A gondoskodáspolitika területén dolgozó százezer ember munkája teszi lehetővé, hogy az egész magyar nemzet szociális biztonságban éljen – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.
Fülöp Attila a Nyíregyházi Egyházmegye által a szociális munka napja alkalmából szervezett díjátadó ünnepségen arról beszélt, hogy a szociális szféra és a gyermekvédelem területén dolgozók teszik biztonságossá a valamilyen szempontból hátrányos vagy segítségre szoruló emberek és családok életét, az általuk elvégzett munka pedig egy közösség életét teszi erősebbé.
Önök azok, akik ha baj van, akkor nemcsak egy stadion lelátójáról szurkolnak, hanem valósan odamennek, és megfogják valakinek a kezét, ezért ez a munka valóban a magyar nemzetért végzett hivatás
– fogalmazott az egyházmegye szociális intézményeinek dolgozói előtt az államtitkár.
Elmondta, öt évvel ezelőtt lett ez a nap a szociális ágazatban dolgozók ünnepe, amivel a gondoskodás hivatását ismeri el az ország. Fülöp Attila szerint erről a munkáról beszélni kell a hétköznapokban is, hiszen az idősgondozásban, a fogyatékkal élők ellátásában, a házi segítségnyújtásban, a hajléktalanokkal és a szenvedélybetegekkel való foglalkozásban, a gyermekvédelemben naponta számtalan szakember dolgozik „arctalanul”, de magát az egész szociális szférát képviselve.
Felidézte, a rendszerváltás előtti években a háttérbe szorult a szociális terület, az innen örökölt nehézségek pedig rányomták a bélyegét fejlődésére. Ezért kell nap mint nap beszélni erről, mert enélkül nem tudunk tárgyilagosan, a józan ész talaján állva beszélni és viszonyulni hozzá – nyomatékosította államtitkár.
Az államnak az a feladata, hogy jogszabályokkal és pénzügyi támogatásokkal segítse ezt a területet, a jelenlegi költségvetés 1140 milliárd forintot biztosít a gyermekjóléti, gyermekvédelmi és szociális kiadásokra, ami jóval három és félszerese a 2010-ben erre fordított 325 milliárd forintnak – jelentette ki.
A jövő évi büdzsé erre a célra 1300 milliárd forintot tartalmaz, ez tehát már négyszerese a tizenkét évvel ezelőtti összegnek – hangsúlyozta Fülöp Attila.
Megjegyezte, a fejlesztésekre és az ágazat fenntartására természetesen egyre több erőforrásra van szükség, de a támogatások folyósítása és a jogszabályok megalkotása mellett fontosak azok az intézmények is, akik a terepen vannak, a legközelebb állnak a bajbajutott családokhoz.
Ezek a szereplők jellemzően az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek, ők tudják a helyben jelentkező problémákat megoldani - hangoztatta az államtitkár, megköszönve az eddig végzett munkájukat.
Az ünnepség keretében Fülöp Attila és Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke munkájuk elismeréseként díjakat adtak át a görögkatolikus egyházmegye szociális intézményeiben dolgozóknak.