Az egyházak, a karitatív és egyéb civil szervezetek szociális, a társadalom legrászorultabbjainak megélhetését a mindennapokban segítő tevékenységének egyik alappillérét jelentik a jó szándékú, jellegűktől függően valamilyen természetbeni segítséget nyújtani tudó vállalkozásoktól származó adományok. Az ilyen önzetlen felajánlásokat, a hiányos állami szociális támogatást pótló, segítő szándékot, a közösség felé irányuló szolgálatot az államnak is támogatnia kell. Korábban a közcélú adomány nem tartozott az áfa-törvény szerinti termékértékesítés körébe, így nem keletkeztetett áfa-fizetési kötelezettséget sem. Az új áfa-törvény azonban megváltoztatta ezt a szabályozást és a közcélú adományokat is áfa-körbe sorolta. Ez a rendelkezés megtette hatását és jelentősen visszaeset az adományozások száma, anyagi értéke. Az adományokból részben saját magukat fenntartó, részben azok révén másoknak segít ő egyházak, egyházi szervezetek, intézmények, karitatív és egyéb civil szervezetek anyagi forrásai megcsappantak a törvénymódosítás korlátozó hatása révén. Az államnak alapvető érdeke, hogy támogassa azt, aki önzetlenül jót tesz, aki szolgálatot vállal a kiszolgáltatott, rászoruló emberek érdekében. E támogatás egyik természetes lehetősége, hogy az állam ne korlátozza az adományozást, ne adóztassa meg az adományokat.

A javaslat a súlyos és erőszakos bűncselekmények visszaszorítása érdekében egyrészt a 2003. március 1-jét megelőző szigorúbb büntetéskiszabási és visszaesőkre vonatkozó szabályokat kívánja visszaállítani, másrészt az erőszakos bűncselekmények elkövetésére fokozott szigorúsággal, illetve a büntetések súlyosításának visszatartó erejével kíván reagálni. Céljának elérése érdekében egy új fogalmat határoz meg a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövető visszaesőkre nézve. Ezen elkövetők esetében az egyesült államokbeli „Három csapás” törvény szabályozásához hasonlóan a harmadik alkalommal elkövetett szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményre vonatkozó büntetés kiszabásánál szigorúbb büntetési tételt ír elő és végső soron, életfogytig tartó szabadságvesztést rendel a legsúlyosabb cselekményeket elkövetőkre. A „Három csapás” törvény bevezetését követő tíz évben Kaliforniában 40 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, ami egyértelműen mutatja a szabályozás hatékony visszatartó erejét. A kormány tehetetlensége helyett Magyarországnak is ilyen hatékony, az emberek biztonságának megőrzését szem előtt tartó büntető szabályozásra van szüksége.

A jelenleg hatályos termékdíj-szabályozás lehetetlen helyzetbe hozta a magyar kisvállalkozásokat. A szabályozás átláthatatlansága, bonyolultsága miatt ki vannak szolgáltatva. Jellemzően a legtöbben nem is tudják, hogy termékdíj-kötelezettség alá esnek. Lényegében minden magyar kis és középvállalkozó, akinek elsősorban nem is a termékdíj fizetési kötelezettség, hanem elsősorban az elviselhetetlenül bonyolult, megterhelő adminisztrációs rendszer okoz nehézségelvet. A törvénymódosítás ezeket a dilemmákat kívánja kiszűrni.

A nemzeti filmvagyon felbecsülhetetlen kincs, ezért nemcsak meg őrzése, de bemutatása is csak akkor garantálható, ha az állam kizárólagos jogokkal rendelkezik felette. Ennek érdekében a törvényjavaslat egyrészről biztosítani kívánja, hogy a kizárólagos állami tulajdonban lévő filmstúdiókat, amelyek a Magyar Mozgókép Közalapítvány alapítói, ne lehessen elidegeníteni. A Magyar Mozgókép Közalapítvány alapítói jogaival rendelkező stúdiók magánosítása veszélyeztetné a magyar filmszakma jövőjét, hiszen magánkézbe adásuk következtében adhatóvá-vehetővé válna ez a jog, ami beláthatatlan következményekkel járna az állami támogatások elosztására, a filmfesztiválokon való magyar részvételre és a teljes filmszakmára. A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 35. § (1) bekezdése szerint a nemzeti filmvagyon vagyonkezelői joga a Magyar Nemzeti Filmarchívumé. A törvényjavaslat célja, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum csak közvetlenül forgalmazhassa a filmalkotásokat, mert a filmszakmai szempontok így teljesülhetnek maradéktalanul.

Mentes lenne az adó alól az a személygépkocsi,

a) amelyet a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól szóló jogszabály előírásainak megfelelően megkülönböztető jelzést adó készülékkel szereltek fel,

b) amelyet egyház, egyházi karitatív szervezet kizárólag alapfeladata(i) ellátásához üzemelte,

c) amelyet a tárgyévet megelőző évben gazdasági-vállalkozási tevékenységet nem folytató társadalmi szervezet, alapító okiratában rögzített alapfeladatainak ellátásához üzemeltet,

d) amelyet a személygépkocsi-kereskedelemmel üzletszerűen foglalkozó személy vagy szervezet kizárólag továbbértékesítési céllal szerzett be,

e) amely kizárólag halott-szállításra szolgál,

f) amelyet a betegségmegelőző vagy gyógyító céllal, szociális céllal, az egészségkárosodott, hátrányos helyzetűek segítésére létrehozott alapítvány, közalapítvány, egyesület, köztestület, valamint a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló jogszabályban meghatározott célszervezet kizárólag súlyosan fogyatékos magánszemély(ek) rendszeres szállítására üzemeltet, ha működési szabályzatából, gazdálkodásából - az összes körülmény figyelembevételével - egyértelműen megállapítható ,

hogy az üzemeltetés ténylegesen az említett cél érdekében történik,

g) amelyet kizárólag az egészségbiztosítási szerv által - az egészségügy társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló jogszabály alapján - finanszírozott háziorvosi, házi gyermekorvosi tevékenység ellátása érdekében, valamint az egészségügyi államigazgatási szerv törvény alapján kizárólag betegségmegelőző, gyógyító, egészségkárosodást csökkent ő közegészségügyi, járványügyi és egészségvédelmi alapfeladatának ellátása érdekében üzemeltetnek.