Konferenciát rendeztek pénteken „A magyar és görög szabadság- és sporteszmények 1821-től napjainkig” címmel a Parlament Felsőházi termében, a rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt.
kdnp.hu – kormány.hu
Fotó: Váli Miklós
Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes főtanácsadója beszédet mond „A magyar és görög szabadság- és sporteszmények 1821-től napjainkig” címmel megrendezett konferencián a Parlament Felsőházi termében. (Fotó: Váli Miklós)
A konferencián a köszöntőt Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára mondta el, az előadásokat megelőzően beszédet mondott Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes főtanácsadója és Topuzidisz Dimitrisz, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának szóvivője is.
Szabó Tünde köszöntőjében kiemeltem, hogy a történelem folyamán nagyon sokszor megtapasztalhattuk már, miként képes a sport az egyének, államok, eszmények és ideológiák ellentétein túllépve egységesíteni a világot. „A magyar sport az akarat és a tettrekészség kiemelkedő példája, a bátorság és a győzni akarás szimbóluma, már több mint százhúsz éve. Olimpiai és paralimpiai bajnokaink kitartásukkal és teljesítményükkel mintául szolgálnak az egész magyar nemzet számára, akárcsak ifjúsági olimpikonjaink, akik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál keretein belül idén hazai közönség előtt bizonyíthatják be, hogy a jelen tehetségeiként ők a jövő példaképei" – fogalmazott az államtitkár.
Az egynapos konferenciát a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és a Magyarországi Görögök Kutatóintézete szervezte, azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsenek a nemzetek legnagyobb játéka, az Olimpia történetének, eszményének, és küldetésének, az ókori olimpiáktól az újkori olimpiáig vezető útnak részletesebb megismerésére.
Tekintse meg a konferencián készült fotógalériánkat!
| Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes főtanácsadójának a konferencián elmondott beszéde A magyar és görög szabadság és sporteszmények 1821-től napjainkig Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Konferencia! Görögök Magyarországon már az Árpád-házi királyok korában éltek. Konstantinápoly elfoglalása után elsősorban görög, értelmiségi körökből nagyobb létszámú kivándorlás indult nyugat felé. Számarányuk nem volt túl magas, de források utalnak arra, hogy ennek ellenére egy-egy nagyvárosban jelentős kolóniájuk alakult. Újabb menekülthullámok indultak az 1699-es karlócai és az 1718-as pozsareváci békeszerződés után, illetve 1769-ben, amikor Moszhopoliszt és környékét a törökök elpusztították. A török kiűzése után a görög kereskedők az egész országot behálózták, a XVII. század végére szerepük az ország gazdaságában is jelentőssé vált. A XIX. század eleji Magyarországon több mint harminc városban építettek görögkeleti templomot, és a templomok mellett szinte minden közösség anyanyelvi iskolát is létrehozott. A korabeli iratok szerint Pesten a görögkeleti görög és makedón-vlah egyházközséget 1802-ben alapították. De a kereskedelmen túl kivették a részüket a haza védelméből is. 1809-ben a nemesi felkelésben már több görög eredetű személyről van tudomásunk, akik a győri csatában harcoltak Napóleon ellen. A pesti dragonyos ezred katonáinak korabeli névsorában szintén találkozunk görög nevekkel. A szabadságszerető népek mindig is rokonszenvvel viseltettek egymás iránt. 1821-től Pesten egymást érték a görög szabadságharc iránti rokonszenvtűntetések. Az egyetemen már Görög-Magyar Légiót szerveztek, és Diószegi György remek könyvében rábukkanunk nevekre, kik Pestről indultak, és életüket áldozták Görögország szabadságáért. 1822. július 16-án Dessewffy főhadnagy és Bóti önkéntes a petai csatatéren estek el, míg Laszky Kristóf társaival a Philhellén sereg Szent Csapat egységében harcolva 1827-ben haltak hősi halált a Kollias hegyfoknál vívott csatában. A görög függetlenségi harcot jelentős rokonszenv övezte Magyarországon, a 48-as szabadságharcunkban pedig az itt élő görögség fiataljai jeleskedtek a honvédség soraiban. Hosszasan lehetne sorolni a honvédseregben harcoló görög hősöket, és regényekbe kívánkozó sorsukat. Erre ugyan itt az időkeret nem ad lehetőséget, de egy-két példát azért szeretnék kiragadni. Xantus János görög ősei a XV. században érkeztek hazánkba. A Csíksomlyó fölötti Hosszúaszó határában emlékmű őrzi Xantus királybíró emlékét, aki csapataival 1694-ben itt állította meg a tatárokat. 1848-ban János is katonának állt, főhadnagyi rangot szerzett, majd fogságba került, besorozták, megszökött, az Egyesült Államokba utazott, és ő ihlette May Károlyt Old Shatterhand, a vadnyugat hőse alakjának leírására. Tiszafüreden találjuk a szabadságharc egyetlen görög tábornokának, a 150 éve elhunyt Kiss Pálnak a sírját. Részt vett a délvidéki harcokban, parancsnoka volt a vörös sipkás zászlóaljnak, Pétervárad parancsnokaként tette le a fegyvert. A tápióbicskei csata előtt szóváltásba keveredett Leiningen Westerburg Károllyal, a vitának pedig párbaj kihívás lett a vége. Az ő naplójából idézek: „Én a 9. zászlóaljnál álltam, mikor Kiss odaugrat hozzám, és azt mondja: Ma még alattad áll ez a zászlóalj, engedd meg, hogy én vezessem. Igen – válaszoltam – tarts velem, döntsük el vitánkat a golyózáporban, vezessük együtt a dandárt. Örömtől ragyogva nyújtja felém a kezét, a harag el volt feledve.” Együtt küzdöttek végig az első sorokban. A csata után Görgey elismerését is elnyerték. „Hallottam civakodásotok felől, soha nemesebben nem intéztek el viszályt, soha lovagiasabban nem vívtak párbajt.” Ez a történet is regénybe kívánkozik, és kevesen vannak, akik tudják, hogy oda is került. Jókai A kőszívű ember fiai című regényében szereplő Baradlay fiúk alakját számos személy tetteiből gyúrta össze. Ödön és Richárd Buda ostrománál vitézségi párbajt vívott, mindketten csapatai élén hatoltak a várba. Nos, ennek a párbajnak a leírását Jókai a szabadságharc német és görög hősének tápióbicskei párbajából merítette. A szabadságharc utáni évtizedekben még élénk volt a fővárosi görög világ. Sina Simon, a nagy mecénás hatalmas vagyonáról legendák keringtek, a görög templom rendszeresen megtelt, és kedves színfoltja volt a városképnek a lobogó, ősz hajával, hóna alatt mindig egy képével sétáló Lakatarisz Demeter, a szabadságharcos festőművész. A XIX. század végére a honi görög diaszpóra soraiban is mindjobban megindult az asszimiláció. A nyelvhasználat inkább csak az egyházközségek mellett érvényesült. A görögök vallásukat mindvégig tartották, noha a kommunista diktatúra idején még templomaikat is elvesztették. A XX. század közepén, a görög polgárháború végén menekültek újabb csoportja érkezett hazánkba. Ők – az előző századok diaszpórájához hasonlóan – megtalálták helyüket hazánkban, miközben igyekeztek megőrizni hagyományaikat. Erre példa ez az egy éven belül immáron másodízben megrendezésre kerülő görög történelmi konferencia. A nemzeti érzés és a hagyományok ilyetén ápolása egyaránt gazdagítja a görög és a magyar kultúrát. |
