Egyhangúlag döntöttek a kormánypártok a Stop Soros törvénycsomag támogatásáról

A kormánypártok egyhangúlag döntöttek a Stop Soros törvénycsomag támogatásáról, amelynek tárgyalása jövő héten megkezdődhet az Országgyűlésben, de döntés a választások után várható róla – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok kihelyezett, együttes frakcióülése után, csütörtökön Visegrádon.

Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője és Gulyás Gergely, a Fidesz (b) sajtótájékoztatót tart a Fidesz-KDNP közös, kétnapos frakcióülésének második napján a visegrádi Silvanus Hotelben 2018. február 15-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a kormánypártok együttes sajtótájékoztatóján közölte: a kampány, ahogy érzékelhető is, folytatódik, helyenként durvul. A kormánypártok azoknak a nyugalmával néz elébe, akik mögött teljesítmény áll – mutatott rá.

Kiemelte: arra a törekednek, hogy Magyarország olyannak maradjon, amilyen most, egy biztonságos ország, szemben egyes nyugat-európai városokkal.

Maradjon a társadalom egészséges, ahol támogatják a családokat, a gyermeknevelést, nem úgy mint egyes nyugat-európai országokban, ahol a család közösségével szemben különböző alternatív együttéléseket dicsőítenek. Maradjon olyan ország, ahol nőnek a bérek, a nemzeti  vagyon, és jó élni.

Jelezte: két területen mindenképpen folytatni szeretnék a munkát. A családok támogatása mellett tovább dolgoznának az adósságcsapdába kerültek megsegítésén is.

Gulyás Gergely, a Fidesz (b) és Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a Fidesz-KDNP közös, kétnapos frakcióülésének második napján a visegrádi Silvanus Hotelben 2018. február 15-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kifejtette: a kormánypártoknak nincs meg a többsége a javaslat nemzetbiztonsági törvényt érintő, kétharmados pontjainak elfogadásához, nemzetközi színtéren is támadások indultak Magyarországgal szemben, az ellenzék alapvetően bevándorláspárti, a Jobbik pedig "már mondott mindent". Ezért a választópolgárokhoz fordulnak, s a javaslatról a választások után fog dönteni az Országgyűlés – mondta.

Elmondta azt is: a frakcióülésen meghallgatták Orbán Viktor miniszterelnök aktuálpolitikai tájékoztatóját, részleteket azonban kérdésre nem árult el, arra hivatkozva, hogy zárt ülésen hangzott el. Beszámolót hallgattak meg a migráció témájában Pintér Sándor belügyminisztertől, Magyar Levente külügyi államtitkártól.

Rogán Antal miniszter a választásokkal összefüggésben tartott tájékoztatót.

A frakciók megállapították, hogy a migrációt illetően a helyzet komoly, s az ENSZ-migrációs csomagjában öt veszélyes pontot azonosítottak.

Ezek között említette a frakcióvezető, hogy az ENSZ szerint a bevándorlás és annak segítése kedvezően járul hozzá a gazdasági növekedéshez és jóléthez, s biztonságos és szabályozott bevándorlási útvonalakat kellene létrehozni Európában. Emellett minden országnak kötelessége segíteni a hozzájuk érkező bevándorlókat a letelepedésben és munkavállalásban, valamint meg kell szüntetni azokat a jogi és fizikai akadályokat, amelyek gátolják a bevándorlók átkelését a határokon, s végül az egyes országoknak szervezetté és folyamatossá kellene tenniük a gazdasági bevándorlás támogatását, migránsok befogadását. Ezek mind antitézisei annak, amit a kormány bevándorlásügyben képvisel - összegzett Gulyás Gergely.

Közölte: az elkövetkező hetekben durva kampányra számítanak, "a reménytelenség gyűlöletet szül", és ezt látják az ellenzék megnyilatkozásaiból is.

Jelezte: az Országgyűlés hétfőn, kedden, de lehet, hogy szerdán is ülést tart majd.

A parlament előtt van a területrendezési törvény, amelyről az utolsó egyeztetések folynak, örülnének, ha rendes eljárásban dönthetnének a javaslatról. Komoly, átfogó szakmai szabályozásról van szó, remélik, hogy akár ellenzéki támogató szavazatok is érkezhetnek – jelezte.

A hadi gondozottak ellátásával összefüggő jogszabály is változhat, az abban rögzített juttatás  8500 forintról 10 ezerre nőhet, ez 70 ezer embert érint.

Gulyás Gergely, a Fidesz (b) és Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a Fidesz-KDNP közös, kétnapos frakcióülésének második napján a visegrádi Silvanus Hotelben 2018. február 15-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A jegybank pénzügyi felügyeleti  hatáskörével összefüggésben is törvényt kell módosítani - jelezte Gulyás Gergely, hozzátéve: az igazságügyi tárca előterjesztése elkészült, a frakciók támogatják azt. Várható a villamosenergia törvény módosítása, remélik, a kormánypártokon kívül is lesznek támogatók. Kitért arra is, hogy a napelemek központi hálózathoz kötéséről szóló javaslatot házszabálytól eltéréssel tárgyalnák. Minority SafePack kérdésével is foglalkoztak – közölte, hozzátéve: szeretnék, ha az egymillió aláírás az unió 7 országából április 3-ig összegyűlnek.

A két frakció valamennyi tagja aláírta, kérik az egyházak segítségét is, s örülnek, hogy a postán elérhetők az ívek. A többi párt országgyűlési képviselőjétől is szeretnék az aláírást kérni, azt szeretnék, ha ez egy közös siker lenne. Ez egy nemzeti ügy, fontos a megvalósulása Magyarország számára – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Jelezte: szeretnék kifejezni Lengyelország iránti szolidaritásukat is, s egy olyan országgyűlési határozat elfogadását kezdeményezik, amely kötelezi a kormányt, "minden eszközzel lépjen fel" a Lengyelország esetében a 7. cikkely szerinti eljárással szemben, s mutasson szolidaritást. Szándékaik szerint ötpárti javaslatra fogadhatják jövő héten el a javaslatot, amely a tordai vallásbéke kapcsán a vallásszabadságnak állít emléket.

Kérdésre Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi főbiztosának a Stop Soros törvénycsomagot bíráló nyilatkozatáról közölte: ő korábban a Soros-alapítvány litván programirodájának volt a vezetője. A bevándorlást pártolja, szerinte erre Európának szüksége van, de a magyar kormány ezzel ellentétes állásponton van – rögzítette a frakcióvezető.

A plakátpiac 40 százalékának Simicska Lajos cégei a tulajdonosai, akik helyet csak a Jobbiknak biztosítanak – közölte a frakcióvezető arra a felvetésre, hogy egyes hírek szerint csak Fidesz-plakátok lesznek majd az utcán.

Az önkormányzati béremelés nem csak az állami szférán múlik - jegyezte meg az érintett terület dolgozóinak sztrájkja kapcsán. A kormány elkötelezett a közszféra béremelését illetően, de aki sztrájkot a választási kampányra időzít, az számoljon azzal, hogy pártszíntéren jelenik meg – összegzett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!