Társadalmi nehézségek és a kivezető út

Erdő Péter bíboros, prímás esztergom–budapesti érsek szerint a hit alapján a valóságból kell meríteni a cselekvés programját a társadalmi nehézségek megoldásához jelentette ki a katolikus főpásztor a Nyíradonyban Van kiút, az egyházak és a civil szféra szerepe a XXI. században címmel rendezett konferencián.

A rendezvény résztvevőit köszöntő Tasó László, a Fidesz országgyűlési képviselője, Nyíradony polgármestere bevezetőjében azt hangsúlyozta: az egész magyarság bajban van, nem csak az anyaország, hiszen szerinte nagyon sokan élnek nehezen, közösségek és családok hullanak szét.

Hozzátette: a felekezetközi fórumot azért szervezték a Barankovics Izraelita Műhely társrendezésében, hogy meghallgassák az egyházak vezetőit, akik korábban már értek el eredményeket az összefogásban.

Minden ember képes az objektív valóság megismerésére, ebben rejlik a konszenzus lehetősége. Tudnunk kell viszont, hogy mi a jó és mi a rossz, és tudnunk kell dönteni is. Az isteni kinyilatkoztatás a történelemben szólal meg, a Mindenható a lét forrása és csúcsa, ezért a valódi boldogságot az ő akaratának teljesítése jelenti – ezekkel a gondolatokkal kezdte beszédét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. 

Erdő Péter kifejtette: a katolikus egyház társadalmi tanításából levezethetők az olyan értékek, mint a szolidaritás, a család vagy a természet védelme, de meghatározható a gazdasághoz való keresztényi viszony is. „Vannak értékek, amelyek viszonyítási pontot jelentenek minden ember számára” – hangsúlyozta.

   
Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta: a nyíradonyi fórumnak üzennie kell, de túl kell lépnie a manapság rossz ízű üzengetésen. A református egyházi vezető szerint morális követelményeket kell érvényesíteni, újra kell fogalmazni az etika és a politika kapcsolatát.

Nem lehet egyedüli kérdés a hatalom, a mindenre kiterjedő feladatellátás fontos. Fontosnak tartotta azt is, hogy a rövid- és középtávú gondolkodást a hosszú távú váltsa fel, és a politikai programok végrehajtása ne a népszerűség kérdésétől függjön. Bölcskei Gusztáv a jövő iránt érzett nagyobb felelősség szem előtt tartását is morális követelményként említette, s példaként a földkérdést hozta fel, amelytől a következő évtizedek generációjának sorsa függ.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke előadásában hangsúlyozta: a mögöttünk hagyott évszázadban, de talán mondhatok évezredbent is, az emberiség történelmének tanulsága az, hogy az istentelen hatalom embertelen, és az embertelen hatalom istentelen.

Mint mondta: a huszadik században közösen élhettük meg a különböző színű, de egy tőről fakadó istentelen hatalmak diktatúráját. Azt látjuk, hogy a mi korunkban – ezekben az évtizedekben, években, hónapokban, napokban – Pilinszky szavaival talán úgy lehetne fogalmazni, hogy  meghasadnak az evidenciák.

Nemcsak a konvencionális szokásokon nyugvó evidenciák hasadnak meg, hanem az erkölcsi és természettörvények is mintha meghasadnának. Olyan dolgokat, amelyeknek a természet rendje szerint evidenciának kellene lenniük az egyes emberek, a közösség, a nemzet életében bizonyos erők tudatosan rombolnak, relativizálnak, ráadásul teszik mindezt közpénzekből – jelentette ki a KDNP elnöke.

Azt látjuk, hogy természetellenes jelenségek nemcsak hogy normális színben feltüntetve jelennek meg, hanem közös fórumokon közpénzekből propagálják őket. Azt látjuk, hogy a korrupció mindent elborít, és vannak olyan értelmezői ennek a történetnek, akik úgy állítják be, mintha ez a társadalom természetes velejárója lenne. Azt látjuk, hogy az állam, amit fenntartunk adónkból, járulékainkból azt mondja idős embertársainknak, akiktől egy életen át beszedték a járulékokat, hogy ettől kezdve gondoskodjanak magukról, ahogyan tudnak. Amikor azt látjuk, hogy a rendőrség nem véd meg minket, hogy diákok tanárokat  verhetnek meg az iskolában, amikor azt látjuk, hogy mindaz, amit normális körülmények között tekintélyként kellene tisztelnünk porig van rombolva, amikor azt látjuk, hogy nagyobb bátorság kell a normális értékek mellett kiállni, mint ezekkel az értékekkel szemben hecckampányt folytatni, akkor kijelenthetjük azt, hogy meghasadtak a társadalmi, erkölcsi evidenciák – mondta Semjén Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!