Éppen kilencven éve, 1926. április 8-án látta meg a napvilágot az észak-német kikötővárosban, Hamburgban a 20. század egyik kiemelkedő és karakteres református teológusa, Jürgen Moltmann. A „Remény teológiája” című művével 1964-ben, a hidegháború kellős közepén robbant be a nemzetközi teológiai gondolkodásba. Isten nem csak egy különös század tanújává tette, hanem megengedte neki, hogy nagyszabású életművében átgondolja, ezer és ezer teológussal átgondoltassa könyvein keresztül a keresztyén teológia, üzenet sarkalatos tételeit, igazságait. Hazánkban is többször tartott előadást, könyveiből több is megjelent egészben vagy szemlézve. Születésnapjára Németországban kiadták legfontosabb munkái gyűjteményét. Lehet vitatni bizonyos nézeteit, csak egyet nem lehet: kétségbe vonni korszakos teológiai befolyását, és hitben fogant derűjét.
A brit fogolytábortól Krisztusig
Német családjának nem volt sok köze a keresztyénséghez. Ő maga tizenhat évesen Einsteinnel foglalkozott, matematikát és fizikát akart tanulni az egyetemen. Csakhogy Isten közbeszólt. 1945-ben német katonaként fogságba esett, majd 1948-ig fogolytáborról-fogolytáborra szállították. Először Belgiumban tapasztalta meg a bezártságot, ahol már néhány keresztyén csoporttal találkozott. Egy amerikai tábori lelkész adta kezébe először az Újszövetséget és a Zsoltárokat kis zsebbiblia formájában. Egyre inkább kezdte el foglalkoztatni őt a keresztyén hit, és a megváltás páratlan csodája. Később úgy vallott erről az időszakról: „Nem én találtam meg Krisztust, hanem Ő talált rám”. Aztán Belgiumból átszállították Skóciába, Kilmarnockba, onnan az angliai Nottingham melletti Norton Camp táborba. Itt több teológiai hallgatóval is találkozott, az ott tartott teológiai szemináriumokon falta a keresztyén hit elérhető „útikönyveit”, teológusok munkáit. Olyan jelentős személyek is megfordultak a táborban, mint a német hitvalló egyház legjelentősebb teológusa, Martin Niemöller, vagy az amerikai Reinhold Niebuhr. Sok évvel a bezártság után, visszapillantva megtérése, pontosabban Krisztustól történt megtalálása éveire, ezt vallotta: a 20. században az istenélmény megtapasztalásának kivéltképpen való helye a „cella” – legyen az fogolytáborban vagy börtönben. A kezdeti évekről, hitre téréséről írta helyenként egészen lírai, szép vallomásos, konfessziós könyvét, ami 1997-ben nálunk is megjelent magyarul, Az élet forrása – A Szentlélek és az élet teológiája címmel e sorok írójának fordításában (kiadta a Református Zsinati Iroda a Dr. Szathmáry Sándor által szerkesztett Nemzetközi Theológiai Könyv sorozat 30. köteteként, 173 oldalon). A római katolikus /!/ Távlatok.hu könyvismertetőjében ez olvasható: „A mű a kiváló református teológus…egyik 1991-es zsebkönyvét nyújtja magyar fordításban. A Szentlélek évében örömmel ajánljuk katolikus olvasóknak is ezt a kiváló bevezetést a pneumatológiába =a Szentlélek-teológiába. Segít a lelki megújulásban, és reménységre sarkall: mert „Annyi energia van a világban, amennyi remény”.
Magas szellemi-teológiai csillagsátor alatt
A református teológiának a svájci Barth Károly mellett egyik legjelentősebb tanítója, Otto Weber református teológus vezetésével írta és védte meg doktoriját 1952-ben Göttingenben. Mi másról szólhatott volna ez, mint a kálvini teológia két fontos fogalmáról, a kegyelmi szövetségről és a kegyelmi kiválasztásról, az eredetien református szövetségteológia keretében? Tanárai között volt a korszak legkiválóbb ószövetségi professzora, Gerhard von Rad. 1952-től a bremen-wasserhorsti református gyülekezet lelkésze lett, közben megírta habilitációs dolgozatát a brémai kálvinizmus történetéről. 1957-ben már a rendszeres teológia professzora a wuppertali főiskolán, 1963-ban a bonni egyetemre hívják meg. Majd közel 30 éven át lesz nagyszabású, az egész protestáns világot megmozgató munkássága kibontakozásának műhelyében, a híres tübingeni egyetemen a rendszeres teológia professzora. Életműve egyik ismerője és méltatója szerint a bibliai teológia erőteljes befolyása mellett szellemi csillagképében fénylő sarkcsillag a holland református Isten Országa teológia, annak, főként a kuyperi és a Kuyper utáni korszak felfogása Isten Országa megjelenéséről a kultúrában és a társadalomban, illetve Isten dicsőségének szolgálata az államélettől a tudományon át a közerkölcsig, s az egyházig. Persze az ég sem csillagválogató, ahogyan Isten sem személyválogató. Más csillagokra is odafigyelt: az evangélikus mártírteológus, Bonhoeffer ragyogó szellemi-teológiai fényére. De a nálunk kevésbé ismert és alig említett különös fényű teológusra is felnézett, az angol pacifista és kapitalizmusbíráló G. A. Studdert Kennedyre vagy a reformer marxista filozófusra, Ernst Blochra, aki a remény filozófiájával adott neki lökést az ellenpontozó jellegű bibliai-keresztyén remény teológiája kidolgozásához. Nem kerülhető meg hatásvizsgálati szempontból a Moltmann mellett legnagyobb református életművet produkáló svájci teológusok említése, a mont blanci szellemi csúcs, Barth Károly, s a kisebb méretű hegycsúcs, Emil Brunner befolyása sem. A csillagképben ott ragyog Paul Tillich amerikai protestáns teológus, és természetesen a két reformátor nagyság, Luther és Kálvin is. És még a kivételesen izgalmas és érdekes japán teológus, lelkész neve is, Kazoh Kitamorié, aki gyönyörű és mély értelmű könyvet írt Isten fájdalmának teológiájáról. Moltmann teológiájának főbb hangsúlyairól egy másik, elemzőbb írásban, mini-esszében még visszatérünk.
