XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum nevében Dr. Schmidt Mária főigazgató február 2-án a Terror Házában adta át a „Petőfi Emléklap Helytállásért Magyarország 1989” elnevezésű díjat azoknak, akik az 1989-es páneurópai piknik szervezői és a hazánkba menekült NDK családok menekültügyi ellátói, gondozói, lelkészei voltak. És azoknak, akik az akkori politikai helyzetben az NDK menekültek hazánkon át történt távozását Ausztriába, illetve az akkori Nyugat-Németországba állami felelősökként garantálták. A Petőfi: Márciusi ifjak c. verséből vett fenti idézettel ékesített díjat többek között megkapta Balog Zoltán református lelkész, emberi erőforrás miniszter, Konrád György író, Németh Miklós volt miniszterelnök, Pozsgay Imre volt miniszter, Kovács László volt külügyminiszter, Horváth István volt belügyminiszter, továbbá Filep Mária, a piknik debreceni református főszervezője, Kozma Imre katolikus lelkész, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, továbbá a piknik támogatói és a menekültszolgálat protestáns munkatársai, lelkigondozó lelkészei. Így Tőkés László református püspök, Dr. Békefy Lajos református lelkész, a csillebérci tábor lelkészi szolgálatainak koordinátora, Dr. Lehel László evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának akkoriban volt főtitkára, a protestáns menekültszolgálat felelőse, továbbá Dr. Hecker Frigyes ny. metodista szuperintendens, Dr. Zsigmondy Árpád és Cséry Ágnes evangélikus lelkész. Az elismerést többen nem tudták átvenni távollétük miatt.
„Az akkori segítség nem volt veszélytelen és kockázatmentes”
Balog Zoltán miniszter, aki Angela Merkel német szövetségi kancellár látogatása miatt a díjátadón csak később tudott megjelenni, rövid köszöntésében elmondta: a szabadság mindig a belülről szabad emberekből indul el. A szabadság ereje – mutatott rá a miniszter, lelkész – képes azokat inspirálni, akik ma azért felelősek, hogy meg is maradjon a szabadság. De a szabadság nem magától értetődő, annak mindig ára van, hiába gondolják azt ma sokan, hogy ingyen van.
Dr. Schmidt Mária főigazgató házigazdaként mondott emelkedett hangvételű, s az egykori eseményekhez méltó beszédében felidézte, hogy a magyarok 1989 nyarán tanúbizonyságát tettek bátorságukról, szolidaritásukról és felebaráti szeretetükről, s ezzel példát mutattak az egész világnak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkori segítségnyújtás csak a mai szemmel számít természetesnek, akkor még azonban hazánk megszállt ország volt, állampárttal, titkosrendőrséggel, ezért a segítők munkája egyáltalán nem volt veszélytelen és kockázatmentes. A főigazgató, történész asszony köszönetet mondott a segítőknek, s rámutatott: az akkori segítők nagyobb kockázatot vállaltak, mint a hajdani állampárt vezető politikusai. Az 1989-es piknik olyan mozgásoknak nyitott utat, amelyek eredményeként Közép-, és Kelet-Európa államai visszaszerezték nemzeti függetlenségüket, és a két Németország egyesülésével végül is Európa új formája alakult ki. Mindez nem történhetett volna meg Magyarország és a menekült NDK-sokat segítők nélkül.
Cselekvés közben pillanthattuk meg Isten történelemformáló „kezét”
A díj átvételének ünnepien izgalmas pillanatai után azt hiszem a belső emlékező értékelés mindannyiunk személyes kötelessége. Az értékelést nem tehetem meg másként, mint igei és történetteológiai összefüggések rövid felvillantásával. Miközben szívemben újra peregnek a képek a feledhetetlen, feszültségekkel és csodás pillanatokkal, megrendüléssel és bizakodással teli két hétről, az is hálás töprengéseim vezérfonalaként rajzolódik ki minduntalan bennem, hogy mi mindent és milyen szemléletesen, láthatóan cselekedett közöttünk és mindnyájunkért a történelem Istene. Különös konstellációja volt az a nyár és kora ősz az isteni kegyelemnek és a felismert lehetőséggel élő, cselekvő emberségnek, akár tudatosan, akár belső vezérléssel vagy sodrásban történt ez. Máig érvényes felismerésem volt másokkal együtt az, amit az Úr Jézus mondott példázatában: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Ján 15,5). Fel lehetett ismerni Istenre figyelő lélekkel, hogy valamiféle világtörténelmi coniunctio magna, nagy együttállás pillanatai jöttek el. Ahogyan Jézus születésének a napját is egy nagy égi együttállás jelezte előre, hasonlatosképpen volt ez 1989-ben. Világpolitikai nagy konstelláció volt Kohl kancellársága és Gorbacsov nyitásos politikája. Jól mutatta ezt az is, ahogyan a csillebérci táborban és a zugligeti plébániakertben sátorozók éjjel-nappal hallgatták a híreket: mire jut tárgyalásaiban a két világpolitikus, amitől függött emberileg a menekültek sorsa. És a „küzdelem” javukra dőlt el, aminek bizonyos, kemény részleteiről volt szerencsém meghallgatni személyesen Helmuth Kohl kancellár nagy ívű beszédét a lübecki CDU-CSU EAK-kájának, azaz Protestáns Munkaközösségének éves közgyűlésén Lübeckben 1993. október 22-én. Ennek stílusosan ez volt a főtémája: Hatalom és felelősség – politika az emberek szolgálatában.
