A gyerekek tizede juthat csak bölcsődébe vagy oviba

Több ezer óvodást és bölcsődés korú gyereket nem vettek fel semmilyen intézménybe Magyarországon, mert túlzsúfoltság van. A megengedett létszámot, jobb híján, átlagosan húsz százalékkal lépik túl ezen közintézmények. A zsúfoltság miatt a pedagógusok nevelő munkája sem olyan hatékony, és a balesetveszély is nagyobb.

Bár Magyarország népessége huzamos ideje csökken, úgy tűnik, a helyi és központi döntéshozók elfeledkeztek valamiről. Mégpedig a kisgyermekes családokról, hisz egyre több budapesti kerületben és vidéki nagyvárosban okoz problémát az óvodások és bölcsődések elhelyezése. Az eddigi statisztikák szerint ezekben a nevelési intézményekben igen komoly a túlzsúfoltság. Sőt, egyre több gyereket nem is tudnak felvenni az illetékes napköziotthonos intézmények. Megdöbbentő, de a rendszerváltáskor több mint ezer bölcsőde volt Magyarországon, ma már csak 561 létezik.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a stop.hu-nak adott válasza szerint a 2008. évi költségvetésből közel 900 milliárd forintot szán a kormány a gyermekekkel és fiatalkorúakkal kapcsolatos kiadásokra és céljuk a folyamatos férőhelybővítés. A tárca elismeri, hogy a szociális intézményrendszer további átfogó fejlesztésére van szükség. A tárca célja a férőhelyek folyamatos bővítése, amelynek elmondásuk szerint kézzelfogható eredménye, hogy a bölcsődék számában bekövetkezett évtizedes csökkenés után, 2003. óta emelkedik az intézmények száma (2003-ban 515, 2007-ben 561). Mindemellett az önkormányzatoknak a bölcsődék után járó állami támogatás is jelentősen emelkedett (2003-ban 361 ezer Ft/fő, 2008-ban 547 ezer Ft/fő), ami további forrásokkal is kiegészülhet ha, az adott intézményt kistérségi társulásban működtetik.

Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője Selmeczi Gabriella Fideszes országgyűlési képviselővel közösen interpellálta a szociális és munkaügyi minisztert a kérdésben. Interpellációjukban a képviselők kijelentették: „Ma Magyarországon a bölcsődei hálózat 561 intézményből áll, amelyek 128 százalékos kihasználtsággal működnek. A '70-es évek eleje óta a számuk folyamatosan csökken. A rendszerváltást követő években még látványosabb volt a leépítés, 1990-ben még 1003 bölcsőde működött, tíz évvel később már majdnem csak a fele. A folyamatosan csökkenő normatívák kényszerítették az önkormányzatokat és más fenntartókat a bölcsődék felszámolására, illetve elidegenítésére. Nincs ez másként az óvodai nevelés esetében sem, csak az elmúlt hat esztendőben 250 óvodát szüntettek meg, és ezzel együtt több mint 2400 óvónőnek és óvodapedagógusnak mondtak fel.”

Miközben a tárca a normatíva emeléséről beszél, arról hallgat, hogy az bölcsődei férőhelyek után kifizetett normatíva jelenleg az egy férőhelyre eső költségek, 50-, jó esetben 60 százalékát fedezi. Az állami hozzájárulás és a tényleges bekerülési költség különbsége az eladósodott önkormányzatokat terheli. (A szerk.)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!