Állami kézben lévő ingatlanok kerülnek vissza egyházi tulajdonba

Csütörtöktől ismét egyházi tulajdonban van, a jövőben a katolikus egyházmegye turisztikai irodájának ad otthont a pécsi székesegyház szomszédságában álló Virágh-ház – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós az átadási ünnepségen emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés döntése értelmében több állami kézben lévő ingatlan kerül vissza egyházi tulajdonba a jövőben.

Az első ilyen épületet, a pécsi Virágh-házat mintegy százmillió forintos felújítás után adta át a Pécsi Egyházmegyének a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az államtitkár azt mondta, a négyszáz négyzetméteres, a 20. század első felében hivatalban lévő pécsi püspökről, Virágh Ferencről elnevezett épület visszaadása jól példázza az állam és az egyházak egyre jobb kapcsolatát. Kijelentette: az állam nemcsak a hitéletet, hanem az egyházak más, közéleti tevékenységét is igyekszik segíteni hasonló módokon.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere kitért arra, hogy a Virágh-ház felújítása illeszkedik a város püspöki központjának megújítási folyamatába. Emlékeztetett arra, hogy néhány évtizede megkezdődött az ókeresztény emlékek bemutatása, az északi várfalsétány feltárása, a középkori egyetem látogathatóvá tétele és a nyugati várfalsétány megújítása. A város tervei szerint néhány éven belül bejárhatóvá teszik a püspöki központot körbeölelő várfalat, kilátórészeket, azon újabb sétányokat alakítanak ki. Hozzátette: a beruházások kézzelfogható eredményekkel jártak a város turisztikai vonzerejére, a jövőbeni fejlesztések pedig új helyszínekkel gazdagítják Pécs idegenforgalmi kínálatát.

Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a társaság mindig is nagy erőket fordított a ingatlanértékek karbantartására, felújítására. Hangsúlyozta: a Virágh-ház százmillió forintos fejlesztése során megújították az épület teljes külső homlokzatát és belső tereit, korszerűvé vált az elektromos és a fűtési rendszer, informatikai és biztonságtechnikai technológiákkal gazdagodott az ingatlan.

Udvardy György katolikus megyés püspök azt mondta, a Pécsi Egyházmegye az elmúlt években milliárdos fejlesztéseket hajtott végre uniós forrásokból, a megyeszékhely egyházi értékei ma könnyebben elérhetőek, korszerűek, ami a vendégforgalom növekedésében is tetten érhető. Hozzátette: a Virágh-ház a pécsi egyházi értékek iránt érdeklődő turisták információs irodájaként, központjaként működik majd.

A püspöki palota melletti ingatlan 1986-ban leromlott állapotban került állami tulajdonba. Eredetileg az épület 18. századi udvarmesteri ház volt, amely részben ráépült a középkori Keresztelő Szent János-társaskáptalan romjaira, déli alapfalaira. A felújítás során rendkívül értékes kőanyagleletek, szobortöredékek kerültek elő, amelyek jelenleg részben a középkori egyetem kiállítását, részben pedig a pécsi Janus Pannonius Múzeum reneszánsz lapidáriumát gazdagítják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!