Szeretettel köszöntjük a nőket!

A nőnap gondolata még egy teljesen más szemléletű világban fogalmazódott meg, a nőkről való megemlékezésnek és köszöntésnek azonban minden korban helye és ideje van.

Boldog nőnapot!

Az életmód és kulturális szokások változásával a nők társadalomban betöltött szerepe is megváltozott, olyan területeken is érvényesülhetnek, amelyeken korábban háttérbe szorultak vagy lehetőséget sem kaptak. Ma egyenrangú félként a nők is megválaszthatják, hogy miben szeretnének kiteljesedni, miben tudják megvalósítani önmagukat.

Fontos, hogy a kölcsönösség és egyenlőség nevében mindenki megkapja a képességeit, tehetségét megillető feladatokat, az ezzel járó tisztességes bért és elismerést.

A kormányzat az utóbbi években különösen sokat tesz azért, hogy a nőknek ne kelljen választani a munka, a hivatás és a gyerekvállalás között. Ezt a célt szolgálja például a diplomás gyed, a bölcsődei férőhelyek bővítése, vagy ide sorolhatjuk a gyermekek után járó szabadnapokat is, amelyeket mindkét szülő igénybe vehet, de a nők iránti nagyrabecsülés kifejeződése a korkedvezményes, 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás intézménye is.

Boldog nőnapot!

Elfogadhatatlannak tartjuk ugyanakkor, hogy a nőkről lealacsonyító, becsmérlő módon beszéljen bárki, különösen ne tegye ezt a baloldal miniszterelnök jelöltje! A teremtésben Isten képmására, férfinak és nőnek,

egymás társainak lettünk megalkotva, ezért kötelességünk is minden tiszteletet megadnunk egymásnak.

Szeretettel köszöntjük tehát ezen a napon a nőket, kívánjuk, hogy az élet minden területén sikereket érjenek el és gazdagítsák a világot azokkal a sajátos megérzésekkel, érzelmekkel, amelyekre csak ők képesek.

Dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!