Erőltetett menet a Tisztelt Házban

Ötödsször is kísérletet tesznek hétfőn a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztására. Vizsgálják a Nemzeti Bank elnökének vagyonbevallását? Közoktatás: merénylet a magyar ifjúság ellen! Több mint tíz zárószavazás és határozathozatal szerepel a a napirenden. Három olyan törvényről is újra szavaz a parlament, amelyek alkotmányellenesnek bizonyultak. Ismét döntenek hat korábban leszavazott interpellációról is.

A Legfelsőbb Bíróság elnökének, Lomnici Zoltánnak 2008 júniusában járt le a mandátuma, azóta üres a Testület elnöki széke.  Sólyom László jelöltjeit, Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját, és Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét, kétszer is jelölte a köztársasági elnök, ám a titkos szavazás során egyikük sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados parlamenti többséget. 


IDŐPONT JELÖLT IGEN NEM TART. ÉRVÉNYTELEN SZAVAZAT A szavazólapot felvették, de nem szavaztak
2008.05.26. Baka András 170 191 5 5 1
2008.12.08. Havasiné Orbán Mária 203 152 - 9 -
2009.03. 09. Havasiné Orbán Mária 230 123 - 12 1
2009.06.15. Baka András 184 108 54 - 13
2009.06. 22. Baka András ??? ??? ??? ??? ???

 

Legutóbb a két nagy frakció, a Fidesz–KDNP és az MSZP is azt közölte a szavazás előtt, hogy támogatni fogják a jelöltet, azonban mégsem így történt. Ezután a frakciók egymást vádolták azzal, hogy a másik nem tartotta be szavát. „Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét, és ezzel az államszervezet demokratikus működése sérült. Csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést!" – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében, melyben az államfő bejelentette, hogy harmadszor is Baka Andrást jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
 
+
 
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen a Fidesz, hogy kiderüljön miért csökkent egy év alatt közel 900 millió forinttal Simor András vagyona, és ez milyen összefüggésben van a jegybankelnök offshore cégével - jelentette be dr. Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Közölte: a vagyonnyilatkozati eljárást a jegybankról szóló törvény alapján kezdeményezik az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságában. 
 
(A történet dióhéjban: több napilap is beszámolt a jegybankelnök vagyonnyilatkozatairól, amelyekből kiderül, hogy a 2007-es dokumentum szerint Simor András összesen 923 millió forintos, befektetési alapokban tartott megtakarítással bírt. Az egy évvel később tett nyilatkozatában viszont már azt közölte: csupán 67 millió forintja van befektetési alapokban. Az eljárás menete egyébként a következő lenne: a vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményező beadvány beérkezése után a mentelmi bizottság elnöke felkéri „a megtámadottat”, adjon magyarázatot az eltérésre, ha ezt nem teszi meg, akkor jöhet a folytatás.)  
 
Géczi József Alajos a bizottság szocialista elnöke minderről úgy vélte: fájlalja, hogy „a nemzeti bank elnökét is bele kell rángatni a pártközi csatába". 
 
+
 
Megkezdődik a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Már a benyújtása pillanatában elhíresült. A KDP és a Fidesz szerint Magyar Bálint és Sándor Klára (SZDSZ) legújabb indítványa merénylet a magyar ifjúság ellen, mert lebecsüli érdeklődését, teljesítőképességét, tehetségét, amikor a 12 évfolyamos iskolákban a hetedik osztályig tantárgyi ismeretek nélkül csupán alapkészségek fejlesztését javasolja. Igénytelenségével lemond a nevelésről, növelésről, s ezzel szélesre tárja a deviancia kapuit.
 
Hoffmann Rózsa állítja: minden mértéken túlmegy, hogy a két liberális képviselő szinte hetente bombázza törvénymódosításokkal a parlamentet. Az elmúlt hét évben a szocialisták és a liberálisok 20 alkalommal módosították a közoktatási törvényt.  
 
A kereszténydemokraták szakpolitikusa szerint a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését, a hétvégi házi feladat tilalmát és a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztését célzó legújabb javaslat benyújtásának két oka lehetett: az abszolút szakmai hozzá nem értés, a tudatos rombolás, illetve ezek ötvözete. A nyolcosztályos gimnáziumok az elmúlt húsz évben igazolták létjogosultságukat, jó eredményeket érnek el, teljesítik hivatásukat, a tehetséggondozást. Eltörlésük a legsúlyosabb érvágása lenne a magyar oktatásügynek, a mindent elszürkítő irányba vinné el a hazai iskolarendszert. 
 
