Nemzetközi együttműködés az üldözött keresztényekért

A Hungary Helps program 2017-es elindulása óta eltelt idő alatt legalább ötvenezer ember számára tette lehetővé a magyar kormány, hogy migráció helyett a szülőföldjén maradjon – írja mai cikkében a Magyar Hírlap Kacsoh Dániel és Ulicza Tamás tollából.

Közös projekteket indít a kormány Irakban az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalával, a USAID-del a Hungary Helps program keretében, erről is beszélt a lapnak Azbej Tristan (a képen kongói gyerekek között), az üldözött keresztények megsegítéséért és a program megvalósításáért felelős államtitkár.

– Milyen programokat, intézkedéseket tervez a kormány jövőre az üldözött keresztények megsegítéséért?

– A Közel-Keleten folytatjuk rehabilitációs és rekonstrukciós projektjeinket azokon a területeken, ahol ezt az Iszlám Állam összeomlását követően a biztonsági helyzet lehetővé teszi. Ezeknek a támogatásoknak a legfontosabb célja, hogy segítsük a helyieket a szülőföldjükön történő megmaradásban, sőt mint arra már számos példa mutatkozott, az elmenekült családokat a hazatérésben. A Hungary Helps, vagyis a Magyarország segít program alapelve, hogy a segítséget kell odavinni, ahol baj van, nem a bajt idehozni. Várhatóan a közeljövőben elindítjuk közös projektjein­ket Irakban az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalával, a USAID-del. Új elemként jelenik meg, hogy az üldözött keresztények mellett az Iszlám Állam rémuralma alatt szintén súlyos meghurcoltatást elszenvedett jazídi közösséget is támogatni tervezzük.

– Hallani lehetett afrikai kezdeményezésekről is.

– Valóban, a szubszaharai térségben ugyancsak bővíteni tervezzük programjainkat, mivel számos helyi keresztény közösség fenyegetettségben kénytelen élni mindennapjait. Fontos kiemelnünk, hogy migrációs forrásrégióról beszélünk, ráadásul az előrejelzések szerint a földrész lakossága 2050-ig akár további egymilliárd fővel fog növekedni. Jelenleg a nyugat-afrikai Nigériában, a közép-afrikai Kongóban és az Afrika szarván fekvő Etiópiá­ban egyaránt jelen vagyunk a támogatásainkkal. A jövő évet illetően a Száhel és Maghreb térségben történő segítségnyújtás lehetőségeit még vizsgáljuk. Illetve felmerült az is, hogy a migrációs szempontból ugyancsak számottevő kibocsátó erővel rendelkező Dél-Ázsia válságövezeteire is kiterjesztenénk támogatási programunkat. Jövőbeni tevékenységünk egy új kezdeményezéssel is bővül. Terveink szerint elindul a Hungary Helps önkéntesprogram is, mely keretében elhivatott fiataloknak szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy személyes részvételükkel nyújthassanak segítséget a fejlődő országokban élőknek.

– Milyen forrásból?

– A Hungary Helps Ügynökség megalakulásával lehetőségünk nyílik arra, hogy az állami, költségvetési források mellé külső, piaci szereplőktől és magánszemélyektől származó adomány fogadásával növeljük a Hungary Helps – Magyarország segít program anyagi lehetőségeit.

– Mennyire lehetséges ellenőrizni, követni az eddigi programok hatásosságát?

– Folyamatosan figyeljük újabb támogatási programok megvalósíthatóságának lehetőségét, melyben sokat segít az a személyes, közvetlen kapcsolatrendszer, amit az elmúlt években építettünk ki a válságrégiókban tevékenykedő egyházakkal és egyházi szervezetekkel. Legnagyobb eredményünknek azt tartjuk, hogy a helyben történő segítségnyújtás alapelve mentén működő Hungary Helps program 2017-es elindulása óta eltelt bő másfél év alatt legalább ötvenezer ember számára tettük lehetővé, hogy migráció helyett a szülőföldjén maradjon. Emellett, talán nem túlzás, ha nemzeti büszkeségnek nevezem azt, amit az észak-iraki Tell-Aszkuf városban végrehajtottunk. Az iraki kereszténység központjának számító Ninivei-fennsíkon található települést 2014-ben foglalta el az Iszlám Állam, és elüldözte az ott élő, mintegy ezerháromszáz keresztény családot. A szélsőségesek uralma alól 2016-ban felszabadult helyi közösség rövid időn belül újjáéledt a Hungary Helps program által nyújtott támogatásnak köszönhetően, mely kilencszázötven, a harcokban megrongálódott lakóház helyreállítását tette lehetővé. Ez a segítség meghatározó szerepet játszott abban, hogy a korábban elüldözött családok döntő hányada, mintegy ezer család visszatért otthonába. A helybeliek köszönetük jeléül azóta „Magyarország leánya” néven emlegetik településüket.

