Mit tett a kormány a korrupció ellen az elmúlt egy évben?

- A kormány mit tett a korrupció ellen az elmúlt egy évben? - tette fel a kérdést Halász Zsuzsa csütörtöki tájékoztatóján a legfrissebb nemzetközi korrupciós adatokra reagálva, melyek szerint Magyarország a 47. helyre csúszott vissza a tavalyi 39. helyről. A KDNP felszólítja Draskovics Tibort, adjon magyarázatot arra, hogy mi történt az elmúlt kilenc hónapban ezen a területen és az Antikorrupciós Koordinációs Testület által elkészített stratégia alapján miért nem dolgozták ki még az antikorrupciós cselekvési programot?

– A kormány mit tett a korrupció ellen az elmúlt egy évben? – tette fel a kérdést Halász Zsuzsa csütörtöki tájékoztatóján a legfrissebb nemzetközi korrupciós adatokra reagálva. Elmondta: az ún. Antikorrupciós Koordinációs Testület (melynek 6 kormányzati, 6 állami szervezetben dolgozó és 6 civil tagja van) még év elején elkészítette a stratégiát, amiről azonban lassan kilenc hónapja semmit sem lehet hallani. A minisztérium jegeli az ügyet. Azért, mert a kormánynak nem érdeke, hogy ez elkészüljön – fejtette ki a szóvivő. Az ügyben nem volt ötpárti egyeztetés és társadalmi vita sem – tette hozzá.

– A KDNP felszólítja Draskovics Tibort, adjon magyarázatot arra, hogy mi történt az elmúlt kilenc hónapban, hol vannak az egyeztetések és miért nem készült el a cselekvési program? –jelentette ki Halász Zsuzsa. Ha nem kapunk ezekre magyarázatot, arra gondolhatunk: a kormány mindezt szándékosan teszi, hogy kormányzásuk hátralévő idejében még minden lehetséges közpénzt kimenthessenek a gazdaságból.

Szerinte a kormány magyarázata cinikus és szánalmas, a kabinet szerint ugyanis nem Magyarország korrupciós megítélése romlott, hanem a környező országoké javult. Információik szerint már a „nagykövetségek (USA, Hollandia, Nagy Brittania) is verik a minisztérium ajtaját”és kilátásba helyezték, hogy cégeik kivonulnak az országból, mert elviselhetetlennek tartják a 25 százalékos korrupciós rátát, ami annyit jelent, hogy a beszerzésekért és a megrendelésekért ennyivel többet kell fizetni.

- Gyurcsány Ferenc Megegyezés címú írásában azt írja: meg kell változni a társadalmi kultúrának. A KDNP szerint a hatalomgyakorlási kultúrának kellene megváltozni, nem kellene ellopni a közpénzt és szankciókkal kellene fellépni a korrupció ellen – közölte Halász Zsuzsa. Jelenleg például az M6-os építésekor homokdombokba fúrnak alagutat. Mi ez, ha nem kormányzati pénzkimentés? – kérdezte a szóvivő.

A KDNP szerint a kormány hozzáállása a korrupcióhoz olyan, mint a szocializmusban a „permanens osztályharc”. Jelenleg „permanens korrupció elleni küzdelem” folyik, aminek nyilvánvalóan se vége, se hossza, csak szavakat jelent – zárta tájékoztatóját Halász Zsuzsa.

 
+

Az MSZP, az SZDSZ és az MDF szerint szükség van a pártfinanszírozás újraszabályozására, a Fidesz pedig úgy látja,  hogy anyagi károkat is okoz Magyarországnak a korrupciós leminősítés. Balsai István szerint a "fejétől büdösödik a hal", és emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök tulajdonába tartozó Motim olcsóbban kapja az áramot, mint más cégek. Szerinte az alapvető probléma mindaddig nem szűnik meg, "amíg az országot olyan ember vezeti, aki élen jár cégeivel kapcsolatban ennek a helyzetnek a kiaknázásában".

+
 

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium csütörtökön levélben válaszolt az MTI keddi kérdéseire, annak kapcsán, hogy mit tettek eddig a korrupció visszaszorítására és milyen konkrét lépéseket kívánnak tenni, hogy ne romoljon tovább Magyarország korrupciós indexe. A tárca a korrupcióellenes intézkedések között említette többek között, hogy idén április 1-jén hatályba lépett a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény, megalkották a peres és nem peres eljárások felgyorsítását lehetővé tevő jogszabályokat, az "Új rend és szabadság" programjáról szóló kormányhatározat pedig a korrupció elleni küzdelem céljaival teljes összhangban álló javaslatokat tartalmaz. Az IRM kiemelte: az Országgyűlés előtt van a pártfinanszírozásról szóló törvényjavaslat, amelynek célja, hogy "átláthatóbbá váljon a párt- és kampányfinanszírozás rendszere. A tárca idézte a Transparency International Magyarország által készített Nemzeti integritás tanulmányt, ami szerint a törvénytelenségek bejelentésére szolgáló rendszer hatékonyabbá tétele, illetve a bejelentők védelmének biztosítása előremutató intézkedések meghozatalát indokolja.

+

Magyarország a Transparency International (TI) szerint a korrupciós érzékelési index (CPI) nemzetközi rangsorában a 47. helyre csúszott vissza a tavalyi 39. helyről, a régióban Szlovénia, Észtország után az idén Csehország is megelőzte. Az 1-10 között index mutatja a korrupciós fertőzöttséget, ahol a 10-es mutató a legjobb, az egyes a legrosszabb, Magyarország 2008-as indexe 5,1 a tavalyi 5,3-as mutatóhoz képest. Érdekesség, hogy a 47-ik helyen áll még Jordánia és a Zöld-foki szigetek is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!