Simicskó István: A családtámogatási rendszert bővíteni kell, a kormány által megkezdett úton szeretnénk tovább haladni

A KDNP-nek vannak elvárásai a kormány irányában, a családtámogatási rendszert bővíteni kell, azt szeretnénk, hogy haladjunk azon az úton tovább, amelyet megkezdett a kormány - mondta Simicskó István a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése alkalmából csütörtökön Balatonfüreden, sajtótájékoztatón.

A KDNP-frakció vezetője elmondta: a kormánypárti frakciók az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban a parlamentnek benyújtandó hétpontos politikai nyilatkozattervezettel ahhoz szeretnének hozzájárulni, hogy a harcoló felek mielőbb tárgyalóasztalhoz üljenek, és megkezdődhessenek a béketárgyalások.

 

Simicskó István hangsúlyozta: a magyar érdeket kell szem előtt tartani, és a magyar érdek az, hogy minél előbb béke legyen. Számtalan kárpátaljai magyar veszítette életét a háborúban, és folyamatosan zajlik a sorozásuk – jegyezte meg. Kijelentette azt is, hogy ha ez a háború nukleáris összecsapássá szélesedik, azt senki nem fogja megnyerni.

Az ukrán nép áldozata ennek a háborúnak, és Ukrajnának is az lenne az érdeke, hogy mielőbb megkezdődjenek a tárgyalások és megkössék a békét

 

– hangoztatta a politikus.

Józanságra, higgadtságra van szükség ebben a helyzetben - fogalmazott a KDNP-s politikus, aki szerint az unió saját maga képtelen fenntartani a status quó-t a kontinensen, ehhez az Egyesült Államok erejét használják.

Kérdésre kitért Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának támogatására. Bár van dilemma a KDNP képviselői körében is, arra számít, hogy azt az Országgyűlés is nagy többséggel támogatja majd.

Simicskó István arról is beszámolt, hogy az együttes ülés előtt a KDNP külön is tartott tanácskozást, amelyen Semjén Zsolt pártelnök-miniszterelnök-helyettes adott tájékoztatást aktuális ügyekről.

Szó volt arról is, hogy április végén ismét Magyarországra látogat Ferenc pápa - mondta Simicskó István újságírói kérdésre. A frakcióvezető nagy megtiszteltetésként, egyházdiplomáciai sikerként értékelte az eseményt, amelynek célja a magyarok meglátogatása mellett a béke melletti kiállás. Megjegyezte:

a negatív propaganda, aminek Magyarország a célpontja, a Vatikánba is eljut. A pápa a legutóbbi látogatásakor is arról győződhetett meg, hogy a vádak alaptalanok

 

– fűzte hozzá.

A KDNP külön frakcióülésén Simicskó István a törvényhozói munkáról és a parlament elé kerülő törvényjavaslatokról beszélt. Jelezte: a tavaszi ülésszakon tárgyalják az Európai Bizottság felé tett vállalásokat, valamint a víziközműveket, a fogyasztóvédelmet érintő javaslatokat, illetve a 2024-es költségvetést is. Utóbbiról elmondta: azt várják a kormánytól, hogy a nemzetstratégiai célok meghatározásakor továbbra is kiemelt helyen szerepeljen a családok támogatása, ismét léphessenek egyet előre, javuljanak a körülményeik.

További felvetésre, hogy mennyire jó döntés korán megalkotni a 2024-es büdzsét a jelenlegi nemzetközi helyzetben, azt mondta: mindig nagy felelősség egy költségvetést összeállítani. Az jó dolog, hogy nem hagyják az év végére, ez kiszámíthatóságot jelent.

Problémák mindig akadnak, azokat meg kell oldani

 

– tette hozzá.

A frakcióvezető kérdésre elmondta még: az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki elnökével együtt fogadták az Európai Parlament Pegasus-bizottságát. Értékelése szerint 90 perc alatt korrekt tájékoztatást adtak, és a panaszokkal is foglalkoztak.

Simicskó István azt mondta, A tanú című film jutott az eszébe: „az ítélet már ott volt” a vendégek kezében, és bár a kérdéseiket feltették, ez nem zavarta őket az előzetesen leírtak ügyében.

Kijelentette: 2010 óta nincs törvénytelen lehallgatás Magyarországon. Jelezte: megvizsgálják, hogy a miniszteri engedély és a bírói út közül melyik az, ami több garanciális elemet ad az állampolgároknak. Átnézték a nemzetközi példákat, összegzik a nemzetközi tapasztalatokat, nyitottak a szabályozás áttekintésére.

glzKocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, a magyar kormány álláspontja világos: az ország nem kíván belesodródni a háborúba, ez nem Magyarország konfliktusa. Ugyanakkor – folytatta – „nyomás alatt vagyunk”, országként, kormányként és parlamenti többségként is, ezért azt a döntést hozták, hogy egy politikai nyilatkozatot terjesztenek az Országgyűlés elé, mert ebben a kérdésben a parlamentnek is nagyon határozott és világos álláspontot kell elfogadnia.

