„Amíg nem lehetséges az, amit akarunk, azt kell akarnunk, ami lehetséges!” (Kálvin János)
Ez a kálvini mondat gondolkodtatott el arról, mit csinálhatott Kálvin az adventi időkben? Ünnepkészítő időutazásra hívjuk most a Kedves Olvasót. Útikalauzként Kálvin levelei szolgálnak. Mi minden lehetségest gondolt el, mondott ki reformátorunk a neki kegyelemből juttatott mintegy hatvan adventben, amiből felnőttként legalább harmincat tudatosan élt meg? Ebből mintegy 25 adventet töltött Genfben. Összeállításunkban az adventi időszakot követjük, de az idézetek különböző években írt leveleiből származnak. Ebben a különös lelki időutazásban kirajzolódik előttünk az aktívan várakozó reformátor arcéle.
Írta, az idézeteket fordította Dr. Békefy Lajos
Felfegyverkezés a lelki küzdelmekre – úrvacsorával. DECEMBER 1.- 1563. - Kálvin levelet írt Olevianus Gáspárnak, a Heidelbergi Káté társszerzőjének a betegek úrvacsoráztatásáról, amit nagyon fontosnak tartott. „Az ilyen jótéteménytől nem szabad megfosztani azokat, akik hosszas betegségben szenvednek vagy életveszélyben vannak. Az úrvacsora a hitet erősíti…, ami bizonyossá tesz afelől, hogy Krisztus testének vagyunk a tagjai, és az örök életre táplál minket a kenyér és a bor. Az úrvacsora vétele felfegyverez a lelki küzdelmekre, amiket még meg kell harcolnunk…ezért a betegeket nem szabad a kommuniótól (=úrvacsorázók közössége) távol tartani”. DECEMBER 2. – 1559. - Bullingerrel, a zürichi reformátorral azon vitatkozik, helyes-e Krisztus testének szubsztanciájáról (lényegi jelenlétéről) beszélni az úrvacsorában. Úgy vélte Bullinger, hogy a Genfi Akadémia szabályzatában ez a szó is szerepel. Kálvin nem írja elő, ki hogyan fogalmazzon, de azt sem engedi meg, hogy mások ezt neki előírják. Ám a tévedést világosan és röviden helyre teszi: „Nekem ilyen szó soha ki nem jött a számon!”.
Az iskoláztatás, a képzés a genfi „minőség” egyik záloga. DECEMBER 3. – 1541. - Abban reménykedik, hogy meg tudja nyerni „öreg tanárát”, Mathurin Cordiert, szervezze újjá a genfi gimnáziumot. Az a terv, amit Cordier benyújtott a genfi tanácsnak az iskola újjászervezéséről, nagyon tetszett Kálvinnak és másoknak is. „Bárcsak a tizedét el tudnánk érni annak, amit ő tervez. Ezért igyekszünk magunkat tartani a közmondáshoz: ’Amíg nem lehetséges az, amit akarunk, azt kell akarnunk, ami lehetséges!’…”. DECEMBER 4. – 1560. - Kálvin Bullingert arra kéri, hogy mind ő, mind gyülekezete imádkozzon Genfért, mert a savoyai herceg sereggel vonul fel a város visszavételére. Addig nem kötnek békeszerződést a herceggel, amíg nincs garantálva Genf biztonsága.
Az üldözött protestánsok oldalán, mennyei angyalsereggel. DECEMBER 5. – 1557. - Arra biztatja Bézát, a lausannei lelkészt, továbbra is álljon az üldözött protestánsok mellé, még ha „a dühödt bestiák mérgüket rád fújják is, légy biztos afelől, hogy a mennyei angyalok melletted állnak”. Érdekes és szokatlan személyes megjegyzéssel zárja levelét: „E sorokat a délutáni prédikáció előtti étkezést követően írtam”, azaz ebéd után. DECEMBER 6. - 1562. - Kálvin arra kéri Sulzer bázeli lelkészt, járjon közbe Vatel montbélardi lelkészért, akit alaptalanul megtámadtak predestinációs tana miatt, és felfüggesztés fenyegette lelkészi állásából. Levelében Toussaintet, aki befolyásolta a lelkész véleményét, Kálvin krokodilnak nevezi, aki „szép kis csúsztatásokkal vezeti félre az embereket”. (Úgy látszik, a „krokodil-ember” csaknem halhatatlan fajta, ma is létezik belőlük annyi, hogy Nílust vagy éppen Dunát lehetne rekeszteni velük!)
