Többek között az Éjjel Őrség létrehozásáról is beszéltek a képviselők napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Rétvári Bence (KDNP) felidézte, hogy az elmúlt hetekben szinte minden híradásban előkerült a Migration Aid párttá alakulása, amely Éjjeli Őrség néven kívánja tevékenységét folytatni.
Szerinte egyértelműen adóelkerülési célból jönne létre ez a tömörülés, hogy a bevándorlási különadót ne kelljen megfizetniük és a saját működésüket átláthatóvá tenniük. Kiemelte: sok más Soros-szervezettel együttműködik ez a szervezet, amelyek törvények felett állónak tartják magukat, mindenhol a jogszabályok kijátszására törekednek.
Rétvári Bence (KDNP) államtitkár, miniszterhelyettes (Emberi Erőforrások Minisztériuma)
Ha a magyar jog nem megfelelő a céljaik elérésére, szívesen fordulnak nemzetközi bíróságokhoz - jegyezte meg a kormánypárti politikus, hangsúlyozva: az Éjjeli Őrségre Magyarországon nincs szükség, s a magyar emberek elmondták a véleményüket arról, mit kívánnak, az országgyűlési választásokon, nemzeti konzultáción. Egy ilyen szervezet, amely kerítésvágóval járna a déli határ mellett, veszélyt jelentene Magyarország számára - jelentette ki a KDNP-s politikus.
Rétvári Bence az egy férfi és egy nő tartós kötelekére épülő házasság védelmére is kitért, és több nemzetközi példát hozott erre.
Tuzson Bence (Fidesz), a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kijelentette: alkotmányos szabály, hogy mindenkinek be kell tartani a törvényeket, nincs ez másként a Soros-szervezetekkel összefüggésben sem. Rögzítette: a nyílt társadalmakról szóló gondolkodásmód a feje tetejére állítja Európát, a központi döntések végrehajtójává válnának az országok, a nemzeteknek saját ügyeikbe beleszólásuk nem igazán lenne.
Az államtitkár Európa és Magyarország keresztény kultúrájának megőrzése mellett érvelt, s hozzátette: nekünk a lehető leghatározottabban ellen kell állni minden nyomásnak, Magyarország érdekeivel szemben nem lehet kompromisszumot kötni. Megjegyezte: a Sargenti-jelentés pontosan mutatja, milyen nyomás alatt van Magyarország, és milyen hazugságokat találnak ki, hogy ezt fokozzák. Kár, hogy az ellenzéki pártok nem támogatták a jelentés elutasítását Brüsszelben - mondta az államtitkár.
Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője arra hívta meg a figyelmet, hogy egy felmérés szerint jelenleg 750 ezer magyar gyermek él a létminimum alatt és a családok többsége számára alig elviselhető terhet jelentett az iskolakezdés. Szerinte megbukott a kormány család- és a népesedéspolitikája, a kialakult helyzetre pedig az alapjövedelem bevezetése és a családi pótlék megduplázása lenne a megoldás.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta: Tordai Bence nem a Központi Statisztikai Hivatal vagy az Eurostat felmérését idézte, hanem egy olyan szervezetét, amelynek vezetője „Bajnai Gordon fejű plüssmacival hajtja álomra a fejét", és megpróbál lojális lenni ahhoz az időszakhoz. Az államtitkár hangsúlyozta: ezzel szemben, az Európai Bizottság felmérése szerint 2010 óta 375 ezerrel csökkent a mélyszegénységi kockázatnak kitettek száma, ezen belül majdnem felére csökkent azon gyerekek száma is, akik nélkülözésnek vannak kitéve.
Székely Sándor (DK) azt a kérdést tette fel: mi akadályozza a kormányt az otthoni ápolás elismerésében foglalkoztatási jogviszonyként? Kijelentette: az intézkedés mintegy 6 milliárd forintjába kerülne a büdzsének és több mint 12 ezer emberen segítene.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: számos szervezettel egyeztettek az elmúlt időszakban arról, hogyan javítható az érintettek helyezet. Az itt szerzett tapasztalatokat a kormányzat az ősszel megtárgyalja, így akár heteken belül döntés születhet arról, jövőre hogyan folytassák az otthonápolási díj emelését.