Az ugyan nem magyarázták meg az elvtársak, hogy mi az alépítmény és mi a felépítmény és miféle „nyelvről” van szó, de a sajtóban, a szemináriumokon és a Szabad Nép órákon hetekig erről volt szó.

Sajnos már nem emlékszem rá hatvanöt év távlatából, hogy a nyelv az al- illetve felépítményhez tartozik-e, mégis most ez a história jutott eszembe, amikor a Nyugat elvtársainak unokái az „-il” fosztóképző jelentésével foglalkoznak. Szerencsére talán nem tudnak Sztálin nyelvészeti bravúrjáról. Mert egyébként azonnal magához a nagy Sztálinhoz hasonlították volna.

A miniszterelnök tusnádfürdői beszéde még így is kétféle kötözködésre szolgál alkalmul. Az egyik maga a nagy szent tehén, minden demokráciák netovábbja, a liberális demokrácia. A másik, egy fosztóképző, az „il”, amely jelzi, a Kormány nem hisz annak mindenhatóságában.

Mintha csak egyféle demokrácia létezne, minden egyéb politikai rendszer alacsonyabb fokon állna. Holott sokféle teljes értékű demokrácia létezik. Ilyenek például a kereszténydemokrácia, vagy a szociáldemokrácia, amelyek számos országban bizonyították-bizonyítják létezésükkel, hogy a liberalizmus csak egyik, lehetséges, de nem kizárólagos formája a modern demokráciáknak.

Sőt, maga a szó már az Ókorban is létezett és az akkori viszonyok között megfelelt elnevezésének. Ha tehát egy politikai vagy állami rendszer ilyen vagy olyan demokráciának nevezi magát, példa rá a „demokráciák” gyűjtőnév használata, bizonyítja, hogy több féle demokrácia is létezhet egymás mellett, egyenjogúan.

Más a helyzet az „il” fosztóképzővel, ha a liberálishoz ragasztjuk. A liberális szónak ugyanis többféle jelentése van ellentétben a liberalizmussal, amely egyféle politikai és gazdasági ideológiát jelent. A liberális ugyanis nemcsak politikai meggyőződést, hanem emberi magatartást is jelent átvitt értelemben.

Liberális lehet egy keresztény, sőt katolikus ember is, ha türelmes másféle, a szigorúan megkövetelt emberi magatartásokkal szemben. Gondoljunk a manapság elszaporodott családi vagy születéskorlátozási vitákra. De liberális lehet egy kommunista is, a pártállami ortodoxia kérdésében. Sőt, liberális lehet még egy liberális demokrata is, ha elfogadja, hogy más is lehet demokrata és szépen beáll – fölényeskedés nélkül – a többi lehetséges demokraták közé a sorba. Mert a demokrácia lényege, hogy nem lehet kisajátítani és másokat leszólni, kizárni.

A il-lel kapcsolatban azonban merülhetnek fel kétségek. Ugyanis az „il” nem csak egyszerűen fosztóképző. A használatban egy pejoratív képzet tapad hozzá.

Például Il-logikus, vagyis logikátlan. Il-legális, vagyis törvénytelen. Il-legitim vagyis szabálytalan, törvénytelen. Il-luminált, vagyis zavaros. részeg, homályos. Csupa l-hangú szavak kapcsolódása az in-nel, illetve il-lé hasonult fosztóképzővel, ahogy viszont itt maradt az in-aktív, in-differens, in-dolens, ugyancsak pejoratív kifejezésekben.

Visszatérve házunk tájára, talán jobb lett volna egy kicsit tovább gondolkozni a jelenlegi politikai irányzatot és gyakorlatot jellemző kifejezésen. A negatív, ez meg ez nem helyett egy pozitívumot kifejező szóval.

A Fidesz elnevezés valamikor Fiatal Demokratákat jelentett. Azután a szó latin azonossága alapján hűséggé. A fiatalság és a hűség egyaránt pozitív tartalmak. Az illiberális, különösen nyugati fülekben könnyedén hangozhat, hogy nem liberális, vagyis türelmetlen, egyszerűen csak azért, mert fülükben az illiberális nem azt jelenti, hogy nem szeretjük a liberalizmust mint politikai irányzatot, hanem azt, hogy türelmetlenek vagyunk más ideológiákkal szemben.

Vagyis in-toleránsak.

Amiben minden oldalon egyaránt van igazság.