A KDNP országgyűlési képviselője azonnali kérdésben fordult az EMMI miniszterhelyetteséhez.
Juhász Hajnalka azt mondta: a balliberális politikai elit ott tart Európában, hogy a gyermekek védelmét hormonkezelésben, nemi átalakító műtétekben és az LGBTQ-propagandában látja, amelyekkel újabb sebet ejt az európai integrációs folyamaton.
A KDNP alelnöke kiemelte: Magyarország Európa védőbástyája lesz a gyermekvédelemben, még akkor is, ha a baloldal el akarja törölni a gyermekvédelmi törvényt, valamint nem támogatja a gyermekvédelmi népszavazást.
Szerinte „ideológiai harc zajlik”, majd megjegyezte: a gyermekek védelme Európa jövőjének védelmét is jelenti.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke válaszában azt mondta: az LMBT-szervezetek új csatateret választottak, az óvodákat és az iskolákat, ezekbe az intézményekbe akarják bevinni azt, amit saját életükben gyakorolnak.
A miniszterhelyettes hangsúlyozta: a kormány szerint minden felnőtt magánügye a magánélete, de a gyermekek ügye más kérdés. Amikor a szülők beengedik gyermekeiket az óvodába vagy az iskolába, azt szeretnék, ha nem ellenük nevelnék a gyermekeket, hanem a családé lenne a gyermeknevelés joga. Ezt baloldalon másképp gondolják – tette hozzá.
A gyermekvédelmi népszavazásra utalva az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az első olyan európai uniós ország, ahol nem politikusok, hanem az emberek mondhatják el a véleményüket arról, hogy beengedik-e az LMBT-propagandát az óvodákba és az iskolákba a gyermekeikhez vagy sem.