Európai ügyekben jártas genfi „diplomata”, menekültügyi szakértő. DECEMBER 7. – 1549. - Kálvin hihetetlenül finom politikai érzékét és európai ügyekben való jártasságát, körültekintő tanácsolását mi sem mutatja jobban, mint hogy ezen a napon három levelet is küld különböző ügyekben különféle irányba. A három levél közel tíz oldal terjedelmű. Reformátorunk levelet ír az olasz menekültnek, Lelio Sozzini-nak. Korábbi levelében írt neki a vegyes házasságról, a katolikus keresztelésről és a test feltámadásáról, de ez a levél nem nyugtatta meg Sozzinit. Ezért az újabb levél. Aztán levelet írt Zürichbe Bullingernek Butzer védelmében a hamis állításokkal szemben. És Bernbe Müslinnek, a heti lelkészi kollokviumok, megbeszélések fontosságról és hasznáról. Nagyon érdekes, hogy már akkor a vegyes házasságok komoly megfontolás tárgyát alkották. Mi van, ha valaki protestánsként „pápista nőt vesz feleségül vagy éppen törököt”? Álláspontja: keresztyén ember nem köthet házasságot olyan személlyel, aki Krisztustól távol áll! „Az érvényes házassághoz viszont a házasulandók kölcsönös beleegyezése kell, s akkor azt Isten nevében és megbízásából megáldhatjuk” – érvelt Kálvin. DECEMBER 8. – 1551. - Reformátorunk bosszankodik amiatt, hogy a zürichiek őt és kollégáit elmarasztalták a Bolsec elleni eljárás hevessége miatt. Levelében kéri „kedves Farel” kollégáját, hogy tegyen meg mindent a gyülekezetek összetartása érdekében. Keményen és szemléletesen teszi fel az intő kérdést: „Nincsen közöttünk legalább annyi összetartás, mint az erdő vadjai között?”.
A jogász Kálvin a vallásszabadságért – érzékeny szívvel, örökre összeölelkezve Idelette-el. DECEMBER 9. – 1548. - A genfi reformátor utal egyik könyvének közeli megjelenésére, ami örömmel tölti el. Érdekes a levél abból a szempontból is, hogy korábban alig írt házasságuk során feleségéről, s ebben a levélben így fordul a címzetthez, Farel neuchateli lelkészhez: „Üdvözöl feleségem, aki kéri, emlékezzetek meg róla imáitokban”! Felesége, Idelette a következő évben meghalt. Ez nagyon fájdalmasan érintette Kálvint. Már ezen az adventen érezhette a legjobb társ közeledő távozását. A harcedzett reformátor szíve viaszként lágyult meg a veszteség miatt, s mondatai bepillantást engednek mély érzéseibe, amelyekről alig árult el bárkinek is valamit. De annyit leírt lelki atyjának, Farelnek, hogy „szolgálatomat hittel segítette és életem legjobb társaságát ő alkotta”. Nagyra becsülte Idelette-ben, hogy kész volt vele megosztani 9 éven át a hátratételt és a szegénységet. És a férfi-nő viszony zárt és kétszemélyes titkát. S a legmélyebb kötődésüket érintő fájdalom is szorosan összezárta őket, hiszen három gyermek nemzése és foganása, várása, majd korai temetése a boldogság és a szívszorító csalódás, fájdalom élmény-magasát és mélységeit járatta velük. Hogyan is lehetne ilyen elszánt, az elmúlásnak úja és újra az élet reményében neki menő, a gyermekáldás ősi energiákat felszabadító és újratápláló jövőcsatájának háromszoros elvesztése után másként