Orbán Viktor úgy fogalmazott:

meggyőződésem, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának évtizedeken át méltatlanul zárójelbe tett, sőt, elhazudott országépítő munkája hasznos válaszokat adhat azokra a kérdésekre is, amelyekkel saját korunk kihívásai szembesítenek bennünket".

A kormányfőnek a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatósága által A Bethlen-kormány megalakulása és a konszolidáció szellemi háttere címmel szervezett konferenciára írt levelét az Országház felsőházi üléstermében megrendezett fórumon Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke olvasta fel. 

Egy kormány és egy miniszterelnök munkájának fokmérője az, hogy honnan hová sikerül eljuttatnia a vezetésére bízott országot. Bethlen István kormányzati munkája hatásában többet jelentett válságkezelésnél, honalapító és -szervező munka volt, melynek köszönhetően hosszú évszázadok után ismét megszületett a szabad és független Magyarország - írta a miniszterelnök.

Orbán Viktor emlékeztetett: Bethlen István 1921 tavaszán egy pénzügyi és gazdasági összeomlás szélén egyensúlyozó, külpolitikailag teljesen elszigetelt, ellenséges államok abroncsába szorított, területének kétharmadától, lakosságának több mint felétől, természeti erőforrásainak döntő többségétől megfosztott ország élére került, amely még csak alig lábalt ki a világháború, a spanyolnáthajárvány és a bolsevik terror okozta vérveszteségből. Egy ilyen méretű problématömeg még feketeöves válságkezelőket is könnyen maga alá temetett volna - tette hozzá.

Jelezte: Bethlen István viszont ezt a kilátástalannak tűnő munkát éppen azért tudta sikerrel elvégezni, mert a megoldást nem a kor világmegváltó ideológiáiban kereste, hanem a valós lehetőségeknek megfelelően mérte fel a megmaradt ország és az egész nemzet helyzetét. Tette, amit lehetett, arra támaszkodva, ami rendelkezésére állt - hangsúlyozta, hozzáfűzve: bízott a magyar nemzet erejében, tehetségében és kivételes öngyógyító képességében. Mindez pedig elég volt arra, hogy a külső és belső ellenséges erők által szétdobált építőelemeket egymáshoz illesztve egy életképtelennek látszó torzóból hazát építsen a magyaroknak - összegzett Orbán Viktor.

A konferencián Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke  a KDNP Országos Választmányának elnöke Kövér László házelnök nevében köszöntötte a résztvevőket, felidézve, hogy egy korábbi, a témában rendezett konferencián a parlament elnöke úgy fogalmazott: „akik a magyar állam gyengítésében és örökös alárendeltségében voltak érdekeltek, azok Bethlen Istvánt feledni és feledtetni akarják, akiknek az önálló és erős magyar állam volt a céljuk, azok emlékezni és emlékeztetni akarnak".

Latorcai János kiemelte: a mai magyar történészszakma és politika felelős képviselői egyetértenek abban, hogy

BETHLEN ISTVÁNNAK ÉS KORMÁNYÁNAK POLITIKAI TELJESÍTMÉNYE MINDANNYIUNK SZÁMÁRA FONTOS ÉS ARRÓL MEG KELL EMLÉKEZNI.

Felidézte: a magyar történelem bővelkedik tragikus végpontokban és az ezeket követő heroikus felemelkedésekben, egy történelmi kutatás szerint azonban a ma embere a tatárjárástól 1956-ig a legsúlyosabbnak a trianoni tragédiát érzi.

Hangsúlyozta: a 20. század történelmének feltárása a történetírás feladata, de kiértékelése és hasznosítása a politika szférájába is tartozik. A feldolgozás és általa a tanulás folyamatában azonban az önmarcangolás és a külső körülményekre hárítás egyaránt tévútra vezethet, de ha képesek vagyunk a két véglet közt maradni, kellő önkritikával és a nemzetközi kitekintésbe ágyazottan vizsgálódni, az reményt ad arra, hogy annak a kornak a meghatározó politikai személyiségeit ne ideológiai szemüvegen keresztül lássuk - fogalmazott.

Bethlen Istvánról azt mondta: lehántva róla az ideológiai béklyókat, személye és teljesítménye nem lehet közömbös egyetlen olyan gondolkodó embernek sem, aki arra keres példát, hogy lehet felemelni a porból egy eltaposott, pusztulásra ítélt országot.

Hozzátette: az 1989-90 után cselekvési szabadságát visszanyert Magyarországon is arra kell törekedni a mind újabb és újabb válságoktól terhelt „világunkban, hogy összekovácsoljuk és megerősítjük polgáraink nemzetépítő erejét". 

