Rétvári Bence: Fontos az emberek biztonságérzetének növelése

Európában napról napra nő az emberek veszélyérzete, a magyar kormány pedig azért dolgozik, hogy Magyarországon nőjön az emberek biztonságérzete – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP politikusa kedden Kecskeméten.

Rétvári Bence az 5,366 milliárd forintból kialakított új tűzoltólaktanya átadásán kiemelte: az, hogy a katasztrófavédelem munkatársai egyre jobb körülmények között tudnak dolgozni, az, hogy a rendőrségnek köszönhetően a bűncselekmények száma a harmadára csökkent, illetve az, hogy a rendőrök és a határvadászok közösen védik a magyar déli határt, mind, mind az emberek biztonságát szolgálja.

Hangsúlyozta:

nem hiába magas az emberek bizalma a tűzoltók vagy a rendőrök iránt, hiszen elismerik azt, hogy ezeknek a szervezeteknek a munkatársai napról napra azért dolgoznak, hogy mások biztonságban érezzék magukat, illetve akár az életüket is áldozzák másokért.

 

Az államtitkár felidézte, hogy az elmúlt hónapokban a Hunor magyar mentőegység neve nemcsak Magyarországon, de Európa, sőt világszerte is ismert lett, hiszen a magyarok voltak az elsők, akik megérkeztek Törökországba a földrengést követően és az utolsók között voltak, akik távoztak. „A magyarok voltak az egyik legeredményesebbek az életmentésben, az emberek mentésében” – fogalmazott.

Rétvári Bence szerint ebből is látszik, hogy a magyar katasztrófavédelem, a magyar biztonságért dolgozó szakemberek munkája világszintű. Történjen bárhol baj, probléma vagy nehézség, a magyarok mennek és segítenek – tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett:

a magyar tűzoltóság 153 évvel ezelőtt tucatnyi hivatásos állományú taggal indult, számuk azonban mára 13 ezerre nőtt. Ennyien óvják és védik az emberek, az ingatlanok és az ipari területek biztonságát országszerte.

 

A kecskeméti beruházásról elmondta: az 5300 négyzetméter alapterületű katasztrófavédelmi épületkomplexumban kapott helyet a kecskeméti hivatásos tűzoltó-parancsnokság 84 fős személyzete, a város katasztrófavédelmi kirendeltségének 19 dolgozója és a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 57 fője is.

Kiemelte: az elmúlt évek fejlesztéssorozatának részeként a katasztrófavédelem területén az országban 1300 új gépjárművet szereztek be. Emellett 190 fejlesztés és beruházás keretében ingatlanépítések és -korszerűsítések, illetve energetikai felújítások valósultak meg. Mintegy 150 új gépjárműfecskendő mellett több mint 60 vízszállító gépjárművet, magasból mentő járműveket, mobil laboratóriumokat és nehéz terepi gépjárműveket is vásároltak. A dolgozók biztonságát pedig a védőfelszerelések, új védőruhák, csizmák és kesztyűk, valamint légzőkészülékek és álarcok szolgálják.

Az eseményen Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét (Fidesz-KDNP) polgármestere felidézte: Kecskeméten a tűzoltósági feladatokat a kezdetekben, az 1870-es években mindössze néhány csoporttal a református Atlétika Sportkör Egyesület végezte. Mint mondta: a ma már több mint 150 embert foglalkoztató, nagyon szervezetten és mostanáig a városközpontban működő tűzoltó-parancsnokság elköltöztetését 2010 óta tervezték. A szervezetek a beruházás révén Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb épületegységében kaphattak helyet.

Az új épületkomplexum és az itt dolgozó tűzoltók a kecskemétiek mellett a vármegye tizenöt településén élő mintegy 212 ezer lakójának biztonságát szolgálják.

Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a zöldmezős beruházás révén kialakított, napelemes rendszerrel és modern hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, többszintes épületegyüttes három eltérő - tűzoltósági, irodai és raktár - funkciót betöltő szárnyból áll. A tűzoltók készenléti járművei számára tizenhárom szerállással rendelkezik. A kiképzéseknek, rekreációs edzéseknek sportpályák, zöldterületek adnak helyet.

A város határában megépült és akadálymentesen megközelíthető katasztrófavédelmi épületkomplexum az Európai Unió 5 milliárd 366 millió forint támogatásából, a Magyar Állam társfinanszírozásával valósult meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!