Nem menekülthullámról, hanem népvándorlásról van szó

Megfelelnek Magyarország és a magyar emberek érdekeinek azok a döntések, amelyek Brüsszelben az unió kétnapos csúcsértekezletén a migráció kérdésével kapcsolatban születtek – hangsúlyozta péntek délutáni brüsszeli sajtértekezletén Orbán Viktor. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke közölte: a kötelező kvótarendszer terve megbukott, üdvözlendő, hogy az európai uniós állam- és kormányfők levették a napirendről ezt az ezer sebből vérző javaslatot.

Megfelelnek Magyarország és a magyar emberek érdekeinek azok a döntések, amelyek Brüsszelben az unió kétnapos csúcsértekezletén a migráció kérdésével kapcsolatban születtek – hangsúlyozta péntek délutáni sajtértekezletén Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök kiemelte, hogy megállapodás született a segítségre szoruló menekültek és a gazdasági bevándorlók szétválasztásáról. Egyetértés volt abban is, hogy ennek a szétválasztásnak lehetőség szerint az EU határain kívül vagy legalábbis a frontországok területén kell megtörténnie. A két frontország Olaszország és Görögország. Magyarország úgy döntött, hogy nem kér frontországi minősítést, az országba ugyanis a menekültek nagy része más uniós tagállamból érkezik.

A magyar delegáció jól állta a sarat – mondta Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök utalt arra, hogy a csúcsértekezleten szerteágazó, nagy és nehéz munka folyt, az Európai Uniónak új, eddig nem ismert kihívással kell szembenéznie. Az unió új szakaszba lépett, hangsúlyozva, hogy Európát olyan, sok millió embert érintő népvándorlás sújtja, amely nem múlik el egyhamar. Nem menekülthullámról, hanem népvándorlásról van szó.

Hozzátette: miután nem menekültáradatról, hanem népvándorlásról van szó, a jelenlegi európai menekültügyi rendszer nem működőképes, felül kell vizsgálni. A kormányfő úgy vélte, amikor az úgynevezett dublini rendszert kialakították, még nem a jelenlegi feltételek álltak fenn, vagyis nem volt szó sokmilliós népvándorlási nyomásról. Ugyanakkor Magyarország alkalmazni fogja a dublini előírásokat, nem függeszti fel a rendelkezéseket – szögezte le Orbán Viktor, és hozzátette: Magyarország egyúttal elvárja, hogy a többi ország is alkalmazza ezeket a szabályokat. Úgy vélte, ha a menekültügyi előírásokat mindenki alkalmazná, akkor a Magyarországra érkező bevándorlók száma jelentősen alacsonyabb lenne. A miniszterelnök hangsúlyozta, az EU belátta: Magyarország és Bulgária a menekülteknek az európai közösségen belüli elosztásakor speciális bánásmódot igényel.

A kormányfő arról is beszélt, hogy szembe kell nézni azzal, hogy az EU menekültügyi rendszere, a dublini rendszer nem működőképes, felül kell vizsgálni, ám Magyarország addig is alkalmazza a szabályokat, ám azok mielőbbi megváltoztatását sürgeti.

Húsbavágónak és létkérdésnek nevezte Orbán Viktor, hogy a befogadási kvóta kötelező vagy önkéntes legyen, de az Európai Tanács áprilisban az önkéntes befogadás lehetősége mellett foglalt állást. A miniszterelnök azt a kérdést tette fel: ki dönti el, hogy kit engedünk be a házunkba, a lakásunkba, az országunkba? Mint mondta: ez húsbavágó nemzeti érdek és Magyarország csak maga döntheti el.

Az Európai Unió vezetői belátták, földrajzilag átfogó megközelítésre van szükség menekültügyben – hangsúlyozta a kormányfő. A figyelem mindeddig Görögországra és Olaszországra, vagyis az odaérkező tengeri határsértőkre irányult, a balkáni, szárazföldi útvonal alig kapott figyelmet, ez azonban mostantól megváltozik. Az Európai Unió kétnapos csúcsértekezletén a kormány- és államfők megegyeztek arról, távol kell tartani a közösség területétől a menedékjog elnyerésére nem jogosultakat, s ennek érdekében együttműködést kell kialakítani a kibocsátó és a tranzitországokkal.