A szabadság ellenállhatatlan hívása – Isten forradalma
Made in Hungary szabadságlaboratórium
Akkor és ott, az egykori úttörőtábor kerítésén belül valamiféle különös és egyszeri Made in Hungary szabadságlaboratórium
jött létre. Ebben legalábbis lelkileg egyre többekkel érezhettem át, hogy mennyire kiszolgáltatott tud lenni az ember a sors, s a földi hatalmak bizonytalanságainak, s mennyire át tudja fordítani a beléje kódolt Isten-sejtelemmel félelmeit a legfelsőbb Úrtól való függés szabad és felszabadító, reményteli állapotába. Ez a különös transzformáció volt az egyik legmegragadóbb élménye e laboratórium egyre szaporodó népének. S mindinkább ez lett a növekvő szám menekülő lelki alapszólama. Szinte tömegélmény lett ez, mert nem engedhettek egy pillanatra sem a katasztrofális kételynek, ami lappangó híresztelésekben akarta befészkelni magát a lelkekbe. Ezért suttogtak provokátorok, s megszeppent lelkek hazatoloncolásról és egyéb rémségekről. Ennek az addig nem látott német történelmi exodusnak a magyarhoni átmeneti táborokba érkező vándorai sok mindent átéltek két-három hét alatt, ami szinte beleégett a lelkükbe. Az egyik: valami mély és ellenállhatatlan vonzás hatására megérezték „a szabadság hívását” (E. Käsemann), ez első renden politikai tartalmú hívás volt, de nem csak az. Ennek nem tudtak ellenállni, volt, aki az utolsó napokban még a hideg Dunát is átúszta, csak hogy elérje a tábort, az ígéret földjét. Voltak, akik pedig azt élték át, amit Pál: „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17), s addig nem tapasztalt békére leltek a hangártemplom alacsony sportpadjain. Vagy azt, amit egyik tábori énekünkben többször elénekeltünk: Herr, deine Liebe…Az inspekciós zöld „Die Fontäne” énekeskönyv gospeleket, korál énekeket, nemzetközi folklórból átjött modern keresztyén énekeket tartalmazó kötetének 12o. oldalán a sorok németül, angolul és svédül szintén a szabadságról szóltak: Wir wollen Freihet…Szabadságot akarunk, hogy megtaláljuk önmagunkat, szabadságot, amivel kezdhetünk is valamit. Szabadságot, melyben szabadon álmodozhatunk, s ahol a fák és a virágok gyökeret ereszthetnek, ahol nem választják már el falak az embereket, és nem kell szögesdróton át tekinteni egymásra. És nem épülnek félelemből falak az emberek közé. Igen, akkor és ott ámuló tekintettel láttam meg Isten történelemíró kezét. Ami ott történt, azt Barth Károly mondata tökéletesen jellemezte: „Isten forradalma volt ez mindenféle istentelenség és emberi igazságtalanság ellen”.
Igék és a Gondviselő fedezékében formálódott az új Európa
Most újra felidéződött bennem annak a különös tanulásnak néhány mozzanata, melynek során mindnyájan Isten iskolájába iratkoztunk be, ki így, ki úgy, ki ezért, ki azért. Az NDK-sok átélték a Zsidókhoz írt levél Igéjének igazát: „Nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük” (Zsid 13,14). Nekünk, magyaroknak pedig ugyanebből a vándorok könyvéből, a Bibliából ez az Ige szólalt meg erőteljesen: „A vendégszeretetről el ne feledkezzetek, mert ez által némelyek tudtukon kívül angyalokat vendégeltek meg” (Zsid 13,2).
