Erős családokat és igazságos szociális rendszert

Forrás: MTI

Réthelyi Miklós szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium számos fontos intézkedést megtett már és jelenleg is igen jelentős módosításokon dolgozik annak érdekében, hogy megerősítse a családokat, igazságosabbá tegye a szociális rendszert. A tárcavezető az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának keddi ülésén közölte: a minisztérium egyik fontos célja az EU-elnökség féléve alatt az, hogy elősegítse a szemléletváltást a családdal, a házasság megítélésével kapcsolatban, valamint elősegítse a fogyatékossággal élők iránti érzékenység, szolidaritás növekedését.

Kiemelte: e célok megvalósulása érdekében az Országgyűlés elfogadta egyebek mellett azt a szabályt, amely lehetővé teszi az iskoláztatási támogatás folyósításának felfüggesztését akkor, ha a gyereknek 50 igazolatlan órája van. A gyermekvédelem területén tett lépesek közül kiemelte a felügyelt kapcsolattartás bevezetését, illetve az örökbefogadásban közreműködő civil szervezetek tevékenységének törvényi szabályozását. Módosult a bölcsődei gyermekétkeztetés térítési díjára vonatkozó szabályozás és egyszerűsödött a családi napközik engedélyezési eljárása.

A fontos eredmények közé sorolta, hogy a nők 40 év jogosultsági idővel elmehetnek nyugdíjba, amelynek köszönhetően erősödhet a nagyszülői, a nagymamai szerep. Réthelyi Miklós a szociális ellátásokkal kapcsolatos változások közül kiemelte, hogy 500 ezer forintra nőtt az illegális szociális otthonokat működtetőkre kiszabható bírság összege. Leszögezte, a minisztérium a fogyatékos ügy, a foglalkoztatás rehabilitáció, és az esélyegyenlőség területén is számos olyan lépést tett, amelyekkel korrigálta az előző kormányok rossz döntéseit, mulasztásait. Példaként egyebek mellett a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását tartalmazó első nemzeti jelentés elkészítését említette.
   
A miniszter úgy látja, a tárcának számos tennivalója van az idős-ügy és nyugdíj területén. Ezek közé sorolta a nyugdíjreformot, amelyet szerinte úgy kell véghez vinni, hogy a nyugdíjrendszer fenntartása a közpénzügyek tekintetében ne járjon káros, több generációt érintő negatív következménnyel.
    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!