Túlzott várakozások – Róma merevsége?

            Mind a politikai, mind az egyházi élet területén sokféle előzetes várakozás fűződött az egyházfő látogatásához. Józan, olykor szkeptikus vélemények keveredtek bizakodó, de megalapozatlan várakozásokkal. A pápa beszédét a Bundestagban az SPD és más pártok részben bojkottálták. De hangsúlyt kapott az a vélemény is, hogy a látogatás erős impulzust adhat az ökumenének. Ezt Angela Merkel német kancellár ugyanúgy megfogalmazta, mint Nikolaus Schneider református lelkész, az EKD Tanácsának elnöke: „Úgy hiszem, ma már nem lehet kétséges senki számára, hogy a jövő csak ökumenikus lehet”.  Margot Käßmann volt evangélikus püspöknő viszont röviden és velősen így fogalmazott: „Ökumenikus tekintetben nem várok semmit a pápától”. Christian Wulff német szövetségi elnök katolikusként tett fel néhány fontos kérdést XVI. Benedeknek. Például: „Milyen könyörületes tud lenni az egyház azokhoz, akiknek az életében törések következtek be?” Az újraházasodottak részt vehetnek-e majd az eukarisztiában, úrvacsorában, és mi a helyzet a vegyes házasságban élőkkel? Mit tud és akar tenni az egyház a gyermekek papok részéről történt szexuális zaklatásának jövőbeni kizárásáért? Mindkét irányban sajátos volt a pápa válasza. Már az érkezésekor, majd pedig a Bundestagban is kijelentette: nem államférfiként jött, hogy gazdasági vagy politikai kérésekről tárgyaljon, hanem találkozni szeretne az emberekkel, és Istenről szólni hozzájuk. Tehát pásztori, lelkigondozói jelleget adott útjának. Erfurtban pedig, a reformáció szülőföldjén ezt emelte ki: „Sokan  szóltak arról, hogy vendégségbe jővén, majd ökumenikus meglepetést, ajándékot hozok. Ez a hitnek és az ökumenének politikai félreértése…A keresztyén hit nem alapulhat az előnyök és hátrányok mérlegelésén.” A négy nap összefüggésében elmondható: a pápát nem elvi merevség, hanem következetesség és pásztori lelkület vezette, s ebben mindvégig állhatatos maradt.

Természetjogi értekezés a Bundestagban – a zöldek örömére

 Ilyen mondatok még nem hangzottak el a német parlamentben. Professzori értekezést tartott a Tanhivatal egykori vezetője, a tudós Ratzinger, azaz Benedek pápa a berlini politikai arénában. Ismét csak ügyesen kitért a konfrontációs váradalmak elől. Voltak, akik éppen ezért meg is jegyezték: „Szenvedélyesebb beszéd izgalmasabb lett volna.” Az egyik kommentátor szerint „nagyon oda kellett figyelnem, hogy egyáltalán megértsem, miről is van szó”. Következetesen a római katolikus tanításhoz  egyrészt arra utalt, hogy a német és európai kultúra gyökerei Jeruzsálemig, Athénig és Rómáig nyúlnak vissza. Ezzel a protestánsok is egyet értenek.  Másrészt fontos kérdést feszegetett, amikor a közös európai értékeket kérte számon a kultúra, a társadalom és az állami élet területén. Az értelemre és a természetre alapozott istenismeret katolikus tanításával viszont a protestánsok érzékeny pontjához nyúlt. Ezt kiváltképpen Barth Károly utasított el 20. századi Ige teológiájában.  Ám a világszerte anyagilag nyomorgókra és a politikailag jogfosztott milliókra nem terjedt ki a pápa tekintete és szava, de az ökológiai válságra igen. Az öko-válság okai mélyen az emberben rejlenek, manipulálhatóságában egyrészt, másrészt a rideg racionalizmusban, a  számoló és számító észben. Márpedig – így a természetjogi érvelés – szellem és akarat együttműködése kell ahhoz, hogy az ember a természetre hallgasson és tiszteletben is tartsa. Ezzel az érveléssel a Zöld Pártnak szerzett örömet és politikai elismerést az egyházfő.

Erfurt: ökumenikus csúcspont vagy kezdet? – Hogyan jutok könyörülő Istenhez?

Látogatása második napján, pénteken került sor a thüringiai Erfurtban a nagy reményekkel várt  ökumenikus találkozóra. Ezen az EKD képviseletében húsz egyházi vezető – evangélikus, református -, teológus, lelkész vett részt, ugyancsak húszan a németországi római katolikus egyházból és a Vatikánból, bíborosok, püspökök, teológusok, papok. Előbbiek a mintegy 24 milliós német protestáns „tábor”, utóbbiak az 1,2 milliárdnyi katolikus világegyház reprezentánsaként.  Mit vártak, mit kaptak, s mit nem a protestánsok?

