AMI A FILOZÓFUSOK SÉTÁNYÁN 2018-BAN ESZEMBE JUTOTT
EURÓPA ÉS HAZÁM
A NÉMETEK TITKOS, SZELLEMI FŐVÁROSÁBÓL, A VILÁG REFORMÁTUSSÁGÁNAK KÁTÉS KÖZPONTJÁBÓL NÉZVE
Három éven át, a 20. század végén róttam a világ egyik legnagyobb, legpatinásabb egyetemi városának ódon utcáit, lelkemben felidézve Heidelberg kátés korszakát, a bölcs pfalzi fejedelmek vallásbékére törekvő "kálomista" hitét, jó 400 évvel ezelőtti időket, meg azokat a teológiai, filozófiai, írói nagyságokat, akik itt tanítottak, alkottak. Ó, Heidelberg, Neckar folyód csendes, évezredeket regélő partján, itáliai színeiddel, Te, felséges, mennyei inspirációjú, marasztaló aurás város, egykori ifjú diákod lelkes tudásszomjával, s az öregdiák hálás számadásával köszöntelek 2018 nyárelején...
Nem, a szívemet nem veszítettem el Nálad, de ott hagytam, s újra visszajövök érte Hozzád, és mennyei inspirációkkal, Lélektől áthatott rációval, az értelmet, gondolkodást megújító Lélek-vezetéssel indulok el Tőled, hogy újra és újra visszatérjek Hazámba... S valamit továbbadjak, ami a Tiéd...
Nálad keresem meg, miként most is, az újabb gondolatokat, új megértést, új szavakat és fogalmakat, inspirációkat, a 21. század elején, megérteni valamit abból, ami körülöttünk, bennünk, Európában és szeretett hazámban körülvesz, áthat, izgat, lelkesít és szomorít.
Elhoztam Neked vallomásomat szülőföldemről, a HAZÁMRÓL – HAZÁMÉRT gondolatfutamait, aminek szavaival meghintettem már kolozsvári blogomat, ezt a facebookot, és itt is a szellem útját, meg a Filozófusok sétányát. Tudom, Te Heidelberg, megérted minden mondatát patrióta konfessziómnak, semmi kétely nem kíséri mondataimat, mert Te vagy a tiszta befogadás, megértés és önmagadnak is értelmező szellem – s még azt is érted, ami csak szívemen suhan át...
Óh, Te Szellemnek és Léleknek, földi gondolatnak és mennyei Szónak különös szövedékét évszázadok óta sodró-fonó palatinusi rokka, azonnal Értetted Hozzád érkezett Olevianus Gaspart, a református hitvallás-fogalmazót, meg a 28 éves csodaköltőnőt, Olympia Moratat, aki falaid között talált pár év alkotó nyugalmat Luther és Kálvin olaszra fordításához, és a Firenzéből őt, meg orvos édesapját elűző katolikus üldözői elől. Értetted Goethe hazafias robajlását éppúgy, mint Hölderlin finom líráját, istenes vallomásait, vagy Nietzsche sistergő és önpusztítóan asszociatív szellemi kisüléseit, filozofikus líráját és rettentő mélységeket, Zarathustra felsőbbrendűségét Európára hajító fogalmi fénycsóváját, az „emberfeletti emberről”. De értetted Troeltsch és Weber világvallásokat és protestantizmust elemző, s ezek világformáló hatását, energiáit precízen kutató és ideológiamentes tárgyszerűséggel feltáró-megjelenítő alaposságát. De értetted Rosenzweig és főként Buber Örökkévalóból építkező, a másik emberre rácsodálkozó, őt önmagáért, de mindig kapcsolataiban értékelő biblikus perszonalizmusát és „Te-filozófiáját”, s bizonyára annyi mindenki mást is. Mert Te vagy az a város, ahol nem ítéletek és előítéletek, hanem jövőnyitogató új horizontok, világ-, és eszme áramlásokat egymáshoz hajlító szellemek működtek, működnek, s ők nyitottak égi magasságokat a Neckar folyó csendes tükrébe feledkező múló sorsok előtt, égfogó színeiben és a Filozófusok sétányának emelkedett távlatosságában bontva ki a létezés sejtelmes, láthatatlan, de gyönyörűen valóságos dimenzióit...