– Hol tart a Hungary Helps Ügynökség felállítása, és pontosan mi lesz a dolga?

– Az ügynökség idén áprilisban alakult meg azzal a céllal, hogy bővülő programjaink mellett a támogatások kezelése, valamint ellenőrzése továbbra is hatékonyan és átláthatóan menjen végbe. A nemzetközi együttműködésekben való részvétel mellett a szervezet fontosabb tevékenységei közé tartozik a külső források bevonása.

– Milyen visszajelzéseket kap­nak a kedvezményezettektől, illetve más országoktól, szerveze­tektől?

– A Hungary Helps program vezetőjeként azt tapasztalom, hogy a magyar erőfeszítéseket széles körű elismerés övezi. Donald Trump amerikai elnök külön kiemelte az üldözött keresztények érdekében folytatott munkánkat az Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozóján. Ferenc pápa ugyancsak támogatóan nyilatkozott kezdeményezésünkről. Fontos visszajelzés számunkra, amikor a válságrégiók­ban aktív szereplők nyilatkoznak programunkról. Stephen Rasche, a Szükséget Szenvedő Egyház, vagyis az Aid to the Church in Need katolikus jótékonysági szervezet észak-iraki újjáépítési projektjének vezetője úgy látja, hogy ha csak öt Magyarországhoz hasonló ország mellénk állna, az iraki keresztények megmenekülnének. Irak káld pátriárkája, Louis Raphaël Sako bíboros szintén példaként említette Magyarországot az üldözött keresztényekért tett erőfeszítéseink miatt.

– Várható-e szorosabb V4-együttműködés ezen a téren?

– Visegrádi partnereinkkel aktív tárgyalásokat folytatunk ez ügyben, hiszen ugyanúgy gondolkodunk az Európát sújtó migrációról és az üldözött keresztények melletti szolidaritásról. A lengyel kormánnyal már van egy közös projektünk is Szíriában, ahol egy árvaháznak nyújtunk segítséget.

– Legutóbb Washingtonban járt, egy ENSZ-konferencián, ahol nagy tapsot kapott.

– Rengeteg elismerést és baráti támogatást kaptunk Washingtonban a vallásszabadság előmozdításáért tartott második nemzetközi konferencián. Az üldözött keresztény közösségek képviselői hálával tekintenek ránk, nyugati barátaink
pedig nagyra becsülik humanitárius programunk újító elemeit. Ez a széles körű elismerés nem elsősorban személyemnek szól, és még csak nem is a Hungary Helps – Magyarország segít program által elért eredményeknek, hanem annak, hogy a magyar kormány veszi a bátorságot, hogy áttörje a hallgatás falát. Mi akkor is nyíltan beszélünk a keresztények százmilliói­nak szenvedéséről, ha ezzel magunkra haragítjuk az őszinte beszédet ellehetetlenítő politikai korrektség, a píszí felkent cenzorait. És mi azoknak is szemébe mondjuk a valóságot, akik már attól is szívükhöz kapnak, ha a keresztény kifejezés pozitív szövegkörnyezetben hangzik el. Az ellenfeleink hajlamosak mindenféle címkét ragasztani ránk, de velük nem igazán kell foglalkozni.

– Milyen előrelépést várnak még a mostani washingtoni úttól?

– A nemzetközi konferencia egyik kísérő rendezvényeként a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezette magyar delegáció munkareggelin látta vendégül az Egyesült Királyság, Lengyelország, Olaszország és a USAID képviselőit. A találkozó célja az volt, hogy szorosabb nemzetközi együttműködést alakítsunk ki az üldözött keresztények támogatása érdekében. Egyetértés alakult ki a résztvevők között, ami jó alapként szolgálhat a jövőbeni közös munkához, melynek kidolgozása már zajlik. Az út alapján nagy reményekkel tekintünk a nemzetközi együttműködés elé. Egy elkötelezett nemzetközi szövetség tehet az üldözött keresztények megmentéséért a világban. Mi pedig arra vállalkozunk, hogy ennek a nemes ügynek továbbra is a magyarok lesznek a zászlóvivői.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!