Rétvári Bence: Alkotni és gyarapodni csak békében és biztonságban lehet

Alkotni és gyarapodni csak békében és biztonságban lehet – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, a KDNP politikusa hétfőn Budapesten.

 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át.

Rétvári Bence beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar történelem folyamatos küzdelem az önálló döntés lehetőségéért. Annak megőrzéséét mindig küzdeni kell, mindig lesznek olyan birodalmi törekvések, amelyek azt veszélyeztetik – tette hozzá.

Az államtitkár megfogalmazása szerint „a legjobb elkerülni a viharokat”, és síkra szállni a magyar nemzeti érdek mellett. A forradalom és szabadságharc évfordulójára utalva Rétvári Bence azt közölte, hogy ennek az 1848-asok is „így indultak neki”. Mi magyarok a béke szigete kívánunk lenni Európában” – hangoztatta, kiemelve, hogy alkotni és gyarapodni csak békében és biztonságban lehet.

Rétvári Bence felidézte Széchenyi István szavait, miszerint „akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember”. Az államtitkár felidézte Kossuth Lajos azon gondolatát is, amely szerint a szabadság megerősítéséhez békés körülményekre van szükség.

A 1848-es forradalom követelései kapcsán arról beszélt, hogy 175 évvel a történelmi események után sem kívánhatunk mást, mint „békét, szabadságot és egyetértést”. Emlékeztetett arra is:

a 12 pont azt is követelte, hogy a magyar katonákat ne vigyék külföldre és a külföldieket vigyék el tőlünk.

 

A kitüntetetteket megszólítva azt mondta, hogy a nemzetünk nagyjainak ünnepén a jelenkor nagyjait is ünnepeljük. „Legyünk büszkék arra mindannyian, hogy ilyen tehetséges emberek országa vagyunk” – fogalmazott. Rétvéri Bence kiemelte, hogy az elismerésben részesülők hivatásukkal többet tettek hozzá a nemzetükhöz, többet hoztak létre és alkottak, mint kortársaik, kollégáik.

Az eseményen Pintér Sándor rendőr vezérőrnaggyá léptette elő Ruszó Gyula dandártábornokot, a BM miniszteri titkárságvezetőjét, tűzoltó vezérőrnaggyá Erdélyi Krisztián dandártábornokot, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettesét, valamint rendőr dandártábornokká léptette elő Gyebnár Imre rendőr ezredest, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgató-helyettesét. Az eseményen elhangzott, hogy a tábornoki előléptetések és kinevezés átadására kedden kerül sor a Sándor-palotában.

A belügyminiszter a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát adományozta három kitüntetettnek, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát tizenketten, annak katonai tagozatát hárman vehették át. Pintér Sándor a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntetett ki 29 díjazottat, az elismerés katonai tagozatát heten vehették át. A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatával 29 embert, annak katonai tagozatával hét díjazottat tüntetett ki a miniszter, aki a bronz érdemkeresztet összesen hét díjazottnak adományozta. A belügyminiszter Életmentő Emlékéremmel tüntette ki Wiederman Máté Ferenc pátyi lakost, valamint Bátorságért Érdemjelet adományozott három rendőrnek és két tűzoltónak.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!