 Az előre tervezett egy órás találkozó időben megduplázódott. Előbb a kolostor káptalan-termében került sor „megbeszélésre”, egészen pontosan kétoldalú üdvözlések, nyilatkozatok felolvasására, ami még csak „protokoll”. Majd a kolostortemplomi igeliturgia következett, melynek során a pápa igei elmélkedést tartott Jézus főpapi imájának eme részéről: „Nem csak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd bennem…” (Jn 17,20). A belkörű találkozóan a pápa méltatta Luther reformációi tevékenységének itteni kezdetét, hitét, de a templomban – és később sem – szólt már egy szót sem a reformációról. A káptalan-teremben a pápa vallott arról, hogy Luther kérdése, a „Hogyan jutok könyörülő Istenhez?” őt is sokszor megfogja. A reformátornak a teológia nem akadémiai kérdés volt, hanem igazi birkózás Istennel – Istenért. Itt utalt arra, amire a  Bundestagban nem: nincsenek kis és nagy bűnök, hanem bűn van, amire bocsánat kell, de a mai világ idáig ritkán jut el. Ezért van korrupció, drog, éhség, nyomor.

A felekezetieskedés korszakának hibája – a taktikázás nem segít

A pápa az ökumené konkrét és égető kérdéseire nem tért ki. Viszont a „felekezetieskedés” korszakának „hibáira” igen: „Az a felekezeti(eskedő) korszak hibája volt, hogy továbbra is csak arra tekintettünk, ami elválaszt, s nem vettük igazán, egzisztenciálisan komolyan, mennyi közös kincsünk van – a Szentírás és az óegyházi hitvallások.” Utalt az elvilágiasodott környezet és az új keresztyén mozgalmak kihívásaira, és az ökumené irányát a lelkiség fele vezetve tovább, így szólt: „A taktikázás nem segít rajtunk, a keresztyénségen, hanem csak az újra gondolt és az újra megélt hit.” Reformált egyház tagjaként szívesen hallottuk a sola Scriptura/egyedül a Szentírás és a sola fide/egyedül hit által protestáns elveinek burkolt kifejezését a reformáció lelki szülőotthonában az egyházfő ajkáról. A szelíd és alázatos XVI. Benedek szimpatikus személyisége sem tudott azonban ama tényen változtatni, hogy az ökumené ügye egyetlen tapodtatnyit sem jutott előbbre – erfurti vizitációja ellenére sem.

A dpa hírügynökség kommentátora ezért írta: „A történelem során még egyetlen pápa sem szólt ilyen barátságosan Lutherről…de még az sem fordult elő, hogy az EKD vezetője ilyen barátságosan köszöntötte volna a Szent Atyát, akinek szentségében nem hisz, mint Nikolaus Schneider.” Arról nem szól a fáma, hogy az erfurti templomban tartott közös „diplomatikus liturgiát” milyen egyeztetések előzték meg. De két dolog nyilvánvalóvá vált. Nem a katolikus zsinatok kötik a lelkiismeretet,  hanem Jézus Krisztus evangéliuma. S ami nem ezen alapszik, az a protestánsoknak súlytalan. Másrészt: lehet az Igét evangéliumi módon szólni anélkül, hogy protestáns lenne valaki, például római katolikus egyházfő.

„Szívünk többre vágyott” – a pápa nem hozott ökumenikus komatálat

 Az EKD vezetése és sajtója (EKD.de, epd.de) idézi Schneider elnök szavait, aki az egyházi csúcsot nem tekinti az ökumené mérföldkövének, „csak” ígéretes kezdetnek. A pápa nem hozott „ökumenikus komatálat”, ajándékot, de hogy a találkozó éppen Luther földjén és  Erfurtban jött létre, s a tervezett időnél egy órával tovább tartott – ez pozitív jel, s „maga a találkozó ténye üzenetértékű”. „Szívünk többre vágyott” - nyilatkozta Schneider, de talán éppen  ezért is hívta meg XVI. Benedeket a reformáció 500. évfordulójára. Erre 2017-ben kerül sor egész Németországban. A pápa a „lelki ökumenéről” szólt. 2017-re talán megérleli az idő a konkrétabb, valóságos közeledés lépéseit és döntéseit.

Lehet, hogy erre is célzott az a különleges ajándék, amit a pápának Erfurtban a tartományi evangélikus  püspök, Joachim Wanke adott át: a 430-ban elhunyt, a katolikus és a protestáns világban egyaránt nagyon tisztelt Augustinus egyházatya hat, eddig ismeretlen prédikációjának fénymásolatát. Aki messziről indul, tovább jut – tartja a mondás. Útközben még sok mindent tisztázni kell. Például azt a pápai kijelentést is, ami a német protestánsokkal való találkozás után hangzott el, s meglehetősen nagy megütközést keltett: „A keresztyén közösségek sorában hozzánk az ortodoxok állnak a legközelebb.” A velük való teljes egység helyreállítása már nincs távol – mondta XVI. Benedek.

 Meglepetések még lesznek az úton, remélhetőleg több pozitív, mint negatív. Közben Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek. Rómában és Wittenbergben, Berlinben és Vatikánban, Konstantinápolyban meg Genfben is. Mi is Őbenne bízunk, ezért tekintjük biztató kezdetnek a pápa látogatását a reformáció földjén. Jogos, hogy kérdőjelet tegyünk a régi állító mondat végére: „Roma locuta – causa finita?” -  Róma szólt – és a „játéknak” vége? Bizonnyal nem…

Dr. Békefy Lajos

(További információk a google internetes keresőben a pápalátogatás címszó alatt, ugyanitt e cikk írójának négy részletező írása: Ahol Isten, ott a jövő – Luther földjén a pápa; Nem államfőként, hanem vallási vezetőként jöttem – szülőföldjére érkezett a pápa; Pápa a politikai arénában; Teljesültek-e az ökumenikus várakozások Erfurtban?)