A képviselő asszony a hétvégi házi feladat tervezett tilalmáról szólva hangsúlyozta: ez olyan, mintha az egészségügyben az orvosnak előírnák, hogy ezentúl ne adjon injekciót, hanem minden betegnek csak egy tablettát a szent esélyegyenlőség jegyében. Azoknak a gyerekeknek az eredményei szignifikánsan jobbak, akiknek adnak házi feladatot, mint akik nem kapnak. Ennek eltörlése szakmai dilettantizmus lenne, a nem szakrendszerű oktatás terve az első hat évfolyamon (csak képességfejlesztő órák lennének) pedig pedagógiai agyrém.
 
A kereszténydemokrata politikus határozott összegzése: a magyar oktatási rendszer radikális rombolásához vezetne a Magyar Bálint és Sándor Klára által benyújtott liberális közoktatási törvénymódosítás elfogadása, ezért sem a KDNP sem a Fidesz nem támogatja – még a gondolatát sem! 
 
+
 
Zárószavazás lesz többek között a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályok szigorításáról, valamint a második építési piacélénkítő csomagnak is nevezett javaslatról, amely alapján az építőipari beruházásoknál új szereplő jelenne meg. Az úgynevezett fedezetkezelő a projekt valamennyi alvállalkozóját kifizetné, mielőtt a fővállalkozó hozzájutna a pénzéhez.
 
Döntenek a közigazgatási hatósági eljárás szabályainak megváltoztatásáról, valamint a kormány által beterjesztett, kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosításról, és a választójogi törvény ehhez kapcsolódó módosításáról.
 
Három olyan törvényről is újra szavaz a Ház hétfőn, amelyeket korábban az Alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte azokat az Országgyűlésnek. Ilyen esetben a zárószavazás előtt a záróvitát is újra lefolytatja a parlament. de tartozik az Országos Érdekegyeztető Tanácsról, az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről, valamint a távoltartásról szóló törvényjavaslat.
 
Zárószavazás lesz a nemzeti agrárkárenyhítési rendszerről, és az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről is. Szavaznak a képviselők a vagyonadóhoz, a képviselői fizetések csökkentéséhez és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosításhoz valamint a Büntető törvénykönyv módosításához benyújtott módosító indítványokról is. 
 
És persze nem maradnak el a törvényhozást színesítő műfajok, a napirend előtti felszólalások, az interpellációk és kérdések sem. Íme, a T. Ház hétfői ülésének részletes törvényalkotási programja.
 
Tárgyalandók
 
A Legfelsőbb Bíróság elnökének választása. (Megválasztásához az országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)
 
A Magyar Távirati Iroda Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testülete elnökének, helyettesének és tagjainak, valamint a Magyar Távirati Iroda Rt. Felügyelő bizottsága elnökének és tagjának megválasztása. (Az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testület tagjait az Országgyűlés a képviselők több mint felének szavazatával, egyenként választja.)  
 
A nemzetközi polgári repülésről szóló, Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékei módosításának kihirdetéséről szóló törvényjavaslat. (Általános vita és a határozathozatal. A napirendi pont előadója: Hónig Péter, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.) 
 
A Magyar Televízió Közalapítvány létrehozásáról szóló 18/1996. (III.8.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (A Kulturális és sajtóbizottság önálló indítványa. Határozathozatal. A napirendi pont előadója: Jánosi György, a Kulturális és sajtóbizottság alelnöke.) 
 
A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványára vonatkozó szabályozás szigorításáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Hagyó Miklós (MSZP) önálló indítványa.  Az Alkotmányügyi bizottság a 2009. június 15-ei ülésén megállapította a benyújtott módosító javaslat házszabály-ellenességét. Zárószavazás.)  
 
Az építési beruházások megvalósulásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Záróvita és zárószavazás. A napirendi pont előadója: Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.) 
 
A nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Fónagy János, Ékes József (Fidesz) képviselők önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Fónagy János.) 
 
A nemzetközi jellegű felsőoktatási intézményekről szóló törvényjavaslat. (Hankó Faragó Miklós, Magyar Bálint, Sándor Klára (SZDSZ), dr. Szabó Zoltán (MSZP) képviselők önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: dr. Hankó Faragó Miklós.)
 
A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Új változat. Filló Pál, Molnár Gyula, Kékesi Tibor (MSZP), Lakos Imre (SZDSZ) képviselők önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Filló Pál.) 
 
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Kósa Lajos (Fidesz), dr. Botka László (MSZP) képviselők önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Kósa Lajos.)  
 
A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Keller László, Halmai Gáborné, dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP) képviselők önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Keller László.) 
 
A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pontok előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)   
 
A vagyonadóról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pontok előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)
 
A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pontok előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen” szavazata szükséges.) 
 
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pontok előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.) 
 
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat. (Záróvita és zárószavazás. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.) 
 
A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényjavaslat. (Zárószavazás. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)
 
Az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Zárószavazás. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.) 
 
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Lendvai Ildikó és képviselőtársai (MSZP) önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Bárándy Gergely.) 
 