Rólad, nekünk regél az idő, ami kegyetlen egyhangúsággal múlik azoknak, akiknek nincs örökkévaló távlatuk, s megtelik minden pillanata a múló időnek éltető, túl-éltető, a Túlnaniból éltető csodákkal azoknak, akik Istent szeretik és mindent sub specie aeternitatis, az örökkévalóság felől, ennek biztos tudatában mernek, akarnak, szeretnek szemlélni.
Én így nézek Rád, spirituális, esztétikai, filozófiai, etikai-szociáletikai, felelősségetikai és bibliai gyönyörűségeim, örömeim forrásvidékére, s tudom, hogy a mennyei Jeruzsálemben is felidézik majd Kátés szellemi emelkedettségedet és égre emelő elhivatottságod páratlan erejét az angyalok és a fényes szellemek...
HEIDELBERG, SZELLEMEM ÉS SZÍVEM IDŐ FÖLÖTTI VÁROSA, KÖSZÖNTELEK EZZEL A SOROZATTAL, VALLOMÁSFÜZÉRREL...
(Folytatjuk)
Heidelberg inspirálta visszajelzések a cikkre, amiket hálás szívvel olvastam, köszönet a Küldőknek!
Dr. Erdélyi Géza felvidéki ny. református püspök:
Kedves Lajos!
Lenyűgözően gazdag kifejező készségeddel írt vallomásod hatására, szerelmes lettem Heidelbergbe! Köszönöm!
Géza b.
Pápai Szabó György ref. lelkipásztor, művelődéstörténész
Én is jártam ott, gyönyörű hely! Mellette nem messze, a „Spárgavárosban” laktunk néhány napot, a szász választófejedelem nyári rezidenciája volt itt... (Swetzingen...). Ez már a TH után volt pápai képviselői időszakomban... Szép emlék! Várom remek írásaidat. Irigy is vagyok a szabad létedre...! Nincs időm írni, s magamra sincs...!
A HEIDELBERGI FILOZÓFUSOK ÚTJÁN INDULTAM, S A KINYÍLÓ TÉR-IDŐ SZIRMOKIG JUTOTTAM
HÖLDERLIN, S TI MIND, KÖSZÖNTELEK TITEKET
A Filozófusok útján jártam én is – a Neckar-parti Gellért-hegyen
Amikor nagy történelmi és elmélyült szellemi utazásra vágytam a mindennapi feladatok szigorú rendjét, olykor monotóniáját, rendezett ismétlődéseit megbontva, kiléptem a Heidelberg kieselgassei rendszeres teológiai szeminárium ajtaján, szememet frissítő látványt keresve, előbb a Szentlélek-templom tornyára, majd a hídra, és aztán a hegyoldalra emeltem. Egyre feljebb és egyre tágulóbb horizontkörökbe, égi szerpentinen. Mind magasabbra fizikailag a hegyoldalra, szellemileg, lelkileg a láthatatlanul szembejövő „óriásokra”. Jó volt a háromszor négy évszak, az ott töltött három év tizenkét évszaka bármely szakában felsétálni a hegyoldalra, a Neckar-parti Gellért-hegyre, a Heiligenbergre, a szellemi nagyságok sétaútjára. A szellem szentjeinek útjára, akik nem római katolikus, s még csak nem is protestáns értelemben voltak szentek, hanem olyan emberekként, akik odaszentelték egész életüket, minden tálentomukat eljegyzett hivatásuk gyakorlására, Istentől kapott tehetségük kibontakoztatására. A szellemvilágban helyüket megtalált kivételes nagy gondolkodók, alkotók, a heidelbergi kátés nagy imádkozók és konfesszorok sűrű, láthatatlan gyülekezete jött velem szembe mindig a Philosophenwegen. A mintegy két kilométernyi hegyoldali vándorúton bármikor arra jársz, szemeiddel az azúr ég kékjébe táguló horizonton élvezheti lelked a térbeli szabadságot, tágasságot, gondolataid pedig a belső végtelent. S e kettő együtt olyan élmény, mintha Illés szekerére hívott volna meg vendégkocsikázásra, égi