Azbej Tristan: Egyre nagyobb létjogosultsága van a visszatérést segítő programoknak

Egyre nagyobb területen kezdődhet meg az újjáépítés, egyre nagyobb létjogosultsága van azoknak a programoknak, amelyek a visszatérést segítik – nyilatkozta portálunknak Azbej Tristan a nemrégiben megjelent Budapest-jelentés 2018 című második, a keresztényüldözéssel foglalkozó tanulmánykötet kapcsán – írja a Pestisracok.hu.

Azbej Tristan (KDNP), a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője

Az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott államtitkárság vezetője hozzátette, már az első tanulmánykötet kiadása is jól tükrözi a világ közvéleményének hozzáállását az üldöztetés tényéhez, hiszen ezzel a kérdéssel korábban tudományos igényű összefoglaló és feltáró munka még nem foglalkozott.

Talán meglehetősen érdemtelenül idézzük fel posztunk bevezetőjében a baloldali sajtót korábban megjárt cikket a második Budapest-jelentés kapcsán, amelyben a HVG.hu – majd tőle átvéve további hasonszőrű baloldali propagandaportálok, mint az ATV.hu, vagy a 24.hu – arról ír, hogy „6,8 millióért íratott könyvet a keresztényüldözésről az Orbán-kormány”.

A meglehetősen bizarr felhangú, felháborítónak szánt cím nagyjából annyi metakommunikatív tartalmat hordoz, hogy Orbán Viktor milliókat költött egy keresztények üldözéséről szóló könyvre. A HVG.hu jótollú újságírója ezen felül csak azt akarta megtudni, miért is éppen Budapest-jelentés az ominózus tanulmánykötet címe, amelyre egyértelmű a válasz, hiszen egy évvel korábban már megjelent egy azonos című másik kötet, amelyet a Budapesten rendezett keresztényüldözéssel foglalkozó konferencián mutattak be (ezen különben részt vett a HVG.hu is, csak nyilván elfelejtették).

Itt elhangzott, hogy Magyarország az üldözött keresztények hangjának felerősítését kívánja felvállalni a nemzetközi színtéren, nyilván erre utal a Budapest-jelentés elnevezés. Minthogy a korábbi kötet megjelenésének ténye is feledésbe merült a HVG.hu-nél, nem csoda, hogy az újdonság erejével hatott a második is, mindenesetre azóta sem közöltek arról bővebb összefoglalót. A portál olvasói tehát továbbra is meglehetősen foghíjas ismeretekkel kénytelenek beérni a Hungary Helps program tevékenységéről. Nem kívánva orvosolni a baloldali tömegtájékoztatás patologikus következetességgel véghezvitt elhallgatásait és ferdítéseit (érdemes különben végig böngészni, milyen elképesztő értetlenséggel és rosszindulattal foglalkoznak a keresztényüldözés kérdésével), portálunk olvasói most bővebb információkat is megtudhatnak az újabb tanulmánykötetről.

A keresztényüldözéssel összefoglaló munka nem foglalkozik a Budapest-jelentéseken kívül

Azbej Tristan a második Budapest-jelentéssel kapcsolatos érdeklődésünkre elmondta, bár különböző (főleg keresztény) jószolgálati szervezetek adnak ki jelentéseket, összefoglalókat a keresztények helyzetéről, illetve a keresztényüldözésről, már az első, 2017-ben megjelent Budapest-jelentésre is, mint hiánypótló tanulmánykötetre hivatkoznak. Ez volt az a kötet, amely széles szakértői gárda bevonásával elsőként adott átfogó képet a világ keresztény közösségeinek helyzetéről, különös tekintettel a keresztényüldözésre. Az államtitkár hozzátette, már az első tanulmánykötet kiadása is jól tükrözi a világ közvéleményének hozzáállását az üldöztetés tényéhez, hiszen ezzel a kérdéssel korábban tudományos igényű összefoglaló és feltáró munka még nem foglalkozott.