írni A NŐRŐL, A TÁRSRÓL, mint ahogyan Istenre hagyatkozó kesergésében Kálvin tette? „Ennek a léleknek a nagysága erőteljesebben befolyásolja majd hátralévő életemet, mint száz előírás…”. Mi mást szentelhetne e szelíd, tűrő, nagy asszonyi lélek emlékének megbecsülésére méltóbbat, mint reformátori lelkének, szellemének gyermekét, azt a kommentárt, amit felesége utolsó napjaiban írt. Az Ige alá hajló lélekkel, s a betegágyon a végkimerüléshez közeledő kedveséhez odanyúló reformátori kézzel? Ez a 2. Thesszalonikai levél magyarázata volt, amit Idelette-nek dedikált. A kor szokásai szerint uralkodóknak, jól tevőknek, mecénásoknak járt ki a dedikáció. Meg Idelette-nek, akiben mindez, s még sok minden más is meg volt, ami Kálvinnak kellett az alkotó „pörgéshez”, aktivitáshoz, a világos lelki látásokhoz és a koncentrált, kristálytiszta teológiai fogalmazásokhoz. DECEMBER 10. – 1560. - Levelet ír a navarrai királynő megbízottjának és politikai tanácsokat ad arra vonatkozóan, miként alakítsák a dolgokat II. Ferenc francia király halála után. A jogász Kálvin jön elő a levélben erőteljesen, aki Condé herceg kiszabadulásával kapcsolatosan azt tanácsolja: a szabadlábra helyezést bírósági döntéssel és eljárással hitelesítsék, hogy senki a jövőben ne vonhassa kétségbe ennek jogszerűségét. A francia király halál utáni időre, a negyvennapos gyász idejére régensi tanács felállítását javasolja. Ezzel akarta Kálvin megakadályozni, hogy a francia korona Medici Katalin kezére kerüljön. A harmadik kérdés a vallásé, aminek a szabadságát, főként a protestánsokra tekintettel, meg kell teremteni, ami a király halála után talán könnyebben valósulhat meg, mint korábban. Ezekből a levelekből világosan kitetszik, hogy Kálvin az adventi időt felelős levélváltással, politikai és lelki, teológiai és emberi tanácsadással, lelkigondozással, és némi humorral fűszerezve töltötte. Természetesen közben napi imáit, heti igehirdetéseit, tanításait is megtartotta.
A nagypolitikában és Genf életében meglátni Isten „kezét”. DECEMBER 11. – 1560. - A nagypolitikában Isten „kezét” látó és felfedező Kálvin Sulzerhez Bázelbe írt levelében reagál a december 5-én agydaganatban elhunyt francia király, II. Ferenc után kialakult helyzetre. Tíz éves testvére, IX. Károly lépett a trónra. Erről így ír Kálvin: „Mivel (II. Ferenc) fanatizmusa elrettentő volt, és sokan mély apátiában voltak emiatt, Isten keze újra felmutatta a reményt. A király halála… magával hozza mindenféle körülmény lehetséges megváltozását…”. DECEMBER 12. – 1548. - Arról panaszkodik reformátorunk, hogy gyengék a barátai és hatalmasak az ellenségei. Genfben a városi tanácsban, meg Strassburgban is. „Minden olyan sötétnek tűnik előttem…” – írja Neuchatelbe, Farelhez küldött levelében. A genfi tanácsban Perrinnek nagy hatalma van. Mivel közösen sem bírnak vele a tanács tagjai, „csak azzal törődnek, hogy állásukat megtartsák”. Nem szabad egy szót sem szólni ellene. „Én mindent lenyelek, és elfelejtek, csak hogy Krisztus Országa épüljön tovább”.