elragadtatásra az Úristen (2Kir 2,11kk), vagy mintha Péter-Jakab-János hármasa mellett állhatnál meg kitüntető társaságukban a hegyen átváltozó, ragyogó ruhájú Jézus előtt (Máté 17,1kk). A tér-idő kibontotta lassanként rügyeit, s a felnyíló szirmokra egy-egy ott járt, alkotott heidelbergista neve volt felírva harmatbetűkkel. A szellemvirág szirmait pedig az öntudatos kálvinista város erős bástyái oltalmazták: a Szentlélek-templom térképészeti aranymetszési pontján Heidelbergnek, szemben, átellenben meg a Filozófus-sétány magasával egy szinten az erődítmény-vár, a pfalzi református választófejedelmek lakóhelye, a különös, aranymeleg színeit soha le nem vetkőző híres Palatinumával, s előttük, mintegy időtlen-idők óta látványukat tisztára mosóan, s magukhoz térőn frissítő csobogással lassan folydogált a Neckar hűvös vize.
Filozofáltál már ma? Szellemtörténeti karnevál
A bölcsek hegyoldali, lankás sétányán gondozott fák, ápolt bokrok élő dísznövénysorfala között csendesen ballagva, csakhamar két emlékkő és tábla előtt áll meg a léptünk. Az egyik Johann Christian Friedrich Hölderlin (1770-1843) költőnek, a másik Joseph von Eichendorff (1788-1857) romantikus polihisztornak, novellistának, színdarab írónak, költőnek, fordítónak, kritikusnak állít emléket. Utóbbi egy lépéssel és egy átmelegítő szívdobbanással közelebb állt hozzám Hölderlinnél. Azért, mert az egykori sziléziai, majd lengyelhoni Ljubovicében született, polák földön halt meg, s közben a wittenberg-hallei Luther Egyetemen tanult, majd Heidelbergben, ahol szoros kapcsolatba került a romantika nemzetközi csapatával, és ott jelentek meg első dalai, versei. (Milyen különös a biográfia automatizmus és mágnesesség: e két egyetemen eltöltött éveim vonzzák közelebb őt hozzám). De itt sétált földi-égi szellemjárása közben a híres-nevezetes heidelbergi történésziskola két rendkívül termékeny személyisége, Ernst Troeltsch (1865-1923), s itt elmélkedte át a történelmet abból a szempontból, hogy mit adott a világnak a protestantizmus szellemileg, anyagilag, kulturálisan, tudományosan, és itt rakta, szerkesztette össze csaknem másfél ezer oldalas hatalmas művét A keresztyén egyházak szociális tanításai címen (ami még mindig nincs magyarra fordítva, 100 év múltán, jóllehet már a kínaiak is megelőztek ebben, legalábbis kivonatosan). És a másik „szellemóriás”, a vele csaknem egy időben, a múlt század első évtizedeiben szintén itt, a Filozófus-sétányon koncentrálta gondolatait, talán éppen együtt sétálva Troeltschhel a korszakos jelentőségű Max Weber (1864-1920), aki pedig a protestáns etika világformáló hatásait, s a kapitalizmus szellemiségére gyakorolt befolyását elemezte ezer és ezer adattal, sajátos történelemlátással. Mindkettőjük a maguk módján a véges történelmet az örökkévalóság szempontja alá helyezve, mintegy mennyei mikroszkóp alatt vizsgálgatták a történelmi mozgatórugók működését és a nemzetek felemelkedésének históriáját a keresztyén hit végtelen belső dinamikájának, erejének hatására. De itt formálta grandiózus gondolatait fegyelmezett verssorokba a költőfejedelem, Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832).
