– Miért fontos – kissé sarkítva – egy távoli országban ülésező parlament összetételéről szavaznunk május huszonötödikén?

– Valóban, az Európai Parlament (EP) Brüsszelben székel, ám tevékenysége egész Európára kihat. A lényeg ezúttal is az, hogy hazánk megfelelő súllyal tudjon részt venni az ott folyó döntéshozatalban. Ehhez két dolog szükséges: gazdasági és politikai erő. Az előbbi körülmény, bár az elmúlt években javuló tendenciákat mutat, részben mégiscsak adottság. Viszont ami a politikai feltételt illeti, az nálunk uniós szemszögből is figyelemre méltó. A gazdasági válságból adódóan a kontinens államainak jó részében bizonytalan, akár ingatag a vezetés, hazánkban ezzel szemben évek óta stabil, a közös európai jövő iránt elkötelezett kormány működik. Márpedig ez megfelelő súlyt adhat Magyarországnak, különösen akkor, ha a választók az április hatodikai eredményhez hasonlóan voksolnak. Európában az számít, akinek véleménye van.

– Ha csak a kampányt nézzük, mondandója bőven akad valamennyi pártnak.

– Természetesen, ugyanakkor az esélytelenebb erők hajlamosak nagyot, irreálisat mondani, ami nem segíti a választópolgárokat a felelős döntésben. Jelentős különbség mutatkozik amúgy a jelenlegi – úgynevezett – bal-, valamint a polgári oldal között. Míg az előbbinél évszázados, szinte már furcsa megfelelési kényszer uralkodik, hol Moszkva, hol Brüsszel felé, addig a másik oldalnak nincsenek ilyen „hagyományai”. A Fidesz–KDNP politikusai egészséges patriotizmussal kívánják képviselni a hazájukat, kívánnak Brüsszelben is hangot adni hazánk érdekeinek. Ezzel együtt tudomásul kell vennünk egy adott helyzetet, nevezetesen azt, hogy Európa nélkül az ország gyengébb, esendőbb lenne, tehát ebből az adottságból kell előnyt kovácsolni. Ebből a szempontból viszont korántsem mindegy, milyen is ez az unió. Ezt közösen kell kialakítani, ebbe a nagyon komoly munkába pedig a magyaroknak is van beleszólásuk. Így tehát a tét a május végi szavazáson nem kevesebb, mint hogy az EU-realista erők megfelelő számban vehetnek-e majd részt az EP-ben. Ma ezt a politikát a hazai palettán egyedül a kormánypárti szövetség képviseli.

– A kritikusok szerint azonban az Orbán-kabinet „patriotizmusa” miatt már szinte nincsenek is barátaink az unióban.

– Mielőtt egyházügyi államtitkár lettem, közel tíz évet dolgoztam az Európai Parlament néppárti frakciója mellett, valamint a kereszténydemokrata irányultságú Robert Schuman Alapítvány egyik vezetőjeként. Hogy Magyarországnak ne lennének barátai, nos, ezt teljes mértékben cáfolni tudom. De nem is ez a lényeg, itt nem is barátságról, hanem közös érdekekről van szó. A korábbi ciklusok során hazánknak arctalan, jellegtelen Európa-politikája volt, a kormányok igyekeztek valamiféle meghatározhatatlan normához igazodni. Ez az Unióban a lehető legrosszabb taktika. Viszont a megfelelő időben érdemi kritikát megfogalmazni, az ráirányítja a figyelmet egy országra. Csak így lehet az adott ügyek mentén valódi szövetségeseket is szerezni. Hazánknak, sok év után, végre súlya van az EU-ban.

– Milyen ügyek mentén képzeli el a brüsszeli politizálást?

