Egyértelmű a felelősség

Forrás: MTI

A bruttó nemzeti termékhez (GDP) viszonyított államadósság 2002 közepén 54 százalék, 2004 közepén 58 százalék volt, azaz a maastrichti kritériumnak megfelelt – mondta László Csaba korábbi pénzügyminiszter az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2002–2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság ülésén.

László Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a 2002-es kormányváltáskor Magyarország még nem volt tagja az EU-nak, így az eredményszemléletű (ESA) államháztartási hiány nem tartalmazta az MFB, más állami, önkormányzati vállatok, például a MÁV, BKV, Malév és a PPP-konstrukciók miatt keletkezett többletadósságot, ami az előző kormány tevékenységéhez kapcsolódott. Hozzátette, az államadósság növekedése 2000–2001-ben kezdődött, s ekkor indult el a később leállított kamattámogatás a lakásszektorban.

A volt pénzügyminiszter kifejtette, majd képviselői kérdésre is megerősítette: a 2002-es 100 napos programok után – kisebb kiigazítások megvalósításával – 2008-ra elérhetővé vált volna az euró bevezetése. A kérdések megválaszolása után László nyilatkozatot olvasott fel, amelyben rögzítette: a parlament a rendelkezésére álló eszközökkel – mint például a bizottsági meghallgatás – kizárólag a politikai felelősség kérdésében hivatott véleményt alkotni. A kormány, így a miniszterek munkájáról az országgyűlési választások során közvetett módon a szavazópolgárok is véleményt alkothatnak – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!