Az angol Mark Twain (1835-1910), a nagy brit mesélő, és a szociálisan érzékeny, az emberi nyomorúságot, megalázottságot az elfordulók szeme elé író amerikai lélek, az újvilágbeli Dosztojevszkij is, aki a 48-as években rótta Heidelberg és a Filozófusok sétányának köveit, fordulóit. A Neckar partja inspirálta később a Mississippi partjánál a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjainak megírására. Különösen is megragadta fantáziáját a Palatinum kastély megrongált építményegyüttesének megőrzésére irányuló igyekezet, s a titokzatos történeteket magából árasztó, dohos leheletű különös palota hangulata. Aztán hogy a legkülönfélébb irányokat és alkotókat is megemlítsük csak töredékesen. Erről Alexander von Bernus egyik versében írta: költők és festők, s társaságaik különös városa Heidelberg, a Neckar-parti Párizs, csak még nagyobb szellemi koncentráltsággal – vallja a költő. Hát igen, igen.
Nem véletlen, hogy a sétány mellett húzódó egyik magánkertben, az úthoz közel hatalmas tenyér állítja meg az arra járót, s benne a filctollas egyetemi jegyzethez hasonlatos írás: FILOZOFÁLTÁL MÁR MA? Mert a filozófia szellemóriásáról, Georg Wilhelm Friedrich Hegelről (1770-1831) sem szabad megfeledkeznünk, aki kollégáival itt sétálgatva vitatkozott a világszellem titkairól, itt rendezte sajtó alá a Filozófiai Tudományok Enciklopédiáját, és írt többször a Heidelbergi Évkönyvekbe.
Kultúrák és elmélyült gondolatok múzsája, Heidelberg, nem lehet betelni veled…
Olykor-olykor vidámabb csapattal is lehet találkozni szellemi kalandozásaink során itt az európai bölcsek útján. Például Erich Frommal, a Heidelbergi Pszichoanalitikus Intézet egyik támogatójával, mivel három éven át tanult szociológiát, pszichológiát és filozófiát a heidelbergi egyetemen, megismerve a szintétikus zsidó iskolát is, ami mély rovásokat vésett a város szellemtörténetébe, amint misztikát, humanizmust, konzervatív vallási életgyakorlatot, valamint új társadalmi tanokat igyekezett összehozni. Ő az emberi szív titkainak elemzése során jutott el a lélektani tudományok etikai megalapozásáig, a szeretet művészetéig, a remény evolúciójáig, az emberi destruktivitás elemzéséig, a rombolás anatómiájáig, a veszélyesnek a felismertetéséig. S nem hagyhatjuk említetlenül Franz Rosenzweig nevét sem, a cionizmus és a zsidó filozófia mesterének említését, aki a frankfurti egyetemen tanító Martin Buberrel együtt korszakos bibliafordítást produkált. A Te-filozófia, a filozófiai antropológia, ontológia és az egzisztencializmus egyik legnagyobb szabású alkotóját, Bubert lehetett többször is vitatkozva sétálni látni a neves hegyoldali úton. Az már csak hab a tortán, némi irodalmi operettparádé, hogy itt tanult egy ideig jogot, irodalomtörténetet és szociológiát Carl Zuckmayer, s nyilván színdarabjai, drámái figuráit igyekezett sétái során magában formálgatni. Óh, ha ez a Neckar-parti Szentek Hegye beszélni tudna! S mi még csak nem is említettük szellemi körképünkben a természettudomány művelőit, akik ugyancsak hatalmas hozzájárulásokat adtak a modern világhoz.
Gyönyörű óda a legszebb német városról – Hölderlintől
Ilyen panoptikum és „szellemjárás” után ezt a mini szellemtörténeti karcolatot azzal fejezem be, s mintegy a következőnek az indításaként is, ide illesztem azt a plasztikus, festményszerű verset, ami az egyik legnagyobb német romantikustól, a sejtelmek és a titkok verbális piktorától, búvárlójától, meg az emberi sorstragédiák és az isteni elrendelés összefüggéseinek boncolgatójától, mintegy földi aurába, ragyogásba emeli a látható várost. Majd a harmadik karcolatban még visszatérek e költemény, óda keletkezéstörténetére, egy-egy sarkalatos tanítására, ami magyar világunkkal is összeköti a várost, meg a verset is. Most ízlelgessük sorait képzeletbeli utazásunk mai csúcsaként:
HEIDELBERG
Rég szeretlek, öröm lenne anyámnak is
hívnom, s egyszerű dalt adnom ajándokul;
legszebb város e honban,
láttam bár eleget, te vagy.
Mint erdő madara csúcsokat átrepül,
úgy ível folyamod tükre fölött a híd,
könnyeden és erősen,
s döngetik kocsik, emberek.
Átmentemben, akár isteni bűvölet,
szegzett egyszer oda holmi varázslat, és
csábítón a hegyekbe
intett nékem a messzeség,
és az Ifjú, az ár távol a síkra tört
boldog-bánatosan, mint ha betelt a szív
s az idő folyamába
hull, merülni szerelmesen.
Friss forrásokat és a szökevény kapott
tőled árnyakat is, néztek utána a
partok, s nyájasan arcuk
ott rengett a futó habon.
Zordan dőlt nagy idők titkaitól nehéz
árnyával, s az egész völgyre feküdt a vár
orkán tépte falakkal;
ám az örök Nap ifjító
fényt ontott a gigász tömbre, a rom körül
zöldebb volt a borostyán, a hegyoldalon
nyájas lombjukat erdők
zúgatták le a vár felől.
Cserjés nyúlt virulón lejtve a völgybe, hol
dombnak kúszva vagy a part üde ékeként
víg utcáid a kertek
illatölében nyugszanak.
(Folytatjuk)
Regél a város – mi mindent észrevett a lutheri szem!
AZ ÉN RÓMÁM HEIDELBERG (III.)
HÖLDERLIN ÜZEN A FILOZÓFUSOK SÉTÁNYÁN MA IS
Heidelberg, Európa és a világ reformátusságának, a hit és tudomány termékeny ölelkezésének egyik szellemi központja a német irodalomnak, filozófiának és természettudományosságnak a fellegvára volt, maradt. Hadak verte, rombolásnak kitett városként és várként a szellem lerombolhatatlan várait, erődítményeit építette szembe a külső dúlással. Befele és felfele építkezett. És magasabbra jutott, mint a világ legmagasabb felhőkarcolói Amerikában vagy Távol-Keleten. Ezért is mennek ma is oda tudásukat emelni az Újvilág ás Kelet diákjai. Némelykor több a vágott mandulaszemű, udvarias látogató, mint a „bennszülött” német. A csaknem mediterrán klíma, a történelmi múlt sokra kötelező állandó jelenléte, a város fekvése, áldott helyi földrajzának bájos hegyoldalaival, a csendes és tisztán folydogáló Neckar-ral akkora inspiráló erőt sugároz ma is, mint századokon át töretlenül. Aki felsétál a Filozófusok szellemi promenádjára, láthatatlan sokadalomba ütközik, szellemóriásokkal találkozik. Beszélnek a kövek, a látvány, halkan suhannak mellettünk a nevek és a szellemiségükkel intellektuálisan telített jelent alkotó alkotók. Nem véletlen, hogy a roppant fogékony és a látható, meg láthatatlan világra egyformán érzékenyen visszhangzó költői, írói lelkek minduntalan elbájolódtak a genius locitól, még az olyan messziről jött amerikai író is, mint Mark Twain. Ottlétem három éve alatt a doktoranduszok szemináriumában nekem is voltak amerikai, s még többen, dél-koreai kollégáim, akik lenyűgözve élvezték a város és a kutatóműhely, a teológiai szeminárium kisugárzását. A wikipedia-n külön szócikk foglalkozik ezzel: Heidelberg a költészetben, s mintegy tizenöt nagy költeményt idéz, olyanokét, mint Goethe, Heine, Keller, Tucholsky és mások. A filozófiában például Hegel és Gadamer jön az emlékezetbe, zeneszerzők közül Schumann, Brahms, von Weber. De megfordult itt Luther és Melanchthon, hogy a két nagy protestantizmuskutatót, Troeltschöt, Webert már ne is kelljen említenem. S hogy hozzánk, magyarokhoz is közelálló kedves dámát említsek, a kortársi magyar arisztokrácia, az Andrássy és mások szívét csavargató Sissi is gyakran meglátogatta a várost, kedves tartózkodási helye volt. Svédország élő királynéja, Silvia pedig Heidelbergben született.
Miért bűvöl el Hölderlin verse? Hommáge a városnak
Nem akadémikusi értekezést fog olvasni, aki cikkemre rákap, hanem egyszerűen csak egy magyar szív reflexióit, rezdüléseit a 21. század elejéről – a szellem egyik világfővárosára. A versről annyit, hogy kézirata a Pfalzi Választófejedelmi Múzeumban található ma is. Kétoldalas munka, tintával és ceruzával tett javításokkal. Az óda hét versszakát tartalmazza. Az óda irodalmi tiszteletadás, hódolat a városnak. Aki körültekintően sétál a Filozófusok sétányán, az rálel majd arra az emléktáblára, amelyen az óda első strófáját fedezheti fel kőbe gravírozva.
Az első, mi szembetűnik, rögtön az első strófában az összekapcsolás: a várost anyjának hívni is örömet jelent a költőnek. Igen, neki Heidelberg, nekem Győr az anyavárosom, hol anyám éveken át vezetett, tanácsolt, szeretett, imádkozott velem és értem. S ami az anyaság-érzethez, majd tudathoz kapcsolódott Hölderlinnél, az a legszebb város e honban megállapítás. A táj nőies szépsége, lágy hajlatai, ívei, a termékenység folyamával, a német mediterráneum gyümölcsérlelő tüzével és illataival – mind a nőiség, a melegség, a szeretet és a szerelem, sőt érzékiség bűvöletét jelenti a költőnek. Hommáge, tisztelet az anyának, anyáknak, meg a legszebb szépséget megtestesítő városnak, tájnak, és Annak, Aki női létében mindezt neked, nekem és minden korok Hölderlinjének, és férfijának jelenti és ajándékozza.
A tájképfestő líra költői eszközével rajzolja meg szavakkal és indokolja meg, mi is teszi ily széppé, Németország legszebb városává Heidelberget. A híd, a futó habok a Neckarban és a vár. Ez a hármasság, triádikus, szinte szakrális tény és látványbázis az, ami meghatározza a láthatót, a városról bennünk kirajzolódó, majd rögzülő képet. De mennyivel több a város mindezeknél, mindezekkel együtt. A hídról, mely erdők madarának könnyedségével ível át a tiszta folyón, átment sokszor a költő, s minden arra tanuló diák is, és az élmény ugyanaz volt és marad: szemünket a hegyek vonzzák magukhoz, legelsőként a misztikus hegyoldal a Philosophenweg-gel. Igen, a heidelbergi „varázslat” itt indul, így indul. Abban a különös vörös-arany ragyogásban, ami állandóan szikrázik a falakról, az építményekről. A szellem és a szépség aranysugarai ezek. És persze az idő folyamát idézi a Neckar tovacsorduló vize, mely viszi ifjúkorunk boldog, s bánatos pillanatait is magával, kimosva szívünkből fájdalmat, s megőrizve benne a megmosott aranyrögöt, egy-egy boldog pillanat mélyről felfénylő belső emlékét. Aztán meg a vár, a választófejedelmi Palatinus, ami sokáig a függetlenség és a református hitbeli fellegvár feladatát is ellátta. A gigász tömbre a Nap ma is azt a titokzatos aranyvörös bevonatot festi, csorgatja. Valami égi nemesség múlhatatlan színeként.
Nagy idők titkait őrzi a vár: pápa várbörtönben
Volt itt királyi fenség és őszentsége, a római ellenpápa, igaz nem jószántából, hanem fogvatartottként. Amiben Zsigmond magyar király és német-római császár keze is benne volt, hiszen a konstanzi zsinat után 1415-ben a foglyul ejtett XXIII. János ellenpápát a kastélyban őrizték. Aztán a reformációban V. Jámbor Lajos fejedelemsége idején 1518 áprilisában járt ott Luther Márton, aki az akkor már híres egyetemen előadta és megvédte tételeit. Onnan írt levelében a reformátor dicsérte a kastély szépségét és védelmi felszereltségét (hogy mi mindent észrevett a reformátor szeme!). A harmincéves vallásháború súlyos sérüléseket okozott a Hölderlin által gigászi tömbként jellemzett várnak.
A Heidelbergi Káté várától a világörökségig
Különös történet indította el a vár romlását. III. Károly Fülöp pfalzi választófejedelem a teljes átépítését tervezte el, de pénzhiány miatt elnapolta azt. Ő katolikus volt, és vitába keveredett a város többségét kitevő reformátusokkal, mert be akarta tiltani a Heidelbergi Káté tételeinek tanítását és hirdetését. A Szentlélek-templomot átengedte a katolikusoknak, hogy udvari templomot hozzanak létre. Ez annyira felbőszítette a reformátusokat, hogy minden eszközt bevetettek ennek megakadályozására. Végül a vita azzal zárult, s hozta a református fél „győzelmét”, hogy a választófejedelem 1720-ban saját várából és városából kiköltözött és Mannheimbe helyezte át rezidenciáját. Sorsára hagyta városát és várát. Századnyi idő folyt el a Neckar partján, míg végül a Badeni Nagyhercegség kormányzósága 1868-ban úgy döntött, helyreállíttatja a várat. A munkálatok 1890-ig tartottak, 520 000 birodalmi aranymárkába kerültek. Ma a gyönyörű kastély koncertek, kiállítások szellemi otthona, és a világörökség része.
Hölderlin verse ódás hangvételben igazi hommáge, tiszteletadás a városnak, a kulturális, lelki örökségnek. De felmutatja az egészséges patriotizmust, a lokalitás tiszteletében, a genius loci ápolásában a hazaszeretet, és felragyogtatja a vers szavaival azt a művészi benyomást, hatást, amivel Heidelberg elvarázsolja, marasztalja az arra járót és lakóit is. A szeretnivaló várost...mely sok-sok magyar peregrinus diáknak, későbbi lelkésznek, püspöknek, teológusnak és filozófusnak, tanárnak is beírta nevét, belerajzolta szépségét a szívébe.
HEIDELBERG
Rég szeretlek, öröm lenne anyámnak is
hívnom, s egyszerű dalt adnom ajándokul;
legszebb város e honban,
láttam bár eleget, te vagy.
Mint erdő madara csúcsokat átrepül,
úgy ível folyamod tükre fölött a híd,
könnyeden és erősen,
s döngetik kocsik, emberek.
Átmentemben, akár isteni bűvölet,
szegzett egyszer oda holmi varázslat, és
csábítón a hegyekbe
intett nékem a messzeség,
és az Ifjú, az ár távol a síkra tört
boldog-bánatosan, mint ha betelt a szív
s az idő folyamába
hull, merülni szerelmesen.
Friss forrásokat és a szökevény kapott
tőled árnyakat is, néztek utána a
partok, s nyájasan arcuk
ott rengett a futó habon.
Zordan dőlt nagy idők titkaitól nehéz
árnyával, s az egész völgyre feküdt a vár
orkán tépte falakkal;
ám az örök Nap ifjító
fényt ontott a gigász tömbre, a rom körül
zöldebb volt a borostyán, a hegyoldalon
nyájas lombjukat erdők
zúgatták le a vár felől.
Cserjés nyúlt virulón lejtve a völgybe, hol
dombnak kúszva vagy a part üde ékeként
víg utcáid a kertek
illatölében nyugszanak.
Írja a mindhalálig heidelbergi diák: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
