Rétvári Bence: A kormány segített kifizetni az egyetemek adósságát

Sebián-Petrovszki László (DK) arról beszélt az Országgyűlésben, hogy szerinte a kormány számos társadalmi csoport számára alig nyújt segítséget a járvány okozta károk enyhítéséhez. Külön kitért az otthon ápolók körére, azt firtatva, hogy jut-e nekik, és ápoltjaiknak elegendő maszk. Szóvá tette, hogy miért nem kérnek információt tőlük, milyen segítségre van szükségük. Másik társadalmi csoportként a családon belüli erőszak miatt veszélybe kerülő nőket és gyermekeket említette, s feltette a kérdést: felkészültek-e a segélyhívásokra, számukra nyújt-e segítséget a kormány.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár közölte: a Gyurcsány-kormány idején otthonápolásra 15 milliárdot költöttek, ez az összeg most 55 milliárd forint. Ez a különbség az önök kormánya és a mi teljesítményünk között - fogalmazott. Kitért arra, hogy a Gyurcsány-kormány elvett egyhavi bért a nyugdíjasoktól, a jelenlegi kabinet a válság alatt ezt visszaépíti. Szólt arról, hogy akkor elbocsátottak 15 ezer pedagógust, aki maradt, attól egyhavi bért elvettek, a mostani kormány a második félévtől 10 százalékkal emeli a pedagógus-béreket.
    
A Gyurcsány-kormány csökkentette az ápolók bérét, a jelenlegi a mostani ciklusban 72 százalékkal növeli, a szociális területen 8 százalékkal csökkentek akkor a bérek, a mostani kormány pedig 14 százalékkal emelte a válság évében - sorolta a parlamenti államtitkár.

DK: egyre kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba
    
Oláh Lajos (DK) arról beszélt az Országgyűlésben, hogy szomorú rekordot állítottak be, ugyanis csak 91 400 tanuló jelentkezett a felsőoktatásba, húszezerrel kevesebb, mint tavaly, és az elmúlt években tendenciaszerűen csökkent a számuk. 2014 óta csökken a diplomások aránya is, holott a legtöbb európai országban nő - mondta.
    
Úgy vélte, mindez szorosan összefügg a munkaalapú társadalomról kialakított képpel, amely szerint Magyarországnak „az összeszerelő üzemek és betanított munkások" hazájának kell lennie.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára emlékeztetett: 2008-ban az Országgyűlés úgy döntött, hogy csökkenti a felsőoktatásban dolgozók fizetését, miközben a jelenlegi kormány 27 százalékkal emelte a bérüket, ezért ez a mostani aggodalom hiteltelen. Emellett a kormány segített kifizetni az egyetemek adósságát - tette hozzá.
    
Oláh Lajos azt kérdezte, miért vonnak el forrásokat az egyetemektől?
    
Az államtitkár közölte: nem tudja, milyen csökkentésről van szó, a hallgatók és a doktoranduszok normatívája is emelkedett, és több más intézkedéssel is segítik a felsőoktatást.

Fidesz: a csepeli hajléktalanszálló a Soros-Karácsony-terv része
    
Németh Szilárd (Fidesz) közölte az Országgyűlésben, Csepelen több ezren tiltakoztak aláírásukkal, hogy a legnagyobb lakótelep közepébe Karácsony Gergely főpolgármester hajléktalanszállót akar nyitni a fővárosi járványügyi védekezés miatt. Szerinte „több száz hajléktalant deportálnának" Csepelre a belső kerületekből - tette hozzá, hangsúlyozva: a választáson nem ezt ígérte Karácsony Gergely, hanem élhető és tiszta kerületet.
    
Kifogásolta, hogy a főpolgármester nem folytatott párbeszédet az érintett fővárosiakkal, még a kerületi polgármestert sem avatta be a döntésbe. Azon véleményének is hangot adott, hogy a hajléktalanszálló ügye minden szálon Soros Györgyhöz kötődik, ugyanis a milliárdos filantróp által pénzelt alapítvány dolgozta ki a terveket és a szálló üzemeltetését is Soros egyik szervezetének játszanák át.
   
„A csepeli hajléktalanszálló és a sok száz hajléktalan betelepítése a Soros-Karácsony-terv része" - fogalmazott.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a főpolgármester folytatja a balliberális hagyományokat, abból akar politikai tőkét kovácsolni - akár a Pesti úti idősotthon kapcsán is - , hogy tétlen, gyenge, nem intézkedik, a felelősséget másra hárítja.
    
Közölte, a főpolgármester a népjóléti bizottság ülésén sem a valóságról beszélt; felelőtlen intézkedései miatt a koronavírusban elhunyt idősotthoni gondozottak 74 százaléka a Pesti úti otthonban halt meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!