Minden szám külső borítóján egy-egy szerző fotója látható, most Elisabeth Motschmanné, aki a brémai polgári tagozat tagja és az EAK szövetségi elnökségének ülnöke. Igen csak érdekes, nálunk is aktuális témát feszeget négyoldalas írásában, melynek címe: Valósághűség és hitelesség a politikában és a társadalomban. Alcím: Kiben bízhatunk még?

 Visszautal a szerző egy nemrég a Deutschlandfunk által készített felmérésre, melyből kiderül: nem vagy csak igen csekély mértékben méltók bizalomra a német politikusok, bankárok, újságírók. Mi vezetett a bizalomvesztéshez?

Például a pénzügyi válság, aztán a politikában a ködösítés, a tények takargatása. Már az is gyanús, ha valaki vagy valakik nem tűrik el a kritikát vagy rosszul reagálnak arra. „Aki a kritikát zokon veszi, annak mindig van takargatnivalója” – idézi a cikkíró Helmut Schmidt egykori kancellár szlogenjét. A sajtó sem marad ki a szemlézésből. A szerző nem tartja szerencsésnek a sajtóban elterjedt durva, vaskos kritikákat, amire azonnal gyanúsításokkal válaszol az érintett fél. Kerülni kellene az újságíróknak azt az attitűdöt, mintha ők magas lovon ülhetnének, s valamiféle igazmondó Jánosok lennének vagy morális fölényük hamis tudatában ki-, és leoszthatnák a világot, a politikusokat, meg mindenkit. Szerinte aki visszaélésre akad, azt fair módon kell tálalja.

Kiváltképpen érzékenyen és hevesen reagálnak az emberek az egyházakban leleplezett visszaélésekre, kifogásolható viselkedésre, például az iskolákban és az óvodákban történt szexuális zaklatásokra. Ezzel együtt az egyházak iránti bizalom mutatója Németországban magas. Az egyház a közvélemény előtt értékhordozó, morálisan megbízható intézmény, ezért  is olyan hatalmas a visszhang egyes visszaélésekre.

Vajon a hazugság legitim eszköz a társadalomban? – teszi fel a meghökkentő kérdést Elisabeth Motschmann. Idézi Simone Dietz 2003-ban megjelent könyvét, melynek címe: „A hazugság művészete”. A könyvkritikák rámutatnak arra, hogy bár a hazugságot nem lehet morálisan igazolni, de vannak olyan egyéni és társadalmi helyzetek, melyekben nem lehet alapvetően kárhoztatni, mert éppenséggel lehet, hogy valami fontosabbat és nem csak nyereségvezérelt célt szolgál. Politológus vélemény szerint mivel a politika centrumában a hatalom kérdése áll, adódhat, hogy vannak fontosabb szempontok, érdekek, mint az igazság. Ugyanakkor a cikkíró arra emlékeztet, hogy a közvéleményt irritálja a politikai hazugság, és bizony ez sokszor vezet kiábránduláshoz nem csak politikusokból, hanem akár pártokból is. Az emberek tudatuk vagy lelkük mélyén keresik a példaképeket, társadalmi idolokat, olyan személyiségeket, akikhez mérhetik, igazíthatják magukat.

Tehát – vonja le a következtetést a cikkíró - a megbízhatóság és más értékek állandóságára mind társadalmilag, mind egyénileg szükség van. Az egyik legfontosabb értéknek a szociális igazságosságot és a felelősségvállalást tekinti. Ezekben a keresztyén felebaráti szeretet szociális szinten jelenik meg. Mégpedig minden szegmensben: a családban, a munka világában, a társadalomban. Nem kevesebbet és nem többet jelent ez, mint a gyengébbekhez történő odahajolást, védelmet és támogatást. Ugyanakkor a házasságoknak és a családoknak is szükségük van értékekre, ezek kohéziója, összetartó ereje nélkül szétesnek vagy létre sem jönnek a házasságok és a családok.

A keresztyén értékeknek a visszaesése a nyugati kultúrában, az EU-ban nem marad következmények nélkül. Motschmann szerint Németországnak és természetszerűleg az EU-nak is szüksége van ezekre az értékekre. Idézi Werner Heisenberg fizikust és Nobel-díjast, aki 1973-ban ezt írta: „Aki  a nyugati világban megkérdezi, mi a jó és mi a rossz, mi az, amire törekedni kell, s mi az, amit kerülni, akkor ismét vissza kell kanyarodnunk a keresztyénség értékeihez…Ha egyszer ezeknek a mágneses vonzó ereje meggyengül, tartok tőle, rettenetes dolgok fognak történni”. A fizikus véleményére rímel a Die Welt c. nagy német hetilap egykori főszerkesztőjének, a publicistanő Marion Gräfin Dönhoffnak 1996-ban a Rheinischer Merkurban jegyzett véleménye: „Ha az ember metafizikai kötődését elveszíti, belezuhan a nagyravágyásba, és mindenfajta manipulációnak könnyen eszközévé válik”.

E két vélemény fogalmazza meg a ma is érvényes igazságot. A keresztyén értékeken és felelősségen alapuló politikának és politizálásnak meg van a Sitz im Leben-je, életértéke és helye a mai és a holnapi világban. Mivel pedig a német társadalomban egyre nő a másvallásúak száma, annál szilárdabban kell ragaszkodni a keresztyén gyökerekhez, illetve segíteni kell ezek újrafelfedezését.

 Németországban vasárnaponként közel öt millióan mennek templomba, hallgatják Isten Igéjét, az igazság beszédét. Ez óriási esély. (Összevetésképpen: a tömegkultúra részét alkotó focit hetente mintegy 700 000-en követik drukkerként a stadionokban). A Bertelsmann-Stiftung felmérései szerint a felnőtt lakosságnak 70 %-a vallja magát vallásosnak, 5 % igen vallásosnak. És ők jelen vannak, dolgoznak, gyakran önkéntes munkát vállalva is nem csak az egyházakban, hanem a szociális intézményekben, a gazdaság és a tudomány területén, a kultúrában és a sportban, egyesületekben, szövetségekben, grémiumokban. És ez is nagy esély arra,  hogy a vallásosság, illetve az élő hit által képviselt értékek tényleges, mindennapi hatóerővé testesüljenek ezer és ezer helyen, módon. Ezzel zárja számunkra is üzeneteket hordozó cikkét Elisabeth Motschmann: „Amit gondolunk, azt ki is kell mondanunk. Amit kimondunk, megfogalmazunk, azt meg is kell tennünk. Amit megteszünk, azt vállalnunk is kell, s aszerint kell élnünk”.

Dr. PhD Békefy Lajos