Alapvető változások előtt áll a NAV

A szaktárca államtitkárságaként működhet a jövőben az adóhivatal, a szervezet irányítását az adóügyi államtitkár láthatja el – erről beszélt a Magyar Idők kérdésére Varga Mihály. A nemzetgazdasági minisztertől megtudták, a hatóság életében január elseje nagy változást hozhat: megszűnhetnek a régiós igazgatóságok, s ügyfélszolgálatok nyílhatnak a kormányhivatalokban. Emellett csökkenhet a hivatal alkalmazottainak létszáma, s életpályamodell léphet életbe a szervezetnél.

Alapvető változások előtt áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – erről beszélt a Magyar Időknek adott interjújában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kiindulópontról szólva a tárcavezető azt mondta: az adóigazgatás, a vámhatóság és a közpénzügyi csalásokat üldöző nyomozó hatóság egyesítése, vagyis a NAV 2011-es kialakítása alapvetően beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanakkor eljött az idő, hogy a kormányzat a közterheket beszedő szervezet működését is alaposan áttekintse. Az utóbbi két hónapban emiatt szakmai munkacsoport világította át a hivatalt.

– A minisztériumi és hatósági szakemberekből, valamint a szakmát és a vállalkozásokat képviselő hozzáértőkből álló grémium megállapításai alapján több ponton is módosulhat a NAV szervezete – tudta meg a lap Varga Mihálytól. A legfontosabb, hogy – a tervek szerint – a hatóság munkáját a jövőben a szaktárca államtitkársága irányítja majd, mégpedig úgy, hogy a minisztériumi államtitkár egyben a hivatal vezetője lesz. – Az államtitkári poszt betöltésére Tállai Andrást megfelelő személynek tartom – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető részletesen beszélt az adóhatóság szervezeti átalakításának fontosabb részleteiről. Ezek szerint a NAV – eddigi – központi, irányítóegysége a jövőben a nemzetgazdasági tárca berkeiben működne tovább. Ezzel párhuzamosan megszűnne a hivatal hét régiós igazgatósága: ezeknek az egységeknek a munkatársai elsősorban a megyék munkáját segíthetik majd. A módosítások számottevően befolyásolnák a cégek és a magánszemélyek mindennapjait, hiszen ezentúl a kormányhivatalokban is működne NAV-ügyfélszolgálat. – Az adófizetőknek így módjuk nyílna arra, hogy lakóhelyükhöz, székhelyükhöz közel eső helyen juthassanak érdemi adóügyi információkhoz – jegyezte meg a miniszter. Mint elmondta, a módosítások január elsején életbe is léphetnek. Az átalakítások ügyében a végső döntést a kormány hozza majd meg, a nemzetgazdasági tárca ugyanakkor már hozzálátott a szükséges jogszabályok előkészítéséhez.

Varga Mihály az adóhivatal távolabbi jövőjéről is szót ejtett. Ennek kapcsán megemlítette, hogy a hazai hatóság kötelekében arányaiban jóval többen dolgoznak, mint Európa más államainak hasonló szervezeteiben. – Elképzelhető, hogy a NAV a jelenlegi 23 ezres létszám helyett a későbbiekben kisebb állománnyal működik majd – mondta a miniszter, hozzátéve: a különféle átalakítások nem befolyásolhatják a mindennapi ügymenetet, s attól sem kell tartani, hogy a jövőben kevesebb ellenőrzést végez majd el az adóhivatal. A költségvetés bevételeit ugyanis biztosítania kell a szervezetnek – ezt egyébként az utóbbi években rendre meg is tette a hatóság. A tárcavezető kiemelte, hogy a NAV átalakítása után elindulhat a szervezet dolgozóinak szóló, az anyagi megbecsültséget is garantáló életpályamodell.

A nemzetgazdasági miniszter véleményét az adóügyek mellett több más fontos témáról is kikérték. Varga Mihály elmondta, mikor és mely ágazatok szereplőinek írhatják elő az online pénztárgépek alkalmazását, s milyen kormányzati lépéssel lehetne újabb lendületet adni az építőiparnak. Beszélt arról is, egyetért-e azzal az ellenzéki javaslattal, hogy a közszféra munkavállalóinak bérét 150 ezer forintra emeljék fel, s pontosan felvázolta, hogyan áll hazánk a szegénység ügyében. A miniszter részletesen kifejtette álláspontját arról, zsarolhatja-e migránsügyben az egyik uniós tagállam a közösség egészét, s rámutatott arra is, hogy a határzár a magyar piaci szereplőket, a gazdaság egészét is védelmezi.

Az interjú teljes szövegét a Magyar Idők szerdai számában olvashatják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!