üdvösség elveszíthetetlensége) – a szentek állhatatossága.
Ezekről röviden ennyit: 1) Teljes romlottság (az ember teljesen romlott) – Minden ember bűnös, mivel minden ember az első Ádám örököse. Ezért megtérésünk előtt képtelenek vagyunk bármi jót tenni, Istenben hinni (hozzá közeledni), megérteni igazságát, és Őt keresni. Újjászületése előtt az ember halott a bűneiben, vak és erkölcstelen szívvel él, a bűn és a Sátán foglya, szabadon cselekszik természete szerint, viszont e természete teljesen gonosz. 2) Feltétel nélküli kiválasztás (Isten feltétel nélkül választ ki egyeseket üdvösségre, másokat kárhozatra) – Isten szuverén és e szuverenitása úgy nyilvánul meg, hogy mindent előre elrendel és aktívan igazgat. A „mindent” szó szerint értsük: a „véletlent”, az emberek gonosz cselekedeteit, a gonosz lelkek cselekedeteit, az emberek jó cselekedeteit, a jó angyalok cselekedeteit, állatok tetteit, minden teremtett dolog működését. Mi, emberek nem kérdőjelezhetjük meg Isten szuverenitását és döntéseit. Ő az, aki kiválasztja, predestinálja angyalait, tulajdon népét (Izraelt), egyes embereket üdvösségre, másokat pedig kárhozatra. Hogy miért? Istent az Ő kiválasztásában jótetszése, dicsőségének kifejezése, különleges szeretete és eleve elrendelése (előre látása) motiválja. Ez utóbbi a különleges szeretetét és nem azt jelenti, hogy bárkiben bármi jót előre látott volna. 3) Korlátozott engesztelés (Krisztus nem halt meg mindenkiért! Isten némelyeket üdvösségre, másokat kárhozatra rendelt) – Akiket üdvösségre választott ki, ők azok, akikért Krisztus életét adta. Ők azok, akikért Krisztus közbenjár és akikért meghozta áldozatát. Ez az áldozat hatékony, hogy megigazítson, megváltson és megtisztítson a bűnöktől, hogy kiengesztelje az Atyát és új életet adjon. Akiket Isten megváltásra rendelt, azok hisznek. Nem zár ki senkit: minden nemzet, társadalmi osztály részesülhet a kegyelemben. Ezért Krisztus megváltó munkáját „mindenkiért”, az „egész világért” végezte el. A mindenki/minden szót gyakran használja a görög arra, hogy egy kategória mindegyik vagy sok tagját jelölje, vagy minden társadalmi osztályt, de nem minden egyes embert. A „világ” szó is gyakran a „sok” vagy egy adott kategória minden emberét jelöli, de nem minden embert a világon. 4) Ellenállhatatlan kegyelem (Isten kegyelmét nem tudjuk visszautasítani) – A hit, megtérés és bűnbánat Isten ajándéka. Az Atya az Ő Igéit az övéi szívébe írta. Az üdvösség kezdete a lelki élet szuverén elültetése olyan szívbe, ami addig halott volt, és ami ezáltal új életre támad fel, és gyakorolhatja a hitet. Az evangélium hirdetését olyan ember utasítja el, akinek nincs még új szíve. Sőt, a kegyelem hirdetését minden esetben elutasítja a meg nem tért ember. 5) A szentek állhatatossága (akik megtérnek egyszer, azok soha el nem veszhetnek) – Amit Isten elkezdett, azt be is fejezi, akiket pedig elhívott és Krisztushoz vonzott, azok nem fognak elveszni. Az, hogy Isten megtartja az övéit, nem független attól, hogy ők a hitben is kitartanak, hiszen Ő az, aki megszentel és megtart minket.
Mit prédikáltak tehát a holland-amerikai lelkészek Plantinga gyermekkorában?