– Nekem az európai munka nem külügyet jelent, hiszen ott is a hazámért dolgozhatok. Akkor vagyok igazán otthon Magyarországon, ha egy kicsit egész Európát az otthonomnak érzem. A képviselőség amúgy egy lehetőség, remélem, a választók bizalmából élhetek majd vele. Úgy látom, Magyarország és Európa problémái, így az elöregedő társadalom, a munkanélküliség vagy a szegénység, sok esetben azonosak, annak ellenére, hogy nálunk volt negyvenévnyi kommunista elnyomás, Nyugaton nem. Ezek az ügyek a közös jövőnkről szólnak, s hazánk végre elkezdett ezekre – sok szempontból példaértékű – megoldásokat adni, melyeket nyilván még tovább kell fejleszteni, akár az unióval közösen. Fontosnak tartom még, hogy letudva az EU elmúlt évtizedeit is meghatározó szekularizmust, végre a huszonegyedik századnak megfelelő irányba tudjunk elmozdulni a történelmi egyházak társadalmi szerepét illetően. Ebben a munkában örömmel működnék közre. Kiemelt figyelem illeti emellett a civil világot is, ezen a téren hazánkban is a szorosabb együttműködésre lenne szükség, sok még a teendő. Európa ugyanis nem egyenlő az unióval, az csupán az intézményi keret. Európa ennél sokkal több, színesebb valami, ezért kell erősíteni az ezt megjelenítő civil szférát.

– Európai Egyesült Államok – hazánkban Gyurcsányék „házalnak” ezzel a gondolattal, de más országokban is vannak követői a centralizáció erősítésének. Mit gondol erről?

– Ebben a kérdésben még semmi sem dőlt el, sok éve meglévő vitáról van szó, melyet gyakran igencsak leegyszerűsítenek. Vegyük azonban tudomásul: a kontinens összlakossága nagyjából fél Indiát vagy közel egyharmad Kínát tesz ki. Régen is akkor ment jól Európának, amikor együttműködés, közös fellépés jellemezte az államait. Ugyanakkor erőt jelent a nemzeti identitások gazdagsága, sokasága is, ezt a két szempontot együtt kell figyelembe venni. Az említett kifejezés, ez az önfeladó liberális vízió, korántsem realitás. Éppen ennek ellensúlyaként erősödnek meg mostanában a radikális EU-ellenes erők. Megjegyzem, az unió felszámolása is elfogadhatatlan, szélsőséges elképzelés.

– Mi tehát a megoldás?

– Az eddiginél jóval hitelesebb formát kell adni az érdekegyeztetésnek, ha úgy tetszik, véget kell vetni az esti vacsorákkal egybekötött lobbi tárgyalásoknak. Sokkal nyíltabb párbeszédre van szükség ahhoz, hogy közös ügyeinket végre mindenki magáénak érezze. Erre az EP alkalmas, hiszen transzparens intézmény – persze, ehhez megfelelő politikusok is kellenek. De a lényeg mégiscsak az, hogy a nemzeti politikától elszabadult Európai Unió nem jó, leginkább azért, mert ellenhatást vált ki. Ezért középen kell maradni, úgy, hogy megtartjuk a nemzetek ellenőrző szerepét.

– A Jobbiknak ez is kevés, gyakran hangoztatják, ki kellene lépünk az unióból. Aztán exképviselőjük, Gaudi-Nagy Tamás buzdítására híveik nekimennek, leköpdösik Pásztor Istvánt. Egyedi eset, vagy egy leépülési folyamat állomása?

– Tisztázzuk: bár hallhattunk ilyen-olyan magyarázatokat, Gaudi-Nagy Tamás a Jobbikhoz köthető személyiség. Rendkívül szomorú, hogy miközben – a baloldal egy részét is beleértve – végre valóban egységes nemzetpolitika kezd kialakulni hazánkban, addig egy magát a nemzetnek végletekig elkötelezettnek mondó ember emberségében megaláz egy határon túli, legitim vezető politikust. Ennél mélyebb nincs. Ez a teljes magyar nemzet arculcsapása. Ha ennek egészségügyi okai vannak, az komoly mentő körülmény lehet. De egy ilyen embernek nincs helye a magyar közéletben. Tiszteletet a magyaroknak!