Mai hangsúlyok – tőle, róla
Alig lehet túldicsérni a Random House kiadói csoport idei vállalkozását, ami kilenc kötetben megjelentette Moltmann legjelentősebb könyveit. A kiadói ajánlás szerint a II. világháború utáni teológiai korszakban nem adódott nagyobb szabású teológus, mint ő, akinek műveit a legtöbb nyelvre lefordították. 1964-ben megjelent „teológiai világirodalmi remekművével”, a Remény teológiájával indul a kiadás, ami őt – így a méltatás – „az újkori protestantizmus heroldjává emelte”. A sorozat további kötetei: A keresztre feszített Isten – Egyház a Lélek erőterében – Szentháromság és Isten Országa – Isten a teremtett világban – Jézus Krisztus útja – Az élet Lelke – Isten jövetele – A teológiai gondolkodás tapasztalatai.
A születésnap alkalmából a németországi protestantizmus nevében a neves korábbi heidelbergi teológiai professzor, jelenleg a Németországi Protestáns Egyház Tanácsának elnöke, Heinrich Bedford-Strohm tartományi püspök köszöntötte az EKD honlapján is a kiváló teológust: „A Te ’Reménység teológiádnak’ olyan hatása volt, amihez foghatót nem nagyon találunk. Ennek a műnek a címe a teológiatörténet bevett fogalmává vált. Mindenek előtt azonban az, amit ebben a könyvedben, valamint a ’Remény etikájá’-ban teológiailag kialakítottál, hiszen úgy tüntetted fel a világot, mint amit Isten szeretetből teremtett és ahol Ő állandóan munkálkodik. Ez a szemlélet a tudomány, az egyház és a társadalom sok más területén arra indította az embereket, hogy a világot a keresztyén remény erejével formálják, s ahol lehet, változtassák is meg”. Az elnök-püspök a világ-, és a német protestantizmus áldáskívánását ezzel az Igével tolmácsolta: „Maga az Úr vonul majd előtted, ő maga lesz veled. Nem hagy cserben téged, és nem hagy el: ne félj hát, és ne rettegj!” (5Mózes 31,8). Bedford-Strohm leveléből megtudjuk, hogy Brémában április 15-17. között ünnepi rendezvényeket tartanak Jürgen Moltmann tiszteletére. A városházán a polgármester és az EKD elnöke köszönti őt, méltatják életművét. Következő este szimpózium lesz a Dómban „Örökkévalóság és örök élet” címmel. Vasárnap délelőtt egykori szolgálati helyén, a wasserhorsti öregtemplomban lesz ünnepi hálaadó istentisztelet, s személyes találkozás a 90. éves Moltmannal.
Az élet és a remény etikája, etikusa
A keresztyén hit közéleti megnyilatkozását és befolyását, az egyház és a teológusok nyilvános megnyilatkozását nagyon fontosnak tartotta és tartja. Tette ezt maga is a prágai tavasz idején, elítélve a katonai beavatkozást, ugyanígy 2001-ben a new yorki terrorcsapás idején is, elítélve annak életveszélyes nihilizmusát. Jó ideje gyakran foglal állást könyvei mellett interjúkban, előadásokban az ökológia kérdéseiben. 2010-ben megjelent a Remény etikája című summázata, részletezve benne az élet, az életben maradás etikáját. Benne a halál terrorjától a terrorizált tudattól kezdve a közösségi élet politikájáig, az orvosi etika kérdésein át egészen a Föld etikájáig, s az igazságos béke etikájáig húzza meg az igei vonalakat, jelöli ki a lehetséges teendők sorát. Az öko-életstílus leírása éppúgy megtalálható a reménység etikájában, mint az egyszerű élet dicsérete, a szolidaritás kultúrájának hangsúlyozása. El egészen a himnikus örömig Istenben, ami a jelenkor sok szennyével, vérével és könnyével szemben képezi és alakítja, formálja az esztétikai ellenpontokat.
A félelem a terror melegágya, a remény az örömé!
A Stuttgarter Zeitung-ban Frank Bucmeier készített nemrég interjút vele, ennek címe: „Jelek és csodák történnek”. Könyvtárszobájában, alkotó műhelyében beszélgettek. Sok mindenről, de nem sokat, mert csak egy órát tud nagyobb elfáradás nélkül kibírni. Bár a világ tele igazságtalansággal és borzalmas háborúkkal, ő mégis Krisztus Birodalmát várja. Utalt Hölderlinnek 200 éve írt versére: „Ahol veszély van, megnő ott a szabadítás is”. A félelmet, bármely indokolt is a mai világban, azért utasítja el, mert az a terror melegágya, a remény viszont az örömé. Ahogyan a kommunizmus csaknem eltűnt a mai világból, miért ne tűnhetne el a holnapiból a parttalan kapitalizmus és a vallási fanatizmus? – válaszolt kérdéssel a kérdezőnek. A protestáns egyházak ma Németországban „veszélytelenek”. Mindenre igent mondanak, mindent megértenek. Márpedig végre világosan meg kell fogalmazni, mi az, amire nemet kell mondanunk. Arra a kérdésre, vajon mi lehet Isten terve azzal, hogy őt ilyen sokáig élteti a Földön, ezt válaszolta: még nem tudja igazán, csak sejti. Amikor 17 évesen megtartotta őt a bombázások között, megkérdezte, miért nem halt meg? Még most is keresi erre a választ, s addig életben marad, amíg meg nem találja.
A remény teológusa nálunk – némi pótolnivalóval és személyes szóval…
Jürgen Moltmann többször járt hazánkban. Szakavatott ismerője, teológusi barátsággal átszőtt kapcsolatápolója, fordítója volt és maradt Dr. Szathmáry Sándor református professzor, lelkipásztor, művei egy részének hazai ismertségéért a legtöbbet tévő „moltmannista”. 1989-ben „A reménység fényei: Jürgen Moltmann theológiája” címmel szövegrészeket adott közzé 383 oldalon a kötet fordítója és az utószót író Dr. Szathmáry Sándor. Ugyanő fordította és szerkesztette Moltmannak a teológiai esztétika témájában írott „Kincs a szántóföldben” c. kötetét, melyben 259 oldalon fejtegeti az öröm helyét és jelentőségét a keresztyén teológiában és a keresztyén életben. Számos tanulmányát is lefordította, ezek java része a Theológiai Szemlében jelentek meg ökológiai, ünneptörténeti, üdvtörténeti, politikai teológiai, krisztológiai, tudománytörténeti, piacgazdasági témákról. Moltmann hazai megismertetéséhez a római katolikusok is hozzájárultak. 2006-ban a Bencés Kiadónál jelent meg „Minden végben kezdet rejtezik” című könyve a világtörténelem és kozmosz „végéről”, illetve a pozitív keresztyén jövővárásról. Moltmann többször tartott előadást az elmúlt negyven év során a budapesti, debreceni, sárospataki református teológiákon. 1980-ban megjelent „Szentháromság és Isten Országa” című könyvét „hálával és testvéri közösségben” ajánlotta a budapesti Ráday Kollégium Református Teológiai Akadémiájának és a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának.
Viszont ahhoz képest, hogy a Google-ben klikkelhető wikipedia felületén életrajza, műveinek elemzése 17 nyelven olvasható, a nagy világnyelvek mellett például finnül, dánul, horvátul, indonézül, hollandul, lengyelül, oroszul, szerb-horvátul, japánul, koreaiul, kínaiul, meglepő, hogy magyarul ott semmi sem olvasható róla. Ez kinek a szegénységi bizonyítványa vajon? Amikor a kilencvenes évek második felében hazánkban járt, előadása tolmácsaként elkísérhettem több helyre: szatmári gyülekezetbe, teológiai akadémiákra, családi otthonba. Meglepett állandó humorkészsége, a szemében és szája sarkában bujkáló folytonos életöröm. Valóban az öröm teológusa Jürgen Moltmann. Amikor a Hortobágyon, a kilenclyukú híd előtti kirakodó vásárban és a pásztormúzeumban a népművészet gazdag remekléseit, kézműves alkotásait nézegettük, gyermeki örömmel próbálta fel a subát és a bekecset, fújt bele a furulyába, forgatta érdeklődéssel a faragott pásztorbotot, fokost, ostornyelet. Akkor megéreztem rajta, hogy öröme a megtalált, otthon lévő, hazaérkezett emberé. Azé, aki a helyén van ebben a hontalanságot gyártó világban. Amint keresztyén életútja elején megfogalmazta: Nem én találtam meg Őt, hanem Ő talált meg engem. Ennek a megtalálásnak az öröme lett és maradt életének, teológiájának, nyilvános-, és magán életének a cantus firmusa, visszatérő, jellegzetes főszólama. Isten tartsa meg a Lélek tiszta derűjében, a hit örömében Jürgen Moltmannt – ad multos annos, amíg az Úr akarja!
Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára
