Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök lerója kegyeletét Horváth János (1921-2019) volt országgyűlési képviselő koporsója előtt (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Áder János azt mondta: Horváth János abból a korból jött, amikor a szabadságot senki sem örökölte meg az előtte járóktól, és minden nemzedék megtapasztalta annak fájó hiányát. 

Történelmi és személyes tapasztalatból tudta, hogy milyen a szabadságot megszerezni, és milyen könnyű elveszíteni – hangsúlyozta. Hozzátette: Horváth János erkölcsi tekintélyével „ma is példaként áll előttünk”.

Az államfő Horváth Jánost nemes szándékú mezőföldi emberként, elismert közgazdászprofesszorként jellemezte, akit egész életében a felebarátokra irányuló figyelem, a közösségi érzés vezetett. Az összetartó vidéki közösség élménye, a hazaszerető patriotizmus egy életre meghatározta jellemét – mondta az államfő, felidézve: Horváth János a második világháborúban az életveszélyt is vállalta, a Szabad Élet Diákmozgalom nyomdásza lett, százezres példányban nyomtatott a nyilasok ellen, a függetlenségért kiáltó írásokat. Ezért halálra ítélték, a kivégzés elől csak az utolsó órákban sikerült megszöknie.
Azonban visszanyert személyes szabadságát a közös szabadsággal együtt akarta kiteljesíteni, a Gestapo börtönéből kijutva azonnal a romokból új országot építők közé állt. 1945-ben országgyűlési képviselő lett a kormányalakító Független Kisgazdapárt küldötteként. Angyalföldön Kádár János ellenében szerzett mandátumot – tette hozzá a köztársasági elnök.

Áder János kiemelte: Horváth János a kommunista diktatúra szemében éppoly szálka lett, mint a korábbiban volt. 

Letartóztatás, kirakatper, Andrássy út 60., kényszermunka és háromévi rabság után, amikor 1956-ban ismét esély volt arra, hogy a szabadság közös és teljes legyen, Horváth János az Országházban munkára jelentkezett.

November elején a forradalom küldöttjeként New Yorkba utazott, hogy rávegye az Egyesült Államok és a Szovjetunió ENSZ-képviseletét: folytassanak párbeszédet Magyarországról, de kudarcba fulladt kísérlete után már nem tudott visszatérni.

Amerikában 45 évesen újra tanulni kezdett, doktorált a Columbián, három egyetem hívta meg professzornak, Ronald Reagan amerikai elnökhöz pedig munkakapcsolat fűzte. Miután hazatért, bő fél évszázaddal az után, hogy először lett képviselő, 1998-ban ismét a magyar Országgyűlés tagja lett. Horváth János a köztársasági elnök szerint a magyar parlamentarizmus évszázados kultúráját hozta el. 

Négy cikluson keresztül 785 felszólalás, 31 önálló indítvány, 95 nem önálló indítvány jelezte munkabírását – méltatta Áder János. 

Bármilyen feladatkörben dolgoztam, mindig ugyanazon értékeket: a magyar függetlenséget, a patriotizmust, a népi gondolatot képviseltem – idézte búcsúzóul Horváth János szavait a köztársasági elnök.

Az életének 99. évében november 25-én elhunyt Horváth János 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. 2003-tól 2014-ig ő volt a parlament korelnöke.

Horváth Jánost a cecei temetőben református szertartással búcsúztatták. A temetésen a köztársasági elnök mellett részt vett Kövér László házelnök, valamint számos politikus és közéleti szereplő.

***

Az alábbiakban a Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnökének emlékező írását olvashatják.

Horváth János képviselőtársunk idén novemberben átlépett az égi frakcióba, s vele ismét a huszadik század egy darabja szállt sírba. Nagy idők tanúja volt, az életrajzi adatok felsorolása egy mozgalmas kalandfilm forgatókönyvének vázát adja. De, akik ismertük, bizton állítjuk, mi sem áll távolabb tőle, mint a kalandorság. Hogy idős kora tette-e, vagy az alaptermészetéből adódott, mindegy: valami végtelen nyugalom áradt belőle, ami át is ragadt a környezetére.

Ha el akarjuk őt helyezni a politikai térképen, akkor nem kétséges, hogy a középen találjuk. Nem nehéz ezt bizonyítani, hiszen mindkét oldal börtönbe zárta. A Gestapo ki akarta végeztetni. Életében először talán akkor járt az országház épületében, amikor az ott felállított börtönbe vitték. Sikeresen megszökött, és református papnak álcázta magát addig, míg a németek ki nem takarodtak hazánkból. Az 1945-évi nemzetgyűlési választásokon a Kisgazdapárt színeiben indult. Győzött, mégpedig Angyalföldön, s ezt a körzetet, ha jól tudom, azóta csak baloldali jelölt tudta megszerezni. Ellenfele Kádár János volt. Közben befejezte az egyetemet, közgazdász lett. A nemzetgyűlési választásokat egyébként a kisgazdák 57 százalékkal nyerték, ám ennek birtokában sem tudták irányítani az országot, erről a megszálló Vörös Hadsereg gondoskodott. Azokat, akikben akadályt láttak, könyörtelenül félreállították. A fiatal képviselő hiába dolgozott a miniszterelnök mellett, ez sem mentette meg attól, hogy mint „összeesküvőt” el ne ítéljék. Három és fél esztendő kényszermunka várt rá. Ennek letelte után fizikai munkával kereste a kenyerét. 1956. október 25-én ott volt a Kossuth téren, és szerencsére nem sérült meg. Részt vett a forradalomban, majd novemberben az Egyesült Államokba ment. Itthon csak újabb börtön vagy kényszermunka, ha ugyan nem halál várt volna rá. Kint maradt, egyik motorja lett a kinti magyar életnek, s közben szoros kapcsolatban állt a republikánusokkal, mint elismert közgazdász, egy időben elnöki tanácsadó is volt.

A rendszerváltás nem röpítette azonnal haza, mint az emigráció több más tagját. Talán nem érezte, hogy együtt tudna működni pártja, az FKGP akkori vezető embereivel. Ám 1997-ben Orbán Viktor hívásának már nem állt ellen, így lettünk képviselőtársak 1998-tól. Egymás közelében laktunk, a késő esti ülések után többször vittem haza, s ilyenkor mindig lenyűgözött megfontolt, okos szavaival. Volt, hogy ott ültünk a kocsiban a háza előtt, s nem találtuk a beszélgetés zárómondatát.

Egyre kevéssé érezte jól magát a hazai parlamenti csatározások közepette. Nem hitt a hangerőben. Nem hitt a durvaságban. Szerette volna tisztelni a politikai ellenfeleket is, és fájlalta, hogy a magatartásuk egyre nehezebbé teszi ezt a számára. Olyan parlamentet kívánt, amelyet szerethetnek az emberek. Ennek létrejöttét már odafentről segítheti, s e segítségre igencsak rászorulunk mindannyian.

Horváth János életútja elgondolkodtatja az embert. Mi lett volna ebből az országból, ha neki és oly sok más kiváló embernek nem tör derékba a kommunizmus, hanem alkotóerejük teljességét hazánk javára fordíthatják! Szerényebb volt annál, hogy ezt így kimondta volna, de ahol tehette, hirdette: a kommunizmus bűnei felmérhetetlenek, s a vörös és barna diktatúra egyaránt bűnös a huszadik századért.

Surján László