A 2018-as Budapest-jelentés több új eredményt is tartalmaz – emelte ki Azbej Tristan. Egyrészt egy 2018 év végi pillanatképet rögzít, amely alapján megállapítható, hogy egyre szélesebb körű a keresztényüldözés a világon, a jelenség egyre súlyosbodik, mind a számokat, mind az üldöztetés mértékét illetően. Emellett kiemelten fontos különbség a két jelentés között, hogy az új kötet a Hungary Helps tevékenységének tanulságairól is számot tud adni. Mint az államtitkár felidézte, a program 2017 elején indult, az első kötet tehát elsősorban a problémák feltárására koncentrált. A második jelentésben a kutatók már értékelni tudták, a magyar modell – miszerint nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni , ahol a baj van –  milyen eredményeket könyvelhet el.

Jó módszer közvetlenül támogatni az üldözött keresztényeket

Azbej Tristan hangsúlyozta, a jelentés nem politikai, hanem tudományos igényű tanulmánygyűjtemény, amely objektív szempontok szerint értékelte a Hungary Helps humanitárius programot. Hozzátette, a jelentésből az szűrődik le, hogy az a magyar megközelítés a helyes, amely kiemelten foglalkozik a legsérülékenyebb csoportokkal, közösségekkel, így a keresztényekkel. Jó módszernek bizonyult továbbá közvetlenül támogatni az adott közösségeket, nem pedig multilaterális szervezetek átláthatatlan programjain keresztül bonyolítani a segélyezést.

 Azbej Tristan hangsúlyozta, azt, hogy Magyarország egyedül oldja meg ezt a világméretű problémát, senki sem várhatja el a programtól, ugyanakkor több helyszínén a világnak – és erre a tanulmánykötet is rámutat – kicsiben jelentős eredményeket sikerült elérni. Meg tudtak menteni egy egész észak-iraki települést, és hasonlóan pozitívak a visszajelzések Nigériában, Szíriában, vagy a Közel-Kelet más országaiban is.

Egyre nagyobb a létjogosultsága a visszatérést, újjáépítést célzó programoknak

Portálunk azon kérdésére, pozitív fejleménynek kell-e tartani Donald Trump amerikai elnök azon bejelentését, amely szerint az Iszlám Állam szíriai állásainak felszámolásával párhuzamosan kivonulnak az Egyesül Államok csapatai, Azbej Tristan elmondta, véleménye szerint maga a kivonulás ténye nem adhat kifejezetten reményre okot. A döntés alapja, azaz, hogy az Iszlám Állam, mint kvázi állam, kalifátus, katonai szempontból megsemmisül, ugyanakkor előrelépésnek tekinthető.

Az államtitkár szerint a program helyszíni partnereinek tájékoztatásai alapján az látszik, az Iszlám Államnak, mint terrorszervezetnek nincs vége, Irakban és Szíriában is újra összeállnak terrorista sejtek, még ha ez más szintű biztonsági kockázatot is jelent, mint a kalifátus rémuralma alatt. Mint Azbej Tristan kiemelte, amellett, hogy a szíriai belbiztonsági helyzet továbbra is ingatag, jelen állás szerint a fegyveres konfliktusok tere egyre szűkül, így egyre nagyobb területen kezdődhet meg az újjáépítés, egyre nagyobb létjogosultsága van azoknak a programoknak, amelyek a visszatérést segítik.

Azbej Tristan emlékeztetett, az államtitkárság hónapról-hónapra hívja meg az üldözött keresztény közösségek vezetőit Magyarországra, hogy első kézből értesülhessen a közvélemény az üldöztetést szenvedők helyzetéről. Emellett nyilvánosságot is biztosítanak azoknak a keresztényeknek, akiknek tragédiáját a nyugati média, a nagyhatalmak, politikusok megpróbálják elhallgatni. Ennek próbálunk elébe menni, a szenvedők hangját felerősíteni – fogalmazott.

Az államtitkár elmondta, az elmúlt héten a I. József Abszi szíriai melkita görögkatolikus pátriárka és kísérete érkezett Magyarországra és tartott tanúságtevő előadást, éppen a Budapest-jelentés bemutatóján. Azbej Tristan hozzátette, az államtitkárság jelenleg értékeli, milyen módon tudják támogatni az újjáépítést, az üldözött keresztények visszatérését az említett területekre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!