Kiemelte:

egy éve zajlik a háború Oroszország és Ukrajna között, és nincs jele annak, hogy ez rövid időn belül véget érne. A következmények drámaiak, a háború már eddig is több százezer ember életét követelhette, és az elmúlt évek legnagyobb európai humanitárius válságát okozta, mindeközben Európa a háborúban a sodródás napjait éli

 

- mondta. Hozzátette: az Európai Parlament további fegyverszállításokat követel, vadászgépeket, helikoptereket, rakétarendszereket, harckocsikat és még több lőszert, emberélet kioltására alkalmas eszközt küldene a hadszíntérre, sőt a tagállamok egy jelentős része már el is kötelezte magát a további fegyverszállítások mellett.

A hétpontos nyilatkozatot ismertetve közölte: kifejezik elkötelezettségüket a béke mellett, és azt várják el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy mielőbb a béke érdekében lépjen fel, és kerülje azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak. Emellett - folytatta - ismételten elítélik Oroszország katonai agresszióját és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemre, de rögzítik, hogy senki nem kényszeríthet bennünket arra, hogy bármely ország érdekeit saját hazánk, Magyarország érdekei elé helyezzük.  

Közölte: elutasítják a brüsszeli szankciókat, mert ezek nem csillapították a háborút, és az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre, viszont óriási gazdasági károkat okoznak egész Európának. Az energetikai szankciók egekbe lökték az energiaárakat, amely tomboló inflációt eredményezett minden uniós tagországban - tette hozzá. Ellenzik továbbá azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét, és elfogadhatatlannak tartják, hogy Európa és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.

A gáz- és az olajimport teljes befagyasztása, illetve a nukleáris fűtőanyag behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt is okozhat

 

– figyelmeztetett.

Jelezte: a nyilatkozatban fontosnak nevezik, hogy a kormány továbbra is minden lehetséges módon folytassa az ukrajnai menekültek megsegítését, valamint felhívják a figyelmet arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget.    A NATO és az Európai Unió elkötelezett tagjai vagyunk, teljes jogú tagként és szuverén államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében - szögezte le a frakcióvezető. Hozzátette:

a 2022-es áprilisi választások és a szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek, ezek alapján megerősítik, hogy fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség, csak békével és tűzszünettel lehet életeket menteni.

 

Kitért rá: a normális parlamenti ügymenet keretében a svéd és a finn NATO-csatlakozás is az Országgyűlés elé kerül a jövő héten. A miniszterelnök azt kérte a frakciótól, hogy támogassa a svéd és a finn NATO-csatlakozást, ugyanakkor a frakció nagyon megosztott a kérdésben – mondta. Hozzátette: komoly vita alakult ki, többen kifogásolták, hogy „ezeknek az országoknak a politikusai az elmúlt években durván, alaptalanul, sokszor közönséges módon sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek”.

Kiemelte: mivel ezek politikai viták, politikai rendezésre van szükség, ezért felkérték az Országgyűlés elnökét, hogy küldjön egy delegációt a két érintett országba.

Felidézte: az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete antiszemita bűncselekményekről tájékoztatva az ENSZ közgyűlését magyar példaként említette Wallenberg-emlékmű megrongálását, miközben az éppen Svédországban történt. Ezeket az ügyeket tisztázni kell, meg kell vizsgálni, hogy a vádak valósak-e - közölte.

Kocsis Máté hangsúlyozta: tájékozódási, egyeztetési célból delegációt fog az Országgyűlés elnöke küldeni Svédországba és Finnországba. Ez a parlamenti rendes ügymenet időkeretébe belefér, ezért nem jelenti az eljárás rendjének meghosszabbítását, a döntés elhalasztását, tehát a döntést az Országgyűlés meg fogja hozni - mondta.

Azt mondta: a képviselők nemcsak ezen a politikai alapon megosztottak, hanem volt olyan vélemény is, amely szerint a belépő országok „eszkalációt jelenthetnek a fennálló konfliktusban”. Összességében „a miniszterelnök úr álláspontja egyértelmű, a frakcióé kevésbé”, de ez az elfogadás rendjét nem fogja érinteni – magyarázta.

Kérdésre kifejtette: a fennálló politikai vitákat kell tisztázni, „de alapvetően mi elkötelezettek vagyunk mind a NATO, mind az európai közösség fenntartásában, kibővítésében, megerősítésében”. Ezért nem látja reálisnak, hogy ez elé bármilyen akadályt gördítenének, de azt tudomásul kell venniük az érintett országok politikusainak, hogy az nincs rendjén, hogy „felelőtlenül sértő állításokat teszünk egy partnerországról, majd szívességet kérünk tőle”.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!