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Új változat.  Göndör István (MSZP) önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A törvényjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen” szavazata szükséges.) 
 
Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvényjavaslat. (Göndör István (MSZP) önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen” szavazata szükséges.) 
 
A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.) 
 
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)
 
A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)
 
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat. (Határozathozatal. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter. A törvényjavaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen” szavazata szükséges.) 
 
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Határozathozatal. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter. A  törvényjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők 2/3-ának "igen" szavazata szükséges.) 
 
Az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök által visszaküldött, Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló, az Országgyűlés 2006. december 11-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény. (Záróvita és a zárószavazás. Zárószavazás előtt módosító javaslat.) 
 
Az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök által visszaküldött, az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló, az Országgyűlés 2006. december 11-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény. (Záróvita és zárószavazás. Zárószavazás előtt módosító javaslat.)
 
Az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök által visszaküldött, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény. (Záróvita és zárószavazás. Zárószavazás előtti módosító javaslat.)  
 
A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Demendi László, Herbály Imre (MSZP), Velkey Gábor (SZDSZ), Karsai Péter (független), Jakab István (Fidesz), Medgyasszay László (KDNP) képviselő önálló indítványa. Összevont általános és részletes vita, szavazás a módosító javaslatokról.)
 
Az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat. (Dr. Szili Katalin, Tóbiás József (MSZP), Ékes József (Fidesz), dr. Nagy Andor (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ), Katona Kálmán (független) képviselők önálló indítványa. Összevont általános és részletes vita, szavazás a módosító javaslatokról és zárószavazás.)
 
A Magyar Távirati Iroda Zrt. 2008. évi tevékenységéről szóló beszámoló. (A napirendi pont előadója: Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda Zrt. elnöke.) 
 
Az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Távirati Iroda Zrt. 2008. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről. (A napirendi pont előadója: Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.) 
 
A Magyar Távirati Iroda Zrt. 2008. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (A Kulturális és sajtóbizottság önálló indítványa. napirendi pont előadója: Pető Iván, a Kulturális és sajtóbizottság elnöke. Együttes általános vita a lezárásig.)  
 
A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Halmai Gáborné, Fedor Vilmos, Végh Tibor (MSZP) képviselők önálló indítványa. Részletes vita. A napirendi pont előadója: Halmai Gáborné.)
 
A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról szóló törvényjavaslat. (Magyar Bálint (SZDSZ), Gúr Nándor (MSZP) képviselők önálló indítványa. Részletes vita. A napirendi pont előadója: dr. Magyar Bálint.) 
 
A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Magyar Bálint Sándor Klára (SZDSZ), dr. Magda Sándor, Szabó Zoltán (MSZP) képviselők önálló indítványa. Az általános vita megkezdése.) 
 
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. ( Magyar Bálint, Sándor Klára (SZDSZ) képviselők önálló indítványa. Az általános vita megkezdése.) 
 
Interpellációra adott válasszal kapcsolatos bizottsági jelentések tárgyalása:  
 
– A Költségvetési pénzügyi és számvevőszéki bizottság jelentése Katona Kálmán (MDF) által a miniszterelnökhöz címzett 2008. szeptember 22-én elhangzott „Képes-e a Kormány az állami tulajdonú víziközműveket a jelentőségüknek megfelelően kezelni?” címmel benyújtott interpellációjáról. 
 
– A Költségvetési pénzügyi és számvevőszéki bizottság jelentése Bánki Erik (Fidesz) által a pénzügyminiszterhez címzett 2008. október 13-án elhangzott „Advertum-gate? – El a kezekkel a magyar labdarúgástól?” címmel benyújtott interpellációjáról. 
 
– Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság jelentése Herényi Károly (MDF) által a legfőbb ügyészhez címzett 2008. november 3-án elhangzott „Mire és kire számíthat a Kisebbségi Bizottság?” címmel benyújtott interpellációjáról. 
 
– Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság jelentése Gusztos Péter (SZDSZ) által a legfőbb ügyészhez címzett 2008. november 17-én elhangzott  „Mégis indít hivatalból eljárást az ügyészség – de miért épp azok ellen, akik feljelentik a bűnözőket?” címmel benyújtott interpellációjáról.  
 
– A Környezetvédelmi bizottság jelentése Katona Kálmán (MDF) által a miniszterelnökhöz címzett 2008. november 24-én elhangzott  „Új kultúra a Széndioxid kereskedelemben?" címmel benyújtott interpellációjáról.  
 
– Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság jelentése Gusztos Péter (SZDSZ) által a legfőbb ügyészhez címzett 2009. április 27-én elhangzott „Hogyan informálódik az ügyészség, milyen információk alapján tartják fenn a hivatalbóli eljárások mellőzésének gyakorlatát?” címmel benyújtott interpellációjáról. 
 
Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!