Semjén Zsolt: Egyre nagyobb a szülői igény az egyházi nevelési intézményekre

Az egyházi óvoda nem teológiai ismereteket ad át, de bizonyos vallásos érzékenységet, nyitottságot már a legkisebb korban is meg lehet éreztetni a gyerekekkel – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke csütörtökön Zalaegerszegen.

A politikus az egymilliárd forintos beruházással felújított és kibővített – a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában működő – Szent Család Óvoda ünnepélyes átadásán arról is beszélt, hogy az óvoda nem gyermekmegőrző, hanem az ember legfogékonyabb korszakának alakítója.

Abban a korban, amikor a testi képességeink, az intellektuális képességeink, az érzelmi intelligenciánk képessége megalapozódik, és kifejlődnek azok a készségek, amelyek aztán az embert egész életében meghatározzák

– mondta.

SemjénSemjén Zsolt úgy vélekedett, az egyházi oktatási-nevelési intézmények különleges ereje, hogy „tisztában vannak az ember antropológiájával”, test, szellem, lélek összetettségével, egységével. Az ilyen intézményekben a testet a tornaterem, a szellemet a könyvtár, a lelket a kápolna szimbolizálja.

Az iskola alapküldetése a szellem művelése, a célja a tudomány, a tudás, az ismeretek átadása. Az egyházi intézmények „rendkívüli többlete” a kápolna, ami a lelki, transzcendens nyitottság megalapozását kínálja – jegyezte meg a politikus.

Arra is kitért, hogy amikor Mindszenty József iskolát vagy óvodát avatott, mindig felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztényeknek különleges ereje és példája van: Názáret, a Szent Család, a magyar keresztény állam megalapításakor pedig ott volt példaként a magyar szent család: Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre családja is.

Semjén

Semjén Zsolt úgy fogalmazott:

egyre nagyobb a szülői igény az egyházi nevelési intézményekre, az állam, az egyház és az önkormányzat csak eleget tesz a szülők akaratának. Ez a természetes, hogy helyreállt a dolgok normális rendje, Zalaegerszegen példaértékűen együttműködik az egyház, az önkormányzat és a magyar állam.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) felidézte, hogy Mindszenty József hívta Zalaegerszegre a Notre Dame Női Kanonok és Tanítórendet, amely ma is működteti a néhai hercegprímásról elnevezett iskolát és gimnáziumot. Meglátása szerint az oktatási intézmény „egy kis oázis”, amelyhez az óvoda az iskolai előkészítést szolgálja.

SemjénBalaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy 2014-ben indították el azt a városi programot, amelynek célja volt, hogy tíz év alatt valamennyi oktatási-nevelési intézményt felújítsanak. Az elképzelést szinte teljesen megvalósították mára, köztük a mintegy egymilliárd forintos beruházással, kormányzati, egyházi és önkormányzati együttműködésben felújított és kibővített Szent Család Óvoda is szerepel.

Kovácsné Ujj Andrea óvodavezető elmondta: az óvoda 1997-ben nyitotta meg kapuit, majd 2011-ben lett egyházi fenntartású intézmény. Kezdetben két csoportban 47, jelenleg öt csoportban 135 gyermeket nevelnek.

A felújított és kibővített zalaegerszegi óvodát Székely János megyés püspök áldotta meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!