Surján László: Hírek a politikai homokozóból

A magyar kormány a magyar parlamentnek felelős, nem az európainak. Nem az európai parlament a szerződések őre, hanem az Európai Bizottság.

Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke

Sokadszor fut neki az európai parlament a magyar kormány elítélésének. Sokadszor hallgathatjuk a magyar ellenzék szövegét mély meggyőződéssel szajkózó felszólalásokat.

Unalmas. Voltaképp nem kellene foglalkozni vele. Már azért sem, mert az Európai Bizottság ismét bejelentette - a maga se hús, se hal stílusában, - hogy nincs miről tárgyalni. Ez az Euronews tudósításában úgy hangzott, hogy a Bizottság most nem indít eljárást. Ellensúlyként viszont, mint a Nagy Testvér, napi szinten figyel ránk.

Sokan jeleztük, hogy felháborító, ha Varga Judit miniszterasszonyt nem engedik felszólalni. Elfogadhatatlan, hogy ne a miniszterelnök döntse el, hogy ki képviseli a kormányát egy tárgyaláson. Ez az egyrészt.

A másrészt pedig az, hogy örülök, hogy nem volt kormányképviselet. A magyar kormány a magyar parlamentnek felelős, nem az európainak. Nem az európai parlament a szerződések őre, hanem az Európai Bizottság. Az európai képviselőknek nincs joguk a magyar kormányról semmiféle döntést hozni, s ha nincs fontosabb dolguk, akkor nyugodtan foglalkozzanak sárdobálással. De aki piszkos dolgokkal dobálózik, annak a keze is koszos lesz.

Tíz éves európai képviselőségem idején már elkezdődött ez. A magát baloldalinak és liberálisnak tartó és önhatalmúan progresszívnek minősítő képviselők magolós kisdiák módjára már akkor is felmondták azokat az érveket, amelyekkel elvbarátaik itthon nem tudtak eredményt elérni. A lecke felmondása után pedig esküdtszéket játszottak és ítéletet mondtak. Újabban ehhez a kórushoz az európai néppártból is többen csatlakoztak.

1979 óta az európai parlament jogköre fokozatosan bővült, s ebben sokan, főleg maguk a képviselők, a demokrácia kiteljesedését látják. Közben nagy erővel igyekeznek bebizonyítani, hogy nem alkalmasak feladataik ellátására. A politikai és médianyomás alatt a Bizottság kígyóként kisiklik a véleményformálás elől. Így két fontos intézmény szolgáltat utólagos érveket a Brexit híveinek: innen menekülni kell. Kár, mert az európai összefogásra minden tagállamnak szüksége van. A világgazdaságban vagy a biztonság kérdéseiben egyikünk sem elég önmagában, még Németország sem.

Az emberiség előtt nagy és nehéz feladatok állnak. Biztosítani kellene például a ma élőknek és a jövőben születőknek az életfeltételeket. Igazságossá kellene tenni a föld javai feletti rendelkezést. A problémák megoldásában az európaiaknak is részt kellene vállalniuk, ezt viszont eredményesen csak közösen tehetik. A koronavírus megmutatta, hogy mennyire gyengék vagyunk, mi, tudásunkra büszke, a haladást mindenek fölé helyező emberek.

Egycsapásra rájöttünk, ha odafigyeltünk, hogy távol állunk a mindenhatóságtól. Ám ezt a balliberális képviselők még nem fogták fel, s játszanak tovább a politikai homokozójukban.

Ébresztő, tisztelt képviselők! Dolgozni, de legalább gondolkodni kellene.

Surján László

a KDNP tiszteletbeli elnöke
gondola

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!