Fülöp Attila: az Emmi rendőrségi feljelentést tett a mozsgói otthont érintő állítások miatt

Megalapozatlanok a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonát érintően a napokban a sajtóban megjelent súlyos állítások az eddig lefolytatott vizsgálatok alapján – mondta az Emberi Erőforrás Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Mozsgón hétfőn.

Fülöp Attila (KDNP) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Fülöp Attila sajtótájékoztatón közölte: az Emmi rendőrségi feljelentést tett az ügyben, amellyel egy bejelentés nyomán még tavaly nyáron a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet fordult az ombudsmani hivatalhoz, a panaszos levélben leírt sérelmeket ugyanakkor sem az ombudsmani, sem más szervek vizsgálatai nem igazolták.

Médiainformációk szerint a bejelentés az otthonban tapasztalt bánásmódot kifogásolta, kép- és videofelvételeket is tartalmazott értelmi fogyatékosok állítólagos szidalmazásáról, bántalmazásáról.

Kaiser Gábor, az egyesített szociális intézmény vezetője azt mondta, őt azzal bízták meg, hogy folytasson vizsgálatot, 30 napon belül derítsen fényt arra, történt-e bántalmazás az intézményben. Jelezte, nehéz helyzetben van, mert a mai napig nem állnak rendelkezésükre azok a videoanyagok, amelyekre az ombudsmani jegyzőkönyv és újságcikkek hivatkoznak. A jegyzőkönyv megjelenése előtt annak tartalmáról nem volt egyeztetés, így arra nem volt lehetőségük reagálni – közölte. Hozzátette, hogy a videofelvételeket hét nappal ezelőtt kérte az ombudsmantól, de azokat még nem kapta meg. Kaiser Gábor kitért arra, az 1960 óta működő mozsgói otthonban 133 közepesen súlyos és halmozottan súlyos értelmi fogyatékos él, ellátásukról 57 dolgozó gondoskodik.

Fülöp Attila hangsúlyozta, azért tesz rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert „tisztán szeretne látni”. Jogállamban élünk, ha a vádak igazak, ha nem, lesz jogkövetkezményük, utóbbi esetben annak kell helyt állnia, aki hamis vádat fogalmazott meg – jelentette ki. Megjegyezte, hogy helyreigazítást kérnek a mozsgói otthonnal összefüggésben megalapozatlan vádakat megjelentető médiatermékektől. Az államtitkár kiemelte, a TASZ nyolc hónapja birtokolja az ügyhöz kapcsolódó felvételeket. „Miért nem tett rendőrségi feljelentést, ha számára fontos, hogy mindig lássa, mi történik az intézményekben” – tette fel a kérdést. Szavai szerint vélelmezhető, hogy a TASZ az európai uniós választási kampány során újabb célpontot talált magának: a szociális területen, hasonló intézményekben dolgozókat „kiáltja ki bűnösnek”.

„Kampányidőszakban megtapasztalhattuk, hogy az ellenzéki politikusoknak és a Soros György támogatta civil szervezeteknek semmi sem drága, semmi sem szent, a legkiszolgáltatottabb emberek és az őket ilyen bentlakásos intézményekben ellátó dolgozók helyzetét felhasználva próbálnak meg politikai haszonszerzésből tőkét kovácsolni maguknak” – fogalmazott Fülöp Attila. Az államtitkár egyben arra kérte a „Mozsgó kapcsán” megszólaló ellenzéki képviselőket és civil szervezeteket, hogy „őrizzék meg a józan eszüket”, az itt dolgozók méltóságára tekintettel csak megalapozott állításokat tegyenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!