Száz évvel ezelőtt Bethlen István egy soha nem tapasztalt történelmi trauma és az általa előidézett letargia és veszteségérzet végpontján kormányt volt képes alakítani - mondta. Neve azért forrhatott össze a konszolidáció fogalmával, mert nemcsak gazdasági értelemben, hanem politikailag is képes volt a szélsőségek kizárásával és a világnézeti megosztottságon felülemelkedve egyesíteni a magyar társadalmat. Emelkedett szelleme, európai légköre és demagógiától mentes nemzetközi elkötelezettsége politikusból államférfivá avatta - fogalmazott Latorcai János. 

BETHLEN ISTVÁN ÉS KORMÁNYÁNAK TELJESÍTMÉNYE MA MÁR TUDOMÁNYOS ÉS POLITIKAI VITÁK FELETT ÁLL, ÉS HASZNOS TANULSÁGOKKAL SZOLGÁLHAT MINDENKI SZÁMÁRA

- mondta.

Az évforduló üzenete Latorcai János értékelése szerint az, hogy „a magyar ügyet kell szolgálni, mert senki se fogja értünk a harcainkat megvívni, mindenki a maga helyén, de a közösség egészéért kell, hogy dolgozzon".

***

Latorcai János teljes beszéde az alábbiakban olvasható

Tisztelt Elnök Úr! Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Országgyűlési Igazgató Urak! Főigazgató Úr! Frakcióvezető Úr! Professzor Urak, Tisztelt Előadók!

Kedves Vendégek! Tisztelt  Hölgyeim és Uraim!

Nagy örömmel köszöntöm Önöket a mai konferencia fővédnöke, Kövér László házelnök úr nevében is, aki sajnos egyéb hivatali teendői miatt ma nem tud velünk tartani. Házelnök úr különösen sajnálja, hogy a világjárvány által tavaly megszakított felsőházi tudományos konferenciák sorozat újraindulásánál személyesen nem tud jelen lenni, de engedjék meg, hogy egy 2013 őszén a Bethlen István-konferencián elmondott beszédének egy mondatával mégis személyessé tegyem az Ő jelenlétét.

„Akik a magyar állam gyengítésében és örökös alárendeltségében voltak érdekeltek, azok Bethlen Istvánt feledni és feledtetni akarták, akiknek az önálló és erős magyar állam volt a céljuk, azok Bethlen Istvánra emlékezni és emlékeztetni akarnak.”. – fogalmazta meg Házelnök ezt a fontos gondolatot.

Tisztelt Konferencia!

Megnyugtató érzés, hogy az elmúlt években e téren is pozitív változások következtek be, hiszen a mai magyar történészszakma és a politika minden felelős képviselője egyetért már abban, hogy Bethlen István és kormánya politikai teljesítményére mindannyiunknak fontos és kell is emlékeznie.

A magyar történelem bővelkedik tragikus mélypontokban és azt ezt követő heroikus felemelkedésekben, amelyekből bizonyára gyorsan össze tudnánk állítani egy hosszabb listát. E listáról aztán, ki-ki habitusa és egyéni világnézete, vagy épp családi és személyes tapasztalatai alapján ki tudná választani a számára legfájóbb sebet ejtő eseményt. Néhány évvel ezelőtt folyt is egy kutatás minderről, történelmi traumáinkról, nevezetesen arról, hogy mennyire élnek ezek a ma emberében, melyik közülük a legfájóbb, amit a legkevésbé tudunk feldolgozni.

Ebből az derült ki, hogy a tatárjárástól az 1956-os szabadságharcunkig felsorolt események közül a legsúlyosabbnak a trianoni tragédiát érzik nemzettársaink. Nem meglepő: Illyéstől tudjuk, „magyar az, akinek Trianon fáj”.

E trianoni trauma aztán számos elhajlás és torzulás ősforrása lett a XX. századi magyar történelemben. Olyanoké, amelyeknek a feltárása a történetírás feladata, kiértékelése és hasznosítása viszont – mások mellett – a politika szférájába is beletartozik. Ám e feldolgozást, s általa a tanulás folyamatát különös felelősséggel kell megvalósítanunk. Történelmi tragédiáink elemzése során ugyanis az önmarcangolás, vagy éppen a felelősség másra, netán külső körülményekre hárítása egyaránt tévútra vezethet. Azonban, ha képesek vagyunk a két véglet között maradva kellő önkritikával, de a szükséges nemzetközi kitekintésbe ágyazva vizsgálni egy adott korszakot, akkor végre arra is megadatik a remény, hogy annak a korszaknak meghatározó politikusait és reprezentatív személyiségeit ne ideológiai szemüvegen keresztül lássuk és láttassuk.