Ami 1989 késő nyarának, ősz elejének a különös napjaiban történt hazánkban, az valóban a szolidaritás gyönyörű, ritkán ismételhető példája volt. És valami különös ébredésé is, amiben menekültek és menekültgondozók megsejtették az emberi élet törékenységét, de az emberi elszántság acélossá edző, kitartást szülő, kőkemény erejét. Meg Isten mindennél fontosabb és valós közelségét. És még többet: hazánkban akkor pár napon át egész Európa és Németország legújabb kori történelmének új fejezetét írták. Hiszen olyan hajszálrepedés támadt akkor az NDK-s menekültek hazánkon keresztül megvalósult nagy exodusával, kivándorlásával a szocializmus rendíthetetlennek hitt falán, majd a berlini falon is, amit aztán hamarosan követtek a sodró események: a tényleg leomló falak, és a történelmi földcsuszamláshoz hasonló rendszerváltozás-sorozatok Romániában és a szomszédos országokban, s az egész „béketáborban”. Az Ó-Európa átrajzolása kezdődött el akkor ott. Meg az Új Európa kirajzolódása, s ez abszolút novum, nem újság, hanem újdonság volt. Hálás vagyok a történelem Urának, s boldog, hogy ebben másokkal együtt én is elvégezhettem Istentől kijelölt, Tőle elrendelt feladatomat.
Isten őriz híven hazánkban és az új hazában
Amikor szeptember 1O-én, vasárnap este, a határnyitás előtti órákban százak szorongtak a csillebérci hangártemplomban, s ezrek odakint a szabad ég alatt, a már korábban keresztelésre jelentkezett 9 családot a szent keresztség sákramentumával felvettük Krisztus láthatatlan egyházába. Nem véletlenül fogalmaztak ekkor így a fiatal és már érettebb korú „katechumenek”: Nem szeretnénk az új hazába pogányokként bemenni. Ezért kértek az utolsó pillanatban olyan sokan útra indító áldást is, hiszen életre szóló tapasztalatuk lett: valóban megsegített minket az Úr. És ezt a tapasztalatot akarták magukkal vinni, átadni azoknak, akiknek a szabadság már annyira megszokott volt, hogy nem tudtak többé rácsodálkozni erre a hatalmas és életmentő szerként szolgáló isteni adományra és emberi kincsre. Ők már megélték, átélték Bonhoeffer énekének mélyértelmű sorait: „Áldó hatalmak oltalmába rejtve, csak várjuk békén mindazt, ami jő, Mert Isten őriz híven reggel, este, Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő”. Ezekkel a gondolatokkal köszönöm meg a Petőfi Emléklapot a Helytállásért első renden Istennek és az emberi adományozóknak…
Azokban a napokban írt lelkészi naplóm szerkesztett magyar és német nyelvé változatát ajánlom az érdeklődőknek további részetek megismerése végett:
25 ÉVE SOHA NEM LÁTOTT TÖRTÉNELMI EXODUS VOLT A SZOCIALIZMUS "ERŐS" VILÁGÁBÓL - EGY LELKÉSZ NAPLÓJÁBÓL – I. rész, bekefy.agnusradio.ro, 2014. június 12.
Soha nem látott exodus
Haza ott van, ahol megértenek minket és mi másokat
A protestáns lelkészek az Ökumenikus Tanács koordinálásával dolgoztak
Lelkészi iroda a Vöröskereszt faházában
Hangártemplom dilemmázókkal, töprengőkkel, magukba roskadtakkal és imádkozókkal
Stasi megbízottak és angyalok között – áldó hatalmak oltalmába rejtve
25 ÉVE AZ NDK-MENEKÜLTEK RÉVÉN JAVÍTHATATLAN HAJSZÁLÉR REPEDÉS TÁMADT A SZOCIALIZMUS FALÁN
FELJEGYZÉSEK EGY LELKÉSZ NAPLÓJÁBÓL - II. rész, bekefy.agnusradio.ro, 2014. június 14.
Emberkereskedelem Magyarországon?
Elég, elég, elég – a szabadság hívása
Istentávlatos igény
Bibliai Igék védőernyője alatt a sorsfordító nap felé
Nem akarunk pogányként bemenni az új hazába
Igaz ez, mégis csak mehetünk?
Megpillanthattuk a történelemíró „isteni kezet”
Összeölelkezett a szabadságvágyas németek és magyarok lelke
„Jene 14 Tage kann man nicht vergessen” Von Dr. Lajos ...
www.reformiert-info.de/daten/File/.../doc-4208-1.pdf
„Jene 14 Tage kann man nicht vergessen”. Von Dr. Lajos Békefy, Ungarn. Kurz vor Weihnachten 1989 habe ich aus Stuttgart eine Postkarte erhalten…
Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi koordinátora