Az egyház nyugalma mindenek felett! DECEMBER 13. – 1544. - Sokszor nem voltak az adventi idők könnyűek. Támadások érték ilyenkor is. Az egykori szerzetes, Chaponneau, akit Kálvin „bolond embernek és sótlan figurának” nevez, egyik írása miatt támadta meg reformátorunkat. És tette ezt úgy, hogy Genfben ütötte fel a tanyáját, s ezzel békétlenséget támasztott. Kálvin viszont nem akarta tovább táplálni a tüzet, bár mérlegelte, hogy bírósági lépést tesz a piszkálódó ember ellen. Végleges döntése előtt kikérte atyai jó barátja, Farel véleményét. De igyekezett megfontolt maradni és az egyház nyugalmát védelmezni. DECEMBER 14. – 1540. - Közben lelki és teológiai kérdésekben is sokan megkeresik és állást kell foglalnia, tanácsot várnak tőle. Így a strassburgi gyülekezet lelkésze, Nicolas Parent is. Az úrvacsoraosztásról és a szegényekről kérdezte. Az éppen Wormsban tartózkodó Kálvin részletes levélben válaszol. „Helyeslem, hogy az úrvacsoraosztást elnapoltad a következő hónapra, mert arra alaposan elő kell készíteni a híveket. „Ami a szegényeket illeti, nem nagyon tudok most hirtelen bármi okosat mondani, mivel is lehetne segítségükre sietni. Sajnos a mi gyülekezetünk is meglehetősen szegény…”. Szóba hozza lelki testvérének, Parentnek, hogy Genfbe kapott meghívást, de „annyira nem látok jelenleg tisztán, s annyira össze vagyok keveredve a gondolataimban, hogy alig merek rá gondolni is, mit fogok majd tenni”. Valóban, nem lehetett könnyű meghozni a döntést: elfogadja-e a genfi lelkészi állásra szóló meghívást. Ez is adventi vívódásainak témja volt 1540-ben. DECEMBER 15. – 1540. - Kálvin a wormsi birodalmi vallási megbeszélésekről ír Farelnek ismét levelet, és arról panaszkodik, hogy a tárgyalások már két hónapja egy helyben toporognak. Napokon át csak formális, eljárásjogi kérdésekről vitatkoztak. (Mint sokszor ma is a parlamentekben, és konferenciákon, az érdemleges munka elől lopva el értékes napokat). Aztán a különböző pártokat különböző termekbe vezették. Kálvinék ellenfelei viszont állandóan ki-, és bejártak a bírákhoz, befolyásolták őket. Aztán jött az apostoli nuncius, a pápa követeként. Beszédét Kálvin így jellemezte: „Beszéde a szeretet dicséretéből, a jelenkorról szóló panaszkodásból, s intésből állt, hogy tartózkodjunk a viszálykeltéstől”. A békét mi hajlandók voltunk addig megtartani, amíg az „Isten Igéje szerint tartható”.