Orbán Viktor leszögezte: mindenkinek saját kötelezettsége a határok védelme. Hozzátette: Magyarország meg fogja védeni déli határait. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az ideiglenes határzár nem irányul Szerbia ellen.

A héten napvilágot látott, majd később cáfolt hírt, hogy Magyarország felfüggesztené a dublini rendelet alkalmazását, a miniszterelnök "nyelvi balesetnek" nevezte, mint mondta: közigazgatási szinten kezeltek egy olyan kérdést, amit politikai szinten kellett volna. Magyarország nem mondott fel semmit  – szögezte le Orbán Viktor, kifejtve: arról van szó, hogy a magyar hatóságok néhány nap türelmet kértek a visszaszállítandó menekültek fogadásában, mert minden ember a déli határnál dolgozik. Tudatta a miniszterelnök azt is, 11 ország jelezte, hogy összesen 15 ezer, eredetileg Magyarországon regisztrált menekültet küldenének vissza. Közölte azt is, a kormányt most hatalmazza fel a parlamentet, hogy megállapíthassa, melyek a biztonságos származási országok, és Görögország is ilyen lesz.

A szerb határon felépítendő kerítésről a kormányfő azt mondta: a kormány nem lát más lehetőséget, mint az ideiglenes határzár. Tudatta: neki is fáj a szíve minden erre költendő forintért, de a biztonság az első. A kerítést meg fogjuk építeni – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a cél az áramlás megakasztása, s ha annak útvonala módosul, akkor a kerítés is követni fogja.

A kormányfő közölte: Magyarország nem határos Szíriával, szerinte pedig sem Görögországból, sem Szerbiából, sem Macedóniából nem kell elmenekülni, a Magyarországra érkezők közül 100-ból 8-9 esetben igazolható, hogy veszélyben lennének, ha visszaküldenék őket oda, ahonnan érkeztek. Egyúttal emlékeztetett: ha valaki, Magyarország tudja, milyen az, amikor tíz- és százezrek futnak az életükért, a délszláv háború idején mindenkit be is engedett. Görögországgal kapcsolatban elmondta, a rájuk nehezedő adósságteher okán az együttérzés hangján kell szólni, de ebben a helyzetben is elvárjuk, hogy teljesítse azokat a kötelezettségeket, amelyek nélkül Magyarországot hozzák nehéz helyzetbe. Ennek az árát mi nem tudjuk megfizetni – közölte a kormányfő, tudatva, hogy az EU szívesen segít, Görögország is 130-160 millió eurót kapott erre a célra, Magyarország 1-1,5 milliót. Orbán Viktor szerint a különbség nem indokolatlan, de akkor védjék is meg a határaikat.

Magyarország két országspecifikus ajánlást nem tud elfogadni

Az Európai Bizottság által készített országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlások közül két olyan van, amelyet Magyarország nem tud elfogadni, az egyik a közmunkaprogrammal, a másik a javasolt költségvetési kiigazítással kapcsolatos – közölte pénteken Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő nemzetközi sajtótájékoztatón. A miniszterelnök közölte, hogy az Európai Tanács általánosságban véve elfogadhatónak nyilvánította a javaslatokat, ez viszont magyarul azt jelenti, hogy részleteiben nem.

