Fülöp Attila: Csak együtt lehet mindenki sikeres

Csak együtt lehet mindenki sikeres, csak együtt tudunk előrébb jutni – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa hétfőn Sátoraljaújhelyen, a IV. Összmagyar Középiskolás Táborban.

FülöpFülöp Attila leszögezte, az elmúlt időszak is példázza ezt, sok volt a bizonytalanság a Covid, majd az utóbbi két évben a szomszédban zajló háború kapcsán. Az államtitkár úgy fogalmazott, nehéz ebben a helyzetben iránytűt találni, megtalálni azt, hogy hogyan lesz a holnap biztonságosabb.     

A Rákóczi Szövetség idei utolsó nagy táborában a politikus felhívta a diákok figyelmét arra, hogy a biztonságot csak az adja meg, ha másokkal együttműködünk és összefogunk.

Ezt el lehet kezdeni a táborban piciben is”

– mondta.     

Az államtitkár arra kérte a tábor lakóit, hogy a közös összekötőnyelven, magyarul beszélgetve, élményt és lehetőséget adva segítsék egymást.     

A közösségek összetartozása kapcsán Fülöp Attila Szent István munkásságára hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, a maga korában „a legnagyobb szervezetfejlesztő volt”, hiszen minden konfliktust felvállalt azért, hogy a magyar állam létrejöhessen.

Egy dologra tett fel mindent, hogy együttműködésben éljen az itt lévő törzsekkel és nemzetekkel”

– jelentette ki.     

A szaktárca vezetője kiemelte, a szociális területen a legnagyobb segítséget és kitartó erőt az adja, ha vannak olyan emberek a környezetben, akik segíteni tudnak baj esetén. Aláhúzta, az elmúlt években rengeteg változás történt, de fontos, hogy a kisközösségekben elérhető segítséget igénybe tudjuk venni, mert a nap végén mindenki javát ez szolgálja.     

Fülöp Attila az együttműködés kapcsán az egyházak fontosságát is hangsúlyozta. Azt mondta, az olyan hitéleten túli szolgálatvállalásuk, mint az oktatás vagy a szociális szerepvállalás jól bizonyítja, hogy tudnak és akarnak tenni azért a közösségért, amelyben vannak. Leszögezte,

a lelki hozzáadott érték pedig olyan segítség a Kárpát-medencében, amelyről lemondani csak saját kárunkra lehet.”

A Rákóczi Táborban a Kárpát-medencei középiskolásokhoz a magyar diaszpóra közösségek fiataljai is csatlakoznak Németországból, Ausztriából és Kanadából is. A nyár folyamán összesen harmincöt programon és táborban tizenötezer diák és tanáruk vett részt.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!