Gróf Bethlen István személye és teljesítménye, lehántva róla  az ideológiai béklyókat, nem lehet közömbös egyetlen olyan gondolkodó embernek sem, aki arra keres példát, hogyan lehet a porból fölemelni egy eltaposott és pusztulásra ítélt országot, egy tudatosan megroggyantott nemzetet. Hisz most is, az 1989/90 után cselekvési szabadságát visszanyert Magyarország mindenkori kormányzatának – színezetétől és világnézeti prioritásaitól függetlenül – arra kell törekednie, hogy a mind újabb és újabb válságoktól megterhelt világban, napjaink új típusú kihívásaival a háttérben, összekovácsolja és megerősítse polgárainak nemzetépítő erejét.

Pontosan egy évszázada annak,  hogy Bethlen István egy soha azelőtt s azóta nem tapasztalt történelmi trauma, és az e trauma általa előidézett, ma már alig elképzelhető letargia és veszteségérzet mélypontján kormányt alakított.

A régi rend polgári demokratikus irányú átalakításának kísérletét, majd pedig annak gyilkos, nemzetellenes szélsőbaloldali kisiklását – nemzeti  visszarendeződés követte, mégpedig annak minden belső feszültségével együtt. Éppen ezért  az 1919 után jószerével egy-egy konkrét feladat lebonyolítására felállt kormányzatok igen gyorsan cserélődtek. Ennek a politikai káosznak a megszüntetése, az építkezés megkezdése és a stabilitás megteremtése hárult Bethlen István kormányára. Valóban a romjaiból kellett feltámasztania a minden érdemi paraméterében megcsonkított országot, s még inkább a fejekben és a szívekben megtört, belsőleg megosztott nemzetet. Bethlen neve azért forrhatott össze a „konszolidáció” fogalmával, mert nemcsak gazdasági, hanem a Peyer Istvánnal kötött egyesség révén politikai értelemben is képes volt a szélsőségek kizárásával és a világnézeti megosztottságon felülemelkedve egyesíteni a magyar társadalmat.  

„Emelkedett szelleme, európai látóköre és demagógiától mentes nemzeti elkötelezettsége politikusból államférfivá avatták”, mellyel ma is példaként szolgálhat, és valamennyien fejet hajthatunk sors- és országformáló munkája előtt.

Bethlen István és kormányának teljesítménye éppen ezért  ma már tudományos és politikai  viták  felett áll és hasznos tanulságokkal szolgálhat mindenki számára. Biztos vagyok benne, hogy a mai konferencia előadásai is hozzájárulnak majd a Bethlen-korszak teljesebb megértéséhez. 

Hiszen dacára annak, hogy a tudós számára az objektivitás elemi kötelesség, „a történelmet mindig csak a jelen álláspontja alapján lehet írni. Az ember a jelent akarja megfejteni, a jelent akarja megérteni” – fogalmazott igen őszintén Bethlen kortársa, Carl Heinrich Becker egykori porosz kultuszminiszter díszdoktorrá avatása alkalmából 1930-ban, Szegeden tartott előadásában.

Természetesen a jelen megköveteli, hogy tanuljunk a múltból, hogy még egyszer ne lépjünk ugyanabba a folyóba, vagy ha mégis elkerülhetetlenül megtörténne az, akkor a múlt tapasztalataival felvértezve kerüljön arra sor.

Mit üzen tehát számunkra az évforduló, a Bethlen-kormány hivatalba lépésének centenáriuma?

Hitem szerint azt, hogy Bethlen István kormányzati prioritásainak szellemében következetesen a magyar ügyet kell szolgálni, mert senki nem fogja helyettünk a harcainkat megvívni. Mindenki a maga helyén, de a közösség egészéért kell dolgozzon. Hivatalba lépésekor, 1921 áprilisában Bethlen István így fogalmazta meg mindezt: „Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy egy nemzet életének vagyunk az őrei, nem osztályoknak, nem felekezeteknek, nem pártoknak, nem egyéni érdekeknek, hanem kizárólag a nemzet érdekének.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

E gondolatokat szem előtt tartva kívánok Házelnök úr és a magam nevében is tartalmas előadásokat és eredményes eszmecserét a mai napra!

Isten hozta valamennyiüket ide, az Ország Házába!

A konferencián - amelyen részt vesz Boross Péter volt miniszterelnök is - 13 előadást hallgathattak meg a résztvevők.