A kormányfő szerint Brüsszel azt szeretné, ha közmunka helyett az állam segélyt folyósítana. Ezt nem áll módunkban elfogadni – húzta alá a miniszterelnök, kifejtve, hogy Brüsszel ezt munkaerő-piaci eszköznek tekinti, míg a kormány társadalompolitikai eszköznek. Más csillagrendszerben mozgunk – fogalmazott a kormányfő, aki szerint azt a kérdést kell feltenni, hogy mi tesz egy embert és egy családot boldogabbá, elégedettebbé és versenyképesebbé: ha elindulhat minden reggel a munkába, vagy ha otthon ül, és várja a segélyt. A miniszterelnök szerint a kormány azt a lehetőséget szeretné megteremteni, hogy ezek az emberek is minden reggel elindulhassanak, és bekapcsolódhassanak abba, ami az emberhez méltó élet lehetőségét kínálja, ha nem is garantálja. Megjegyezte azt is, hogy szerinte a közmunkaprogram hatékonyabb, mint Brüsszel gondolja.

A másik ajánlással kapcsolatban a kormányfő azt mondta, hogy a javaslat megszorításokat ajánl, amelyeket a kormánynak nem áll módjában elfogadni. Brüsszel idén GDP-arányosan 0,5 százalékos, jövőre pedig 0,6 százalékos költségvetési korrekciót javasol az úgynevezett középtávú cél, az 1,7 százalékos strukturális hiány elérése érdekében, amelynek teljesülését egyébként 2017-re prognosztizálja. Orbán Viktor közölte: nagy tisztelettel köszöni a tanulmányokat és a tanácsokat. Megszorítások márpedig nem lesznek – fejezte be ugyanakkor a mondatot a kormányfő.
    
Akármi is történik az ukrajnai konfliktusban, az a mi problémánk lesz

Az ukrajnai konfliktus menekültügyi vonatkozása Magyarországon még nincs napirenden, de oda kerülhet, és akármi történik is, az Lengyelországgal közösen a mi problémánk lesz – tudatta Orbán Viktor. bA kormányfő egyértelművé tette, hogy ebben nem számít uniós segítségre, és a magyar közigazgatásnak fel kell készülnie arra, hogy különféle forgatókönyvek esetén milyen teendői lesznek. Orbán Viktor kitért arra, hogy a szláv országokban, ugyan nem robbanásszerűen, de már érzékelhető, hogy elindult egy folyamat, több ukrán érkezik hozzájuk, mint korábban.

A miniszterelnök elmondta, Kárpátalján a magyar kormány anyagi eszközökkel is igyekszik elősegíteni, hogy stabil maradjon a helyzet, nyáron a megélhetés és a létfenntartás sem okoz gondot, ezért Magyarország felé még nem indult el ez a folyamat. A miniszterelnök úgy vélte, hogy ha Ukrajnából érkeznek menekültek, az teljesen más helyzet, mint amikor Afrikából több biztonságos országon is átkelve érkeznek Magyarországra.

A szankciók kérdésében világossá tette, korábban Magyarország ismertette véleményét, az uniós álláspont az, hogy egy hangon kell megszólalni, és Magyarország támogatja a büntetőintézkedéseket. Orbán Viktor kifejtette, a válság egy pontján, a német-francia-orosz-ukrán minszki egyeztetések során lehetőség nyílt arra, hogy Európa a saját kezébe vegye egy európai válság kezelését. A kormányfő úgy vélte: a minszki folyamat révén rendezni lehetne a konfliktust, és úgy látja, még nincs minden veszve. A miniszterelnök szerint az a kérdés, hogy képes-e Európa megoldani egy problémát, vagy transzatlanti megoldás születik. Ez szerinte egyáltalán nem mindegy, mert ebben az Egyesült Államok és Európa érdekei - az Oroszországgal való együttműködés jövőjét is beleértve - nem esnek egybe.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Magyarország és Szlovákia kivételével az Ukrajnával határos NATO-tagállamokba kivétel nélkül nehézfegyvereket fog telepíteni az Egyesült Államok, de Budapest egyelőre nem kapott ilyen megkeresést Washingtontól. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy ennek a lépésnek a hatásai még nem ismertek, s ezzel NATO-fegyverek soha nem látott közelségbe kerülnek Oroszországhoz.

