Soltész Miklós: A kárpátaljai magyarok mindig számíthatnak a magyar kormányra

A kárpátaljai magyarok mindig számíthatnak a magyar kormányra – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke szombaton a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborban, a kárpátaljai magyar nagycsaládosok találkozóján.

Soltész

 

Soltész Miklós kiemelte:

a kormány egyik legfontosabb feladata a kereszténység erősítése és megtartása, a magyar nemzet, így a Kárpát-medencében élő magyar közösség erősítése és támogatása."

A táborban részt vevő kárpátaljai családokat igazi hősöknek nevezte, hozzátéve: ezek a családok tartják magyarságukat, őrzik kereszténységüket, valamint a földre is vigyáznak, azt minden lehetséges eszközzel védik.

Az államtitkár elmondta, az ukrajnai háború kitörésekor a kormány elindította a Híd Kárpátaljáért programot az ott élő magyarság segítéséért, és azért, hogy megüzenjék,

Magyarország csak humanitárius segítséget hajlandó adni Ukrajnának. Ez a segítség lehet szállás, üdültetés, nyaraltatás, illetve Kárpátalján vagy Belső-Ukrajnában gyógyszer-, élelmiszer- vagy ruhatámogatás" 

– ismertette.

Kiemelte, Magyarországgal szemben több ország fegyvereket is szállított Ukrajnába, ami „nemhogy enyhít a bajokon és a szörnyűségen, hanem egyre inkább mélyebbre tolja ezt a háborút".

Az államtitkár megköszönte a táborozó családoknak, hogy a Híd Kárpátaljáért programban volt hova felverni a „híd másik lábát", mert – mint mondta – annak másik pillérét a kárpátaljai magyar családok adják. Kiemelte, a gyermekeknek történelmi szerepük van az ott élő magyarság megmaradásában, de az az édesanyákon és a „kitartó" édesapákon is múlik.

Soltész Miklós hangsúlyozta,

a magyar kormány minden lehetséges módon próbálja segíteni a családokat. Példaként említette, hogy a háború kitörésekor a Rákóczi Szövetség tábora is befogadó volt, ahol tavaly mintegy háromezer kárpátaljai fiatal, gyermek és felnőtt kapcsolódhatott ki."

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében többek között arról beszélt, a szervezet tevékenysége és az, hogy a következő hetekben a táborba több száz kárpátaljai gyerek érkezhet nagyban köszönhető a magyar kormánynak. Úgy fogalmazott, a szövetség azt szeretné, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, és a táborral megpróbálják közvetíteni támogatóik szeretetét.

Az elnök a táborozókat „Kárpátalja reményének" nevezte és úgy fogalmazott, a találkozón olyan édesapák és édesanyák vesznek részt, akik gyermekeket vállaltak és őket magyarnak, valamint kereszténynek nevelik. Hozzátette, ez a hit tartja meg őket otthon minden nehézség ellenére és ez a remény arra is, hogy Kárpátalján lesz magyar jövő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!