A haza védelme nemzeti ügy

A katonai kultúra nagy hagyományokkal rendelkezik hazánkban, és erre legyünk büszkék. Fontos, hogy a társadalom is megbecsülje a katonákat, hiszen ők az egyetlen olyan hivatás gyakorlói, akik esküjükben az életük föláldozását is vállalják hazánk, Magyarország biztonságának megőrzéséért – mondta Simicskó István volt honvédelmi miniszter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában szeptember 27-én.

A beszélgetés apropója volt, hogy száz évvel ezelőtt alapították meg a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémiát.

Trianon után nehéz volt bármilyen katonai jellegű képzést létrehozni. Éppen ezért volt nagy előrelépés, hogy a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia létrejöhetett – mondta Simicskó István volt honvédelmi miniszter, a hadtudományok doktora a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette,

az akadémia továbbvitte a Ludovika hagyományait, így egységes, nemzeti tisztképzést szerveztek meg.

Kiemelte, fontos volt, hogy a hazaszeretetből és a katonai ismeretekből is megfelelő oktatást, felkészítést kaptak a tisztek, annak érdekében, hogy, a magyar katonai értékeket, hagyományokat továbbvigyék.

Simicskó István

A mostani világ igen sajátos, a különböző nemzetek, különböző országok érdekeink megjelenése uralja a hadászat világát – emelte ki. Hozzátette, ma már a negyedik generációs hadviselés világát éljük, az úgynevezett hibrid hadviselését, ami azt jelenti, hogy a technika, a technológia minden eszközét fel lehet használni a hadászatban, bizonyos érdekek eléréséhez, nyomásgyakorlásra, káoszteremtésre.

A teljes beszélgetés ide kattintva, 6:20-tól hallgatható meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!