Tusk: új biztonsági stratégiát dolgoz ki az Európai Unió

Zárónyilatkozat elfogadásával befejeződött pénteken Brüsszelben az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozása. Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének, Dinald Tusknak a szóvivője Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a résztvevők közös következtetéseket fogalmaztak meg a migráció, a gazdasági és pénzügyi unió, a brit EU-tagság jövője, az európai védelem erősítése, az egységes digitális piac kialakítása, valamint a tagállami gazdaságpolitikák összehangolását célzó európai szemeszter ügyében. Az eddigi értesülések szerint a menekültügyben - elsősorban a közép- és kelet-európai tagországok ellenzése nyomán - elvetették azt az európai bizottsági javaslatot, hogy az egyes uniós országok kötelező kvóta alapján vegyenek át menekülteket Olaszországtól és Görögországtól, illetve fogadjanak be az EU-kívül tartózkodó olyan szíriaiakat, illetve eritreaiakat, akik jogszerű menedékkérőknek minősülnek. Az előbbi kategóriában 40 ezer, az utóbbiban 20 ezer ember önkéntes alapon vállalható áthelyezésére, illetve áttelepítésére vonatkozó keretszámban ugyanakkor megállapodtak.

Az újszerű biztonsági fenyegetésekre való tekintettel új, biztonsági stratégiát dolgoz ki az Európai Unió – közölte Donald Tusk, az uniós országok csúcsvezetői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke péntek délután Brüsszelben, a kétnapos EU-csúcstalálkozót záró sajtótájékoztatón. Beszámolt arról, hogy az EU-csúcstalálkozó pénteki ülésén részt vett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, és áttekintést adott a résztvevőknek az újszerű biztonsági fenyegetésekről. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a jövő júniusi EU-csúcsra készíti elő az uniós biztonsági stratégia tervezetét.

A külügyi bizottság elnöke üdvözli a kötelező kvótarendszer bukását

A kötelező kvótarendszer terve megbukott, üdvözlendő, hogy az európai uniós állam- és kormányfők levették a napirendről ezt az ezer sebből vérző javaslatot – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a brüsszeli uniós csúcstalálkozóval kapcsolatban. Az Országgyűlés külügyi bizottságát vezető Németh Zsolt kérdésre válaszolva üdvözölte a kötelező kvótarendszer elutasítását, fontosnak nevezve ugyanakkor, hogy a szolidaritás elve általános sikert aratott. A fideszes politikus nemzeti sikernek tartja, hogy Magyarország - Bulgária mellett - különleges bánásmódra számíthat az ügyben. Természetesen mi a szolidaritás elve alapján fogunk eljárni, hiszen a menekültek védelme a magyar rendszerváltozás egy rendkívül nagy eredménye, és mi is azt gondoljuk, hogy az üldöztetésben lévőket meg kell védeni.

A határzár ügyében Németh Zsolt úgy foglalt állást: az a helyes, ha Magyarország és Szerbia közös álláspontot tud kialakítani ebben a kérdésben, hiszen nem Szerbiával van nekünk ebben nézetkülönbségünk, egy csónakban vagyunk Szerbiával ebben az ügyben. Utalt arra, hogy jövő szerdán a magyar és a szerb kormány együttes ülést tart Budapesten.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a tájékoztatón közölte: a tervek szerint az Országgyűlés július 6-ig ülésezik, és addig szeretnének elfogadni egy migránsokra vonatkozó jogszabály-módosítási csomagot. Ezt hamarosan a parlament elé terjesztik, a részleteit pedig külön sajtótájékoztatón ismertetik majd.

Az EU állam-, illetve kormányfői péntekre virradóra abban állapodtak meg, hogy a tagállamok két év alatt összesen 60 ezer menekültet osztanak szét egymás között, önkéntes alapon, kétharmadukat az Olaszországba és Görögországba érkezettek közül, 20 ezret pedig polgárháborús konfliktusok elől menekülők soraiból fogadnak be az Európai Unión kívülről. Magyarország és Bulgária viszont külön elbírálás alá esik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!