Célegyenesbe fordult a felvidéki magyarság kampánya, amely azért küzd, hogy Szlovákiában élő nemzettársaink büszkén vállalják nemzetiségüket, anyanyelvüket és kultúrájukat a népszámláláson. Május 21-én a tét rendkívül magas, északi szomszédunknál a magyarság száma félmillió alá apadhat. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala aktív felvilágosító munkát végez, amelyhez kulturális, ifjúsági, szakmai és egyéb szervezetek, a református egyház és a felvidéki magyar pártok (MKP, Most-Híd) is csatlakoztak.

Az 1991-es csehszlovák népszámlálás alkalmával 567 296 fő vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ami az össznépességen belül 10,7 százalékos részarányt jelentett. Tíz évvel később Szlovákia lakosságának már csak 9,7 százaléka, 520 528 személy. (Az anyanyelvünket használók száma azonban ennél némileg magasabb volt.) A népességfogyás mértéke 46 768 fő volt. A fogyásban jelentős szerepet játszott a magyar–szlovák reláció és a többségi társadalom kisebbségpolitikájának változása, valamint a magyar nemzetiségűek arányának növekvése az ismeretlen kategórián belül, az úgynevezett rejtett migrációs veszteség, valamint a természetes fogyás.

A magát magyarnak vallók több mint kilencven százaléka a Felvidéknek a Magyarországgal határos sávjában, mintegy 8400 négyzetkilométernyi, összefüggő területén él. Napjainkban a magyarság három nagyobb településtömbben él. A legkiemelkedőbbet az egykori koronázási várostól, a mai szlovák fővárostól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja, ide tartozik a leghomogénebbnek számító Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és Garam közti területek és az Ipoly-mente magyarsága. A második településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja, a harmadik tömb pedig a Bodrogközé és Ung-vidéké.