A világ 2,2 milliárd gyermekének joga van Istenhez!

Jóllehet ilyen nagy számban élnek gyermekek a Földön, az egyházak mind Északon, mind Délen nem tettek még meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy megismertessék velük Istent és Jézus Krisztust. A gyermekeknek pedig szükségük van lelki tartalékokra, erőforrásokra, olyan történetekre, jelképekre, melyek lelkükben reményt, szeretetet, hitet ébresztenek. Ennek érdekében az Egyházak Világtanácsa (EVT) nagyszabású világprogramot készít elő.

 

 

Teológiai konferencia Afrikában a gyermek-spiritualitásról

 

 A genfi központú egyházi világszervezet arra ösztönzi tagegyházait, próbáljanak még többet tenni a gyermekért, hogy megismerhessék Istent, és Jézus Krisztusnak mind többen tanítványai lehessenek. Ennek a gyermekek jövője, lelki fejlődése szempontjából döntő felismerésnek és törekvésnek a tudatában az EVT Ökumenikus Teológiai Képzés Programegysége emlékeztet arra, hogy egyfajta „gyermek-teológia”, azaz a gyermekekről szóló teológiai tanítás szerves részét kell képezze a teológiai képzésnek és továbbképzésnek. Erről szólt az a konferencia is, amire idén tavasszal került sor Kenyában, a Daystar Egyetemen, ahol a résztvevők a gyermek-spirituális kérdéseivel foglalkoztak igen behatóan.

 A gyermekekről szóló teológiai konferencián előadást tartott Dr. Dietrich Werner lelkész is, a programegység vezetője „Most és a következőkben” címmel. A résztvevők megvitatták a gyermek-teológia számos aspektusát, ennek helyét az egyházak missziói tevékenységében, s részletesen meghatározták azokat az eszközöket, módszereket, melyek segítségével már a teológiai lelkészképzés idején az egyházi szolgálatba készülő hallgatók szakismereteket kapnak a gyermekek spirituális fejlesztésének tudományából is. A konferencia szervezői, a program támogatói között van több más világszervezet is, így például a Világevangélizáció Szövetsége, a Lausannei Mozgalom, a Gyermek-teológia Mozgalma, a Compassion International. Ez utóbbi vállalta, hogy 2011 végére „Now and Next” címmel kézikönyvet ad ki az afrikai konferencián elhangzott legfontosabb ajánlások, szempontok, előadások közkinccsé tétele céljából. (Dr. Werner előadása angolul pdf formátumban elérhető: Vortrag von Dietrich Werner auf der Konferenz „Now and Next“ in Kenia, 2011).

 

A gyermekeknek szükségük van lelki tartalékokra, erőforrásokra

 

 Dr. Dietrich Werner programegység vezető előadásában igen fontosnak tartotta a vasárnapi iskolai mozgalom tevékenységének továbbfejlesztését, hiszen ez hosszú idő óta az egyik legfontosabb gyermekmissziós tevékenyég, s valóban felekezetek közötti módon működik. A gyermekek lelkiségét ébresztő, munkáló tevékenységben a világkeresztyénség szinte minden ága, felekezete, mozgalma egységesen elkötelezett. „Itt a legfőbb ideje, hogy az egyházak még szervezettebben és hatékonyabban fogjanak össze a gyermekek pásztorolásában, a vasárnapi iskolai és a gyermek istentiszteleti mozgalom, rétegmisszió erősítésében. Ez nem választható el az egyház lététől, sőt ez Isten Országának az egyik legérthetőbb jele és jegye” – hangsúlyozta Werner lelkész. Emlékeztetett Jézus Igéjére: „(Jézus) kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: ’Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött” (Mk 9,36-37).

 

Világprogram lesz a gyermekmisszió

 

Werner lelkész annak a reményének is hangot adott, hogy a 2013-ban a dél-koreai Busanban megtartásra kerülő 10. EVT Világgyűlésre olyan programajánlással érkezhetnek, ami hosszabb távra hatékony világprogrammá teszi a gyermek-spiritualitás,a gyermekekről szóló teológiai tanítás gyakorlati módszereinek elterjesztését, a gyermekek világmisszióját. Minden gyermeknek ugyanis joga van hallani Istenről, megismerni Jézus Krisztust. A gyermekeknek szükségük van lelki tartalékokra, erőforrásokra, olyan történetekre, jelképekre, melyek lelkükben reményt, szeretetet, hitet ébresztenek. Ez a gyermekek személyiségfejlesztése szempontból központi fontosságú. Olyan fontos és közös feladat ez, aminek vállalása, ellátása gyakorlatilag felekezeti különbség nélkül egyesítheti a földön élő valamennyi egyházat és mozgalmat, legyenek azok történelmi egyházak vagy éppen a legújabb kori evangélikál mozgalmak.

 

 

 

Az ENSZ Gyermekjogok Konvenciójából hiányzik a spirituális jogok deklarációja

 

 Az egyházakban már kezdetek óta központi feladat volt a gyermekmisszió, a katekézis, a konfirmáció és más rétegfoglalkozás formájában. Mindez olyan pedagógusok munkássága révén vált ez az egyházi iskolarendszer szerves részévé, mint nálunk egykor a  Lorántffy Zsuzsanna református fejedelemasszony által  1650-ben Sárospatakra hívott, s ott egy ideig tanító-oktató Comenius Ámos János, a „nemzetek tanítója”, vagy a világszerte ismert svájci református nevelő, Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827), és mások. Ugyanezt szolgálta az 1780-as évek óta az anglikán laikus, Robert Raikes (1736-1811) gyermekmentő szolgálata nyomán Angliából világszerte elterjedt vasárnapi iskolai mozgalom, ami elsőrendű céljának a gyermekek lelki táplálását, a tényleges Krisztus-követést, a bibliaismeretet és a gyermek-spiritualitás fejlesztését tekintette fő céljának. Ezt a világmozgalmat 1972-ben az Egyházak Világtanácsa integrálta programegységei sorába.

 Az afrikai konferencián többször történt utalás Dr. Vinay K. Samuel anglikán kanonokra, a Missziói Tanulmányok Oxfordi Központja alapítójára és első igazgatójára, aki sokszor rámutatott arra, hogy a modern világ gyermekekről alkotott legkülönbözőbb koncepciójának hatalmas hiányossága van. Nevezetesen: ezek az elméletek foglalkoznak a gyermekek fizikai, pszichológiai, értelmi, szociális, gazdasági szükségleteivel. A morális és a spirituális szükségletekről azonban alig vagy egyáltalán nem szólnak”. A gyermekek spirituális jogai még az ENSZ 1999-ben elfogadott Gyermekjogok Konvenciójában sem szerepelnek. Márpedig ezek a jogok és szükségletek meghatározóak azon gyermekjogok szempontjából is, amiket a világszervezet deklarált. E nagy és súlyos hiányosság miatt is, meg az egyházakban külön-külön századok óta folyó gyermekmunka hatékonyabbá tétele érdekében is alapvető jelentőségű az a dokumentum, amit a koreai világgyűlésre  már most behatóan készítenek elő, s aminek ez a témája: „Gyermekek, egyház és misszió”. Végre ezután remélhetően a gyermekjogok és a gyermekek lelki fejlesztése is világszerte a helyére kerül, s a gyermekek Istenhez való elemi joga és szükséglete tényleges  megelégítésre lel.

 

Dr. Békefy Lajos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!