Együttműködéssel lehet csak megtisztítani az országot az illegálisan lerakott hulladéktól

Együttműködéssel lehet csak megtisztítani az országot az illegálisan lerakott hulladéktól, ebben nagy segítséget jelent a Hulladékradar-alkalmazás, amelyen keresztül a szennyezett területek bejelenthetők - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a XXII. kerületben.

Schanda Tamás kiemelte, hogy az alkalmazás letöltése ingyenes és a használata is egyszerű. Több mint 11 ezren regisztráltak eddig, és már ennyi ember is rengeteg illegális hulladéklerakót segített feltérképezni. Csak az eddigi bejelentések több mint 650 roncsautóról, mintegy 1300 gumiabroncs-halomról, több mint 4000 nagy és több mint 1600 még nagyobb, 5 köbméternél is kiterjedtebb, vegyes összetételű szeméthegyről érkeztek az ország különböző pontjairól – tette hozzá.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy nem elég listázni az illegálisan kirakott szeméthalmokat, el is kell szállítani onnan a hulladékot, ebben pedig hatalmas munkát végeznek a közreműködő partnerek, például a MÁV, a Magyar Közút, az erdészeti társaságok és a nemzeti parkok, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára  beszél a Tisztítsuk meg az országot! programról tartott budafoki sajtótájékoztatón 2021. január 28-án. Mögötte Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (balra), Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő (jobbról a második) és Karsay Ferenc (Fidesz–KDNP), Budafok-Tétény polgármestere (jobbra) (Fotó: MTI / Illyés Tibor)

Január 31-ig jelentkezhetnek civil, gazdálkodó és egyházi szervezetek, valamint magán- vagy köztulajdonban lévő ingatlanok használói, kezelői illetve tulajdonosai arra a pályázatra, amely a hulladékok eltakarítását, a területek hulladékmentesen tartását segíti - emlékeztetett az államtitkár.

„Vannak, akik klímavészhelyzetet hirdetnek, azután kivágnak jó néhány fát. Vagy éppen ötletszerűen felfestett, gyakorlatilag teljesen kihasználatlan városi bicikliutakkal érik el azt, hogy dugóban állva szennyezzék az autók a levegőt feleslegesen. Vagy ami még durvább, leszereltetik a köztéri kukák jelentős részét – ahogyan teszi azt Karácsony Gergely, budapesti főpolgármester. 11,5 ezer köztéri kukából 3 ezret januárban eltávolítanak, miközben Önök és mi is azért küzdünk, hogy megtisztítsuk az országot a szeméttől, az illegális hulladéktól” – mondta az államtitkár.

„Nekik a környezetünk, a teremtett világ védelme csak egy divat, valójában semmit sem tesznek érte. Mi azonban tudjuk: a környezeti örökségünket nem lehet üres jelmondatokat skandálva megvédeni. Számunkra a teremtett világ védelme valódi küldetés. Ezért dolgoztuk ki a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelyet – koronavírus-járvány ide vagy oda – végre is hajtunk” – hangsúlyozta Schanda Tamás.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a vállalatcsoport életében nagyon fontos a fenntarthatóság nemcsak a közlekedés, hanem az üzemeltetés szempontjából is. A Hulladékradar alkalmazáson keresztül az elmúlt időszakban 550 helyszínen jelentettek be illegális hulladéklerakást a vasút területein, ez 11 ezer köbméter hulladékot jelent. A XXII. kerületi Háros utca környékén tavaly 70 tonna hulladékot gyűjtött össze a vasúttársaság – tette hozzá.

Németh Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő üdvözölte a kormány által elfogadott Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelyben kiemelkedően fontos szerepet tölt be az illegális szemétlerakó helyek felszámolása. Ehhez széleskörű összefogásra van szükség, mint fogalmazott, kell hozzá a kormányzat, a tárca, az önkormányzatok, a civilek, a helyi közösségek, az egyének és a vállalati szerepvállalás, utóbbi területen példát mutat a MÁV.

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere elmondta, hogy a kerület elkötelezett a környezettudatos életmód és környezetvédelem iránt. Ennek megfelelően csatlakoztak a Tisztítsuk meg az országot! kezdeményezéshez, és törekszenek arra, hogy minél zöldebb kerületté váljanak. A kerületben csökkent az illegális hulladék lerakása, de még így is az elmúlt két évben több mint 40 millió forintot költöttek ilyen típusú hulladékok elszállítására, amely 1300-1500 köbméter szemét elszállítását jelentette.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!