Kitüntetést kapott a békési KÉSZ

kdnp.hu

Békés Város Képviselő Testülete a Békés Városért kitüntetést adományozta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Békési Szervezete civil szervezetnek  a város közélete érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Laudáció
 
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) békési szervezete tíz évvel ezelőtt, 2001-ben alakult, egy olyan időszakában a városnak, amikor a helyi keresztény polgári értékrendnek erre a legnagyobb szüksége volt.

Tevékenységüket leginkább - az alapszabályuknak megfelelően - az evangelizáció jellemzi, azaz a jó hír megvivése a társadalomnak, annak tudatosítása, hogy ha szeretet van, ha a jó ügyért együtt tenni akaró emberek vannak, akkor a remény is mindig él. Amit tettek az a kovászéhoz hasonlatos, mely nélkül igazi kenyér sem készülhet el, amelyből mindehhez kevés kell, de az a kevés elengedhetetlen. A társadalmi integráció, a jótékonykodás, az újító kedv, a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás, a kulturális rendezvények szervezése, a magyar keresztény hagyományok ápolása mind-mind jellemző ténykedésükre. Gondoljunk csak a polgári erők egységesítésének folyamatára, a KÉSZ- díj és a Sursum corda díj létrehozására, a rászoruló gyerekek táboroztatására, a kirándulásokra.

Vagy a több száz mázsa kiosztott tűzifára, az élelmiszer, könyv, ruha, játék segélyekre, a bélfenyéri árvaház folyamatos támogatására, a csángó gyerekek taníttatására, a dévai árvák segítésére, a száz meg száz gyerek részére szervezett KÉSZ Mikulásokra, a számtalan zenés, irodalmi, kulturális rendezvényre, a mindezek megvalósításához szükséges anyagiak érdekében is szervezett KÉSZ bálokra.  De meg kell említenünk a Békési és a Megyei Önkormányzattal, a Városvédő Egyesülettel, a Családért Alapítvánnyal, a Német Kisebbségi Önkormányzattal, a helyi cigánysággal, a Csuta Nemzetközi Művészteleppel, a Békés Művészetéért Alapítvánnyal, a Nefelejcs egyesülettel, a Békés Drén Kft-vel való közös akcióikat, melynek hála ma például Békésen kettős kereszt és Wass Albert szobor áll, mint ahogy azt is, hogy az együttműködésnek köszönhetően Békés Debrecenben bemutatkozhatott.

A Nemzeti Civil Alapnál sorozatosan nyertes pályázataiknak hála évek során tartós szakmai és baráti kapcsolat alakult ki a válaszúti, segesvári a békési és békéscsabai pedagógusok között. Mint ahogy a békési és a sepsiszentgyörgyi cserkészek között is. A művelődési központ, a múzeum, a könyvtár visszatérő vendégei ők és a Békés-Tarhosi Zenei Napok aktív résztvevői is rendezvényeikkel. Mindebből kiragadt példaként csak: a KÉSZ díj mely odaítélésének kritériuma a város életében és érdekében kifejtett kimagasló, önzetlen tevékenység, keresztény életet élő életmód, és a magyarság értékeinek felvállalása, továbbsugárzása, gazdagítása. A helyi egyházakkal és gyülekezetekkel való kapcsolatuk egyre szélesedő, egyre gyümölcsözőbb. A csapat erőssége, hogy ökumenikus baráti szeretetközösség, a döntéseket nem egy elnökség, hanem a teljes csoport hozza konszenzus alapján.

Mint a megalakulásukkor, ma is nagy idők járnak honunkban. Nehéz, de épp ezért összefogásra, közös gondolkodásra és munkára ösztökélő, késztető, reménységet keltő idők. Ilyenkor minden felelős értelmiségi, főként, ha keresztény kihúzza magát és nekigyürkőzik. Imának és munkának egyaránt. Ezt a kiállást, biztatást, barátságot, szövetségesi felajánlkozást érezhette, hallhatta minden békési, aki a helyi KÉSZ tíz éves tevékenységét követte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!