Amit prédikáltak, az természetesen a történelmi kálvinizmus volt. Nyolc vagy kilenc éves lehettem, amikor kezdtem felfogni és elgondolkodni a kálvinizmus öt pontjáról, amelynek betűszó formája volt a T.U.L.I.P. (lásd fentebb – ford.). „Emlékszem, mennyire elcsodálkoztam azon, hogy van teljes romlottság. Aztán mégis kezdtem elfogadni ezt a tant, mivel úgy értettem, hogy ez arra mutat rá, nincs az életünknek, senki életének sem olyan része, amit ne rombolna a bűn vagy ne kényszerítsen olyan kompromisszumokra, amelyekkel valójában nem értünk egyet. Amikor még tovább gondolkodtam erről a tanról, úgy tűnt nekem, hogy eszerint mindenki haszontalan, teljesen romlott, nem jobb, mint Hitler vagy Júdás. Ez viszont nagyon zavarónak és nehezen hihetőnek bizonyult. Akkor az édes nagymamám (aki valóban szent asszony volt) is teljesen romlott lenne? Semmi jó sem mondható el róla? Ez túl sok volt nekem. Igaz, olykor hallottam őt ezt mondani: „Baromság”. Ilyen alkalom volt például az, amikor valaki toporzékolva jött be a konyhába, s azt kérte, hadd süsse meg süteményeit a kályhánkban. Másik alkalom az volt, amikor meg egy tűzijáték-rakétát égő gyújtózsinórjával együtt behajítottam az 50 gallonos tartályba, amiben nagyanyám tartotta a lesózott marhahúst (éppen akkor robbant fel a szárított hússal együtt, amikor bejött, hogy a tartályba pillantson). Mindkét alkalommal a „Baromság” csattant ki a száján. De ez valóban elég ok arra, hogy őt erkölcscsősznek vagy morális szörnyetegnek tekintsem, amikor annyi jó és szép tapasztalat szólt mellette a másik oldalon? Meglehetősen sok időt fordítottam gyermekkoromban arra, hogy elgondolkozzam e dogmák, tanítások fölött. Évekkel később, amikor úgy 11 éves lehettem, már jócskán belebonyolódtam sok lelkes, de csak passzívan kísért vitába az emberi szabadságról, a szükségszerűségről (teológiai vagy más értelemben), az isteni előrelátásról, a predestinációról, s más hasonló témákról.
Amikor már felsőbb iskolába és főiskolára jártam, már az észak-dakotai Jamestownban éltünk, ahol édesapám a filozófia, pszichológia, latin és görög professzora volt a Jamestown College-ban (olykor a szociológia és a vallás összefüggéseiről is tartott előadásokat). A város presbiteriánus templomába jártunk. De édesapámtól legalább annyi szolgálatot hallottam, mint annak a templomnak a lelkészétől, ahová tartoztunk. Gyakran prédikált olyan közeli falvakban, ahol éppen megüresedett a lelkészi állás, s én gyakran elkísértem őt.
Templomba jártam, vasárnapi iskolás voltam, hetente kátéoktatáson vettem részt, amit édesapám szervezett, s hetente egyszer a fiatalok meetingjére, összejövetelére is elmentem. Jól emlékszem egy böjti nagyheti sorozatra, ami nagyon megindított. Ez lett lelki ébredésem ideje és forrásvidéke. Fiatal társaimmal nyári Biblia-táborokba is jártam, amit az egyház fizetett. Biztos vagyok abban, hogy ezek roppant hasznosak voltak valamennyiünknek. Érzelmileg is jól feltöltött minket. Az is igaz, hogy a lányokat sokkal érdekesebbnek találtam, mint a prédikációkat, s igaz, ami igaz, hogy az ösztönzések nem csak kizárólagosan lelki természetűek voltak. Ezek a táborok úgy maradtak meg bennem, mint ahol sajátosan heves, szenvedélyes, szinte izzó volt a légkör, a hangulat. Lüktető, ragyogó energiák áradtak el bennünk, izgalom járt át minket, ami egyszerre volt lelki és szexuális természetű…”
(Folytatás: Calvin College, egyetemi évek)
Írja, fordítja Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP PM külügyi tanácsadója
