Orbán Viktor, Kövér László és Harrach Péter Szabad Györgyre emlékezett a Fiumei úti sírkertben

Szabad Györgyre, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott Országgyűlés elnökére emlékeztek szerda reggel Budapesten, a Fiumei úti sírkertben. A megemlékezésen Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke megkoszorúzta a Széchenyi-díjas történész, akadémikus síremlékét.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője (j2) és  Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (j)  Szabad György síremlékénél a Fiumei úti sírkertben (Budapest, 2020. 02.05. KDNP fotó: Váli Miklós)

Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere néhai politikustársát méltatva hangsúlyozta: Szabad György, „aki okkal sorolható a nemzet nagyjai közé", történészként a képviseleti demokráciával foglalkozott, közéleti szereplőként pedig annak megvalósítására törekedett.

Kónya ImreKónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere néhai politikustársát méltatja Szabad György síremlékénél a Fiumei úti sírkertben (Budapest, 2020. 02.05. KDNP fotó: Váli Miklós)

„A képviseleti demokrácia az, amelynek keretében a nemzeti érdek a legnagyobb eséllyel érvényesíthető" - idézte Kónya Imre Szabad Györgyöt, akinek nevét szerdán vette fel az Országgyűlés Hivatalának új, Kossuth téri épülete.

Orbán ViktorSzabad György özvegye, Szabadné Suján Andrea (b) leánya, Szabad Júlia (b2) Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője (j1)  Szabad György síremlékénél a Fiumei úti sírkertben (Budapest, 2020. 02.05. KDNP fotó: Váli Miklós)

Személyes emlékeit is felidéző beszédében Kónya Imre arról is beszélt, hogy Szabad György a Magyar Demokrata Fórumban olyan mozgalmat keresett, amely „azonos súllyal képviseli a nemzetet és a demokráciát, és amely képes biztonságot nyújtani a nemzet minden egyes tagjának".

Harrach PéterHende Csaba korábbi honvédelmi miniszter (b) és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője (j) Szabad György síremlékénél a Fiumei úti sírkertben (Budapest, 2020. 02.05. KDNP fotó: Váli Miklós)

Kónya Imre méltatása szerint Antall József későbbi miniszterelnök megjelenéséig Szabad György volt az Ellenzéki Kerekasztal vezéregyénisége, majd 1989 szeptemberében közösen írták alá a szabad országgyűlési választások megtartáshoz szükséges törvényeket szentesítő politikai megállapodást.

Kónya ImreKónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere beszédet mond Szabad György síremlékénél a Fiumei úti sírkertben (Budapest, 2020. 02.05. KDNP fotó: Váli Miklós)

Kiemelte, Antall József tevékenységének történelmi jelentőségét ma már hajdani politikai ellenfelei is elismerik, Szabad György személye azonban „méltatlanul homályban maradt". Ránk vár a feladat, hogy a rendszerváltozás kiemelkedő személyiségének gazdag életművét széles körben megismertessük - hangoztatta Kónya Imre, aki szerint a legfontosabb, hogy átadják Szabad György „mélyen átélt legfőbb üzenetét", a nemzet és demokrácia iránti elkötelezettségét.

Harrach PéterMegemlékezés Szabad Györgyre, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott Országgyűlés elnökére a Fiumei úti sírkertben (Budapest, 2020. 02.05. KDNP fotó: Váli Miklós)

Az eseményen az egykori házelnök özvegye, Szabadné Suján Andrea és leánya, Szabad Júlia is elhelyezte az emlékezés virágait. A megemlékezésen részt vett mások mellett Boross Péter egykori miniszterelnök, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter.

Harrach PéterSzabad György, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott Országgyűlés elnökének síremléke a Fiumei úti sírkertben (Budapest, 2020. 02.05. KDNP fotó: Váli Miklós)

Szabad György Aradon született 1924-ben, családja 1932-ben Kolozsvárról Budapestre települt át. A történész 1982-től volt az MTA levelező, 1998-tól pedig rendes tagja, kutatási területe a magyar polgári átalakulás kora volt.

Számos szakkönyv és ismeretterjesztő munka, tudományos közlemény szerzője. 1956-ban két forradalmi bizottság is tagjai közé választotta. 1987-ben az MDF alapító, 1989-1994-ben elnökségi tagja volt, majd átlépett a Magyar Demokrata Néppártba.

Az 1990-es szabad országgyűlési választások nyomán Szabad György az Országgyűlés első alelnöke lett, majd 1990. augusztus 3. és 1994 júniusa között az Országgyűlés elnöke volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!