Börtönben sínylődő francia hitsorsosaira gondol ezen az adventen. DECEMBER 16. – 1560. - A francia király halála megkönnyebbülést keltett a hugenottákban, de Kálvin inti őket, ne nagyon örüljenek ennek. Ha az egész világ a feje tetejére áll is, Kálvin nem osztja a tömeg kiáltását és hangulatát. Számára a nép szava nem Isten szava, az Isten fenségét nem cseréli fel soha a népfenség elvével. Ő nem demokrata volt, hanem Isten dicsőségét kereső theokrata, Isten uralmát hirdető, kedvelő, pártoló ember. Adventkor azokra is gondol, akik még ez időtájt is börtönben sínylődnek hitük miatt, s akiknek kártérítést kellene kapniuk – ez lenne az igazi változás…
Karácsony előtt adventi krimi – a reformátori sors próbái. DECEMBER 17. – 1547. - Lausannei kollégáját, Pierre Viret lelkészt arról tájékoztatja, hogyan akadályozta meg egy adventi krimi kialakulását, egy igazi vérfürdőt. A Kálvin-ellenes genfi pártoskodók valóságos népfelkelést szítottak. Ekkor Kálvin a Városi Tanácsra ment, s mielőtt a terembe lépett volna, szörnyű kiabálást hallott bentről. A különböző csoportok tagjai már kirántották kardjukat, egymásnak estek. Őt is ide-oda rángatták, „nehogy megsebesüljek… Ekkor felkiáltottam: Velem kezdjétek, ha vért akartok ontani!... Később sokan úgy vélték, sikerült egy rettenetes, nagy vérontást megelőzni”. És ezt egy héttel karácsony előtt…
Tanácsadás pénzügyekben. DECEMBER 18. – 1548. - Kálvin két lausannei polgárnak, Danionnak és Alysiernek tanácsot adott pénzügyben! Kérte, hagyják abba zavaros pénzügyeiket a berniekkel, de nem hallgattak rá. A lausannei lelkésznek, Viretnek megírja: „Ha nem tetszik nekik a tanácsom, akkor tegyék, amit akarnak. Nem állok ellent… Nyakasságuk ellenére is fenntartom véleményemet. De nem akarok tovább ezen vitatkozni, nincs semmi értelme”. Karácsony előtti időben írta levelét, ezért a lelkészt, feleségét és „leánykátokat” szeretettel köszönti, és felesége, Idelette szívélyes üdvözletét is tolmácsolja.
Presbiterekről, lelkészekről – a felszabadult örömért. DECEMBER 19. – 1556. - A frankfurti francia gyülekezetben néhány presbiter nyugtalanságot keltett intrikájával az ottani lelkésszel szemben. De Kálvin kérte von Laski urat, a felnémet reformátort, hogy ő is segítsen ezt a helyzetet megoldani. Igazi nevelőt ajánl a gyülekezetnek, aki képes lesz a pártoskodást felszámolni. DECEMBER 20. – 1556. - A korábbi emdeni lelkészt, Francois Perrucelt meghívták a frankfurti gyülekezet lelkészének. Őt nem tudták arra kényszeríteni korábbi helyén, hogy aláírja az Augsburgi Hitvallást. Miután megválasztották Frankfurtba, Kálvin tanácsát kérte, hogyan „forgolódjék” a gyülekezetben. Nem lenne jó, ha hamar elhagyná a frankfurtiakat, mert akkor biztosan megszűnne a gyülekezet – olvasható Kálvin válaszában. A gyülekezet „felszabadult örömét úgy fogadd el, mint Isten parancsát”. Levelét így zárja: „Az Úr legyen veled! Ő vezessen a bölcsesség, a józanság, a tanácsolás és az erő Lelkével, és áldása szaporodjon meg rajtad!”.
***
Az idézett levelekből világosan kitetszik, hogy Kálvin az adventi időt felelős levélváltással, politikai és lelki, teológiai és emberi tanácsadással, lelkigondozással, és némi humorral fűszerezve töltötte. Ilyenkor akadtak nehéz napjai is, amikor az emberi meggondolatlanság, a viszálykeltés, a kard villanása is megérintette. De eközben is felfele figyelt. Hamar megkereste és meg is találta nyugalmát és megújuló erejét az Úrnál. Közben napi imáit, heti igehirdetéseit, tanításait is megtartotta. Szolgálattal ünnepelt, készült és készített fel másokat is az Úr születésnapjára – mert nem a karácsony szót, hanem a születésnap szót használta! Az egész advent így születésnapi készülődés volt. Isten Fia születésnapjára készülés, s ez a nagy csoda emelte fel minden mélységből, amit a múló idő földi élettereket átható, olykor nagyon rázóvá alakító járása vitt a genfi reformátor életébe. De a felfele nézés, s az onnan felülről jövő segedelem minden mélységen átemelte. A legutolsón is – amikor eljött érte Megváltója, s ő végre hazamehetett.
