Latorcai Csaba

Latorcai Csaba
 
Életrajz

Budapesten született 1976-ban, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2000-ben teológus, majd hittanári végzettséget, 2006-ban az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen levéltáros, 2007-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen jogász diplomát, 2006-ban pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen PhD fokozatot szerzett vallástudomány témában.

1998-ban a Miniszterelnöki Hivatalban szerzetesrendi tanácsadóként kezdett el dolgozni, ezt követően a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában vallásügyi referens, majd a Miniszterelnöki Hivatalban osztályvezető 2003-ig.

2003-2005 között a Continental Temic Hungary Kft. szervezetfejlesztési, majd külső kommunikációs és egyéb projektek vezetője volt.

2006-tól 2010-ig az Országgyűlés Hivatala szakértőként alkalmazta. 2010-2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott. 2017-ig a Miniszterelnökség Kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, majd 2018-ig a Társadalmi és örökségvédelmi ügyekért valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára volt.

2018-tól 2022-ig az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára.

Jelenleg a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a Területfejlesztési Miniszter hivatalának miniszterhelyettese.

2011-2017 között a Gál Ferenc Főiskolán főiskolai docensként, jelenleg főiskolai tanárként végez oktatói tevékenységet. Emellett az Eszterházy Károly Egyetemen tanít szintén főiskolai tanárként.

Angolul középfokon beszél. Nős, 5 gyermek édesapja.

